A Noémo formáció frontasszonya, Takács Noémi az egyik legígéretesebb feltörekvő dalszerzői és énekesnő. Friss EP-je debütált, mi pedig alkotói folyamatairól kérdeztük.
A zenéd könnyen megfogalmazható stílusok széles skáláját öleli át. Hogyan navigálsz és inspirálódsz a különböző zenei hatásokból, miközben megőrzöd a Noémo hangot?
Sokféle zenét hallgatok. Az énekes dalszerzőkön túl van, hogy instrumentális jazzt, vagy népzenét, vagy épp klasszikus zenét. Szerintem ez úgy működik, hogy minden, amit meghallgatunk, az valamilyen formában elraktározódik, ha másként nem, mint egy hangulat. Amikor a saját zene írása kerül terítékre, akkor pedig az összes valaha hallott zenei lenyomat közül átszűrődik egy nagyon szubjektív lényeg. Talán ez a saját hang.
Hangsúlyozod a perspektíva fontosságát mind technikailag, mind tartalmilag. Mi jellemzi a művészi látásmódodat? Illetve, mikor jöttél rá egyáltalán, hogy zenét szeretnél írni, és megmutatni magad színpadon?
Gyerekkorom óta a zenei pályára készültem, mint énekes. Nem vágytam ennél többre. A dalszerzés nem szerepelt a terveim között. Viszont eljött az a pont az életemben, amikor zenekar és dalok nélkül maradtam, mert épp feloszlott az akkori formáció. Tanáraim biztatására elkezdtem saját dalokat írni, ekkor alapítottam a Noémot. Nem igazán voltak eszközeim ehhez, sok évembe került eljutni oda, hogy élvezzem a dalszerzői folyamatot is.A művészi látásmódomat leginkább az önazonosság jellemzi. Ez a legfontosabb a tartalom sűrítésén túl. Hogy számomra aktuális, és meghatározó témákkal foglalkozzak az adott időszakomban.
Legutóbbi EP-d, a „Vagyok” olyan témákat kutat, amelyek számodra is aktuálisak és meghatározóak ebben az időszakban. Emellett hangsúlyozod a női hangok és dalszerzők jelentőségét a zeneiparban. Megosztanád gondolataidat arról, hogy a nők hogyan hoznak egyedi perspektívát a zenealkotáshoz, és ez hogyan járul hozzá a zenei szcéna sokszínűségéhez?
Szerintem mi nők teljesen más perspektívából közelítünk meg bizonyos témákat, mint a férfiak. Nagyon üde színfolt tud lenni, amikor egy új női hang megjelenik a zenei palettán. Akár a szerelemről, akár az élet bármely területéről ír úgy, ahogy azt még férfitól nem láttuk, és nem hallottuk. Általában erre törekszem én is. Van egy plusz érzékenység és intimitás, ami ilyenkor megjelenik. Másrészt sokszor azt is tapasztalom, hogy a nők sokkal merészebben írnak olyan témákról, amikről még beszélni is nehéz. Van bennünk egy hajlam arra, hogy kimondjuk a kimondhatatlant ezzel gyógyítva önmagunkat és másokat is.
Kifejezett preferenciád van azok iránt a művek iránt, ahol a nemiség nem túlságosan hangsúlyos. Hogyan biztosítod, hogy a dalaid átíveljenek a nemeken és korokon, létrehozva egy időtlen minőséget, ami mindig rezonálhat a hallgatósággal?
Ez részemről egy törekvés, ami majd a jövőben fog kiderülni, hogy működött-e, vagy sem. Nehéz kérdés, de talán a kendőzetlen őszinteség a kulcs. Mindenben a mélységet keresem, hogy egy összetettebb képet tudjak kapni a saját belső működésemről, és ha megvan egy felismerés, akkor azt valamilyen formában leírjam. Az ember néha hajlamos önmagát kiemelni a tömegből, de igazából mindnyájan ugyanazokat a dolgokat érezzük, csak pepitában. Mindenkinek vannak nehézségei az életben, de vannak örömforrásai is, és néha nagy a kilengés a kettő között. Kevés az egyedi eset, sokkal szorosabb összeköttetésben állunk egymással, mint gondolnánk. Így talán nyílik lehetőség hozzáférni az örök érvényű tartalmakhoz is.
Az őszinteség és az önkifejezés hangsúlyozva van mind a személyes életedben, mind a zenédben. Mennyire osztasz meg a dalokban személyes élményeket, és mennyire próbálsz azért titokzatos maradni?
Minden dalom a személyes élményeimből táplálkozik, amit a fantáziám kiszínez, tovább ír. Inkább vagyok kendőzetlen, mint titokzatos talán. A fantázia segít abban szerintem, hogy fogyaszthatóvá váljon egy nehezen emészthető téma. Például a Hableány c. dalomban, ahol a Hableány hajó áldozatainak állítok emléket, vagy akár a frissen megjelent Emésztőenzim c. dalban. Ha nem színezném ki izgalmas, sejtelmes képekkel a történetet, akkor néha nagyon súlyos lenne, még számomra is. Ilyen az én megoldási stratégiám, alapból így működik az agyam.
