,,Nem kell megfelelni senkinek, csak őszintének kell lenni” – interjú Előd Álmossal

Előd Álmos neve ismerősen csenghet, hiszen számtalan filmben és sorozatban hallhattunk szinkronizálni, de a televízióban és a színházban is rendszeresen feltűnik. Ez alkalommal másik oldaláról ismerhetjük meg: ceremóniamesterként gondoskodik arról, hogy még boldogabbá tegye az ifjú párok nagy napját.

Miért döntött úgy, hogy ceremóniamesterként is elkezd tevékenykedni?

Nagyjából nyolc-tíz éve egy baráti párnak segítettem megszervezni az esküvőjüket, és az esketésben is segédkeztem. Akkoriban a színházi- és egyéb elfoglaltságok miatt kevés megkeresésre tudtam igent mondani, ugyanis 25-30 előadásom volt egy hónapban. Szabadúszó lettem, így az utóbbi egy-két évben már sokkal egyszerűbben tudom tervezni az életemet. Megtaláltam a Tóth Mihály által vezetett Ceremóniamester Szövetséget, és csatlakoztam hozzájuk, mert úgy gondolom, hogy a szakmában ők a legprofibbak.

Mi különbözteti meg a ceremóniamestert a vőfélytől?

A ceremóniamester dolga az, hogy ,,átölelje” az esküvőt egészen a kezdeti egyeztetésektől a lagzi végéig. Annyit mond, amennyit kell, és akkor szólal meg, amikor szükség van rá, hiszen nem ő az est főszereplője. Ezzel szemben a vőfély a népi hagyományokat követvén a lánykérést és a húsleves érkezését is versben mondja el, folklór elemekkel vegyítve. Természetesen bizonyos hagyományokat mi is szeretünk megjeleníteni a nagy napon. Hozzánk bármikor odajöhetnek a vendégek és a szolgáltatók is, ha probléma, vagy kérdés adódik. Ebből természetesen az ifjú pár semmit nem vesz észre, ők csak a boldogságukkal törődhetnek. A jó ceremóniamester nem eljátssza a ceremóniamestert, hanem mindenki számára egyértelmű az esküvőn betöltött feladata a megjelenéséből és a felkészültségéből. Körülveszi a profizmus légköre, ami mindenkire megnyugtatóan hat. De persze a ceremóniamesterek között is van különbség: mindenki másképp csinálja.

Elodalmos Guboviki
Előd Álmos / Fotó: Gubó Viki

Hogyan lesz valakiből ceremóniamester?

Mindenkinek máshogyan alakul ki. Az én ,,evolúcióm” talán a műsorvezetés környékén jött meg. Egyre több műsorvezetői felkérésem volt sportnapokon, gálákon és a televízióban. Az esküvői feladatom nagyjából olyan, mintha egy műsort szerkesztenénk a tévében: a szerkesztő összerakja a programot és felveszi a kapcsolatot a megfelelő személyekkel. Ugyanezt csinálja a ceremóniamester is, csak eközben még műsort is vezet, különböző szolgáltatókkal veszi fel a kapcsolatot, és egészen az esküvő végéig kommunikál velük. Ha a templomból elindul a vendégsereg a vacsora helyszínére, az én feladatom az, hogy mire megérkeznek, a pezsgők már ki legyenek töltve, illetve, hogy minden megvalósuljon a lehetőségekhez mérten, amit az ifjú párral elterveztünk. A három legfontosabb dolog az együttműködés, a kommunikáció és az élmény.

Milyen előnyökkel indult ceremóniamesterként a színészi múltjával?

Ötéves korom körül kerültem színpadra, így az egész életemet úgy töltöttem, hogy improvizálok, klasszikus szövegeket mondok, és a középpontban vagyok. Nagyon jó érzés, hogy ebben a szerepben egy kicsit a háttérbe tudok lépni és onnan ,,bábjátékosként” irányítom az eseményeket úgy, hogy pontosan az történjen, ahogy azt a pár megtervezte. Természetesen azáltal, hogy nem gond számomra a megszólalás mások előtt, rendelkezem előnyökkel, de a mai napig képzem magam: foniáterhez, illetve beszédtechnika- és énektanárhoz is járok. Egy bizonyos szint alatt nem érdemes csinálni ezt a szakmát.

Sokakban negatív kép alakult ki erről a szakmáról: van Önben egyfajta küldetéstudat, hogy eloszlassa ezeket?

Ceremóniamesterként dolgozni nem ódivatú vagy ciki, hiszen ez egy húszéves múltra visszatekintő szervezői- és műsorvezetői munka egyben. Nem gondolom, hogy rosszabb színész lennék esténként a színházban csak azért, mert egyébként ilyen minőségben is regnálok. Rengeteg mást is csinálok mellette, ami szakmán kívüli, hiszen a Covid megmutatta, hogy muszáj az embernek több lábon állnia. Persze aztán szelektálnia kell, hogy mi érdekli és miben sikeres. A ceremóniamesteri és műsorvezetői létben megnyugvást és boldogságot jelent számomra, hogy akik velem dolgoznak, teljes biztonságban élik meg a legszebb pillanatokat.

Előd Álmos a színpadon
Nemcsak a színpadon vesz részt esküvőn / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Lehet tanulni ezt a szakmát? Van tanfolyam?

Nálunk hospitálási időszak van: 30-40 esküvőn kell részt venni tapasztalt ceremóniamesterek mellett. Ilyenkor látja az ember, hogy hogyan kell egyeztetni, kapcsolatot tartani a párral és azt is, hogy hogyan kell megoldani a váratlan problémákat. Én egy teljesen más helyzetben vagyok, illetve voltam, hiszen egy ,,alaptudással” érkeztem. Ennek ellenére hatalmas tapasztalati tőke, hogy a kollégáimat is láthatom és láthattam dolgozni ugyanabból a tudásanyagból, mégis teljesen máshogyan. A munkánkat egy földlabdás fához tudom hasonlítani: én vagyok a táptalaj, az ifjú pár pedig a fa, aminek virágba kell borulnia. Együtt alakítjuk, metszegetjük, ápoljuk és a végén tökéletes gyümölcsöt hoz: a közös munka gyümölcsét. Persze vannak tanfolyamok, de ezt a tudást csak gyakorlattal és a pályán eltöltött évekkel lehet megszerezni. A jó ceremóniamester híre szájról-szájra jár.

Ön megspórolta a szájról-szájra járást, mert ha valaki meghallja, hogy Előd Álmos, tudja, hogy kiről van szó. Ez előrébb segíti?

Volt olyan, aki kifejezetten a hangom miatt szeretett volna engem az esküvőjére, de az is előfordult, hogy magára az esketésre kértek fel az orgánumom miatt. Ennek ellenére azt gondolom, hogy attól, hogy valaki szinkronhang vagy színész, még nem feltétlenül lesz jó ceremóniamester is.

Melyik volt a legemlékezetesebb esküvője?

Nincs két egyforma esküvő, és ez a szakma egyik csodája. Az emlékek nyilvánvalóan kopni fognak az évek folyamán, de azok mindig nagyon kedves pillanatok, amikor a társaság meglepi az ifjú párt egy meglepetés-produkcióval, és ez is csak úgy működik igazán, ha engem is beavatnak a tervükbe. Sok esetben a megoldandó problémák is emlékezetesek. Előfordult, hogy az ifjú pár szülei mutogattak a másik szülőre, mert az volt megbeszélve, hