Farkas Zsolti az Ének iskolája című műsorban tűnt fel 2013-ban. Azóta Angliában él, mégpedig a Leeds-i Zeneakadémia friss, jazz-szakos diplomásaként. Oliver Wolf művésznéven a BBC és egy amerikai rádió is leadta a dalát – vele beszélgettünk.
12 éves voltál, amikor megnyerted az Ének iskoláját. Mit vártál a műsortól?
Amikor jelentkeztem, nem tudtam, hogy mit várjak tőle, mert sosem tapasztaltam még ilyet. Egyáltalán nem az motoszkált az a fejemben, hogy meg fogom-e nyerni, hanem minden percét élveztem úgy, ahogy egy gyereknek kell. Azt érzékeltem, hogy ha elsőként végzek, akkor teljesen megváltozik az életem.
Így lett?
Mindenképpen adott egy löketet ahhoz, hogy elinduljak az utamon. Zenész családból származom, én magam hatéves korom óta zongorázom, így nem volt kérdés, hogy mi lesz a sorsom. Ugyan pont a műsor alatt volt egy korszakom, amikor focista szerettem volna lenni, és nem akartam tovább szolfézsórákra járni, de az Ének iskolájával eldőlt, hogy a zene az életem.
Korábban azt mondtad, hogy a műsor hatására megszoktad a kamerákat és kevésbé lettél izgulós. Mit adott még az Ének iskolája útravalóul?
A lámpalázam teljesen megszűnt, ami egyértelműen ennek köszönhető, ám a legfontosabb, amit kaptam ettől a lehetőségtől, az az alázat. Bár a szüleim tisztelettudónak neveltek, és az is lettem, igazán a műsor alatt tanultam meg, hogy hogyan kell viszonyulni az emberekhez. Mindenhol meg kell felelni, de úgy érzem, hogy a zenei szakmában ez különösen igaz. Úgy gondolom, hogy az alázat minden szakmában fontos, a zenében különösen, mert rengetegen akarnak befutni, de nem mindegy, hogyan, milyen attitűddel kezdik.
Az alázat egy tanult dolog, vagy magadtól sajátítottad el?
Nem mondta senki, hogy milyen legyek, és talán nem is volt rá szükség. Mindig látták rajtam, hogy boldog vagyok és élvezem a helyzetet. Hétről-hétre készültem, mégsem azzal voltam elfoglalva, hogy ez egy verseny, hanem játéknak fogtam fel. Örültem, hogy mehetek forgatni, hogy a barátaimmal lehetek és énekelhetek. Hatalmas öröm volt számomra a műsor, és az, hogy meg is nyertem, csak hab a tortán.
Tudatos lépés volt a részedről, hogy Angliában tanulj zenét. Énekelni tudsz, ezt a műsorban bizonyítottad. Mit tudnak tanítani a Zeneakadémián?
A Bartók Béla Konzervatóriumban érettségiztem, és meglepetésként ért, hogy ahhoz képest mennyivel könnyebb itt a tananyag. Jazz-standereket tanultam és az improvizációs képességemet is fejlesztették. Voltak zenekari gyakorlatok, jazztörténelem- és elmélet, jameltünk, együtt muzsikáltunk. A Zeneakadémia egyik nagy erőssége, hogy rengeteg embert megismertem, ami nagyon fontos ebben a szakmában. Az egyik legnagyobb problémám a kiejtésem volt. Hiába énekeltem Magyarországon angolul, ide már több kellett. Az énektanárom addig javított és én is addig gyakoroltam, míg úgy nem éreztem, hogy vállalhatóan ejtem ki a szavakat. Tisztában vagyok vele, hogy soha nem lesz olyan a beszédem, mint egy brité vagy egy amerikaié, de most már elfogadható. Ez nagyon fontos volt számomra, hogy idáig eljussak, mert ha angol dalokat akarok kiadni, akkor ez a minimum, hogy amennyire lehet, megszabadulok az akcentusomtól.
Meg is jelent az első klipetek. Úgy tudom, hogy mindenképpen Angliában tervezed a jövődet. Könnyebb ott érvényesülni énekesként, mint Magyarországon?
18 évesen jöttem ki, így a felnőtt életemet is itt kezdtem meg. Úgy érzem, hogy Magyarországon nehézkesebb lett volna kitörnöm, mert egy idő után feledésbe merültem. Anglia a lehetőségek országa: ha az ember elhatározza magát és megállíthatatlanul akar előrehaladni, akkor lehet érvényesülni nemcsak a zenei szakmában, hanem bármely területen.
Gondolom rád is hatott a koronavírus. Kezdő előadóként hogyan élted meg?
Amikor kezdődött a vírus, másodéves voltam az egyetemen. Hamar áttértünk az online oktatásra, és a hétvégi fellépések is kimaradtak, de így bőven volt időm az alkotásra. Felkeltem, leültem a zongorához és megszülettek a dalok.
Mi volt az inspiráció, miből merítkeztél?
Rengeteg minden inspirál: akár az is, ha meghallgatom egy-egy dalát új előadóknak, vagy a régi kedvenceimet veszem elő, Stevie Wondert, Michael Jacksont vagy Bruno Mars-t. A karantén alatt sok sorozatot és filmet néztünk, és ha megütötte a fülemet egy jó szöveg vagy gondolat valamelyikben, akkor már eleve dalszöveghez készítettem a zenét.
A legutóbbi dalod a Lonely, amit kétszázezren néztek meg a Youtube-on. Miért pont ehhez a dalhoz készült klip?
Amikor készült a dal, már akkor volt egy vizuális elképzelés róla a fejemben. Ugyan kicsit melankolikus, lehet rá táncolni, ezért belevágtam, de még a forgatás előtt kitaláltam, hogy egy rap-betétet is tehetnék alá. A Zeneakadémián az egyik szaxofonos barátom rappel is, ő hallható a dalban. A klipet szintén egy iskolai barátomnak köszönhetem, aki egyben az együttesem dobosa is. Négy helyszínen filmeztünk: Leeds belvárosában, a Domino Clubban, ahol fel szoktunk lépni, a tengerparton és az iskolánk nagytermében.
A tervek szerint lesz egy saját lemezed angol dalokkal, de előtte egy jazz albumot szeretnél kiadni. Ezek mikor várhatóak?
Idén kiadom a jazz kislemezt, és remélhetőleg az angol nyelvű nagylemez is minél hamarabb megjelenik, amin terveim szerint tíz dal lesz hallható. Három lemezre való dalom van, úgyhogy szűkítenem kell, hogy egy bizonyos lemezre ugyanabból a stílusból kerüljenek szerzemények.
Az Akadémia mennyiben segít a lemezkiadásban, ha segít egyáltalán?
A marketing-részleg a koncertszervezésben maximális segítséget nyújt, de azt még nem tudom, hogy lemezkiadásban mennyiben lehet rájuk számítani.
Most, hogy befejezted az egyetemet, mi a terv?
Most zenetanárként dolgozom egy leeds-i zeneiskolában, ahol éneket és zongorát tanítok. Van pár felnőtt diákom, de főleg gyerekekkel foglalkozom. Az egész hetem zenéből áll: hétköznap órákat adok, hétvégén koncertezek, a szabadidőmben pedig a dalaimon dolgozom. Úgy érzem, hogy jó irányba halad az életem, amiért rendkívül hálás vagyok.