Elmondanád nekünk a dalszerzői folyamatodat? Hogyan alakítod át személyes élményeket vagy érzelmeket szövegekké és dallamokká, amelyek meghatározzák a Noémo zenéjét?
Ez a folyamat mindig más. De alapvetően van egy érzelmi töltet, ami kikívánkozik és ahhoz próbálok megfelelő hangokat és szavakat társítani. A sorrend a változó tényező, mert van, hogy egy dallam jut az eszembe először, van hogy egy harmóniamenet, vagy pedig két sor szöveg, amire felfűzök egy egész dalt. Többnyire részenként haladok, és akkor tekintem befejezettnek a folyamatot, amikor már nincs hiányérzetem. Van, hogy ehhez az kell, hogy megírjak 3-4 verziót a szövegre, vagy átírjam a dallamokat. Fokozatosan körvonalazódik a lényeg a folyamat során, pucolódik le a sallang.
Az „Vagyok” című EP-d dalai mélyen személyes és önvizsgáló témákat érintenek. Mesélsz kicsit a választott témákról?
A Vagyok c. dal arról szól, hogy a csellengő napjaimat és gondolataimat egy karámba tudjam terelni. Egy olyan helyre, ahol be tudnak érni a gondolatok és az érzések. Kicsit olyan, mintha a csellengő napjaim a mezőn legelő tehenek lennének, a kolompok hangja visszhangzik a völgyben, és amikor végre beérnek a gondolatok, akkor megpróbálom őket egy mederbe terelni. Mindez jelképezi azt a káoszt, ami néha az életemben létre tud jönni, amikor épp egymással párhuzamosan túl sok szálon fut minden. Egyszer csak ez a sok-sok szál összeáll egy csomóponttá az alkotási folyamat során, és gyakorlatilag ilyenkor megszületik egy dal. Nagyon felszabadító ez az érzés, amikor a semmiből- és a mindennek a lehetőségéből egyszer csak leszűrődik számomra a lényeg és összeáll egy nagy egésszé. Erről szól ez a dal. Ezzel a teremtő erővel szerintem mindannyian rendelkezünk, csak meg kell tanulnunk szabályozni a saját eklektikus alkotó energiáinkat. Megzabolázni a gondolatokat, érzéseket. Mindez talán valami emberi léptékű isteni szikra.
Az Emésztőenzim c. dal arról szól, hogy bár boldog párkapcsolatban élek, mi történik akkor amikor fellobban a szerelem szikrájának a lehetősége egy olyan személy iránt, akit még nem igazán ismerek. Mit történik akkor, amikor épp nincs lehetőség, és nem is szeretnék a tettek mezejére lépni. Megpróbálom magamnak megengedni, hogy a fejemben elinduljon egy párhuzamos szál, a “mi lenne ha”. Gyakorlatilag a valóság és a képzelet határán lévő történések. A dalnak a vége nagyon jól szemlélteti azt, hogy ez a gondolatmenet meddig tart. Pontosan addig amíg ezt a gondolat foszlányt le nem zárom azzal, hogy:
Rímpárok köntöse válladra téved, de elég ha a képzelet formálja képed, elég ha a képzelet hatalma éltet.
A Noémo EP-je tartalmaz egy Csoóri versfeldolgozást és egy Petőfi Sándor vers megzenésítését. Miért pont ezeket választottad ki?
Vannak versek, amelyek megszólítanak. Ilyen volt Csoóri Carmina buranája és Petőfi zivatarja is. Amikor a versnek a dallama és zeneisége szinte azonnal és egyértelműen megmutatkozik a számomra, ilyenkor hagyom magam sodródni.
A „Zivatar” című számot otthon vettétek fel, szokatlan eszközökkel, mint a csonteső és a viharhangszóró. Hogyan teremtesz környezetet, ami fokozza a zenei téma és érzelmi elemeket a felvételi folyamat során? Hogy jutnak eszedbe ezek a hangeffektek?
A Zivatart otthon vettem fel teljesen egyedül. Szerintem ez a vers alapból nagyon karakteres. Tetszik a tüzessége, az ereje. Elolvastam és azon túl, hogy azonnal eszembe jutott az ének dallam, megjelent előttem egy kép, mintha egy filmjelenet volna. A zivatar helyett egy vihart láttam, ahol a tengeren hajótörést szenvedett matrózok hada próbál partot érni egy mentőcsónakban evezve. Óriási hullámok, fekete felhők, hatalmas szél és eső közepette. Ezt az atmoszférát szerettem volna valahogy a zenében megteremteni. Így jutott az eszembe a viharbot és az esőbot. Nagyon érdekes az is, hogy ez a vers is mennyire rezonál az én jelenlegi életemmel. Az idei év számomra felér egy érzelmi hullámvasúttal, mondhatnám úgy is, hogy viharos időket élünk, és mindenki próbál kievezni a saját túlsó partjára, a nyugalom szigetére.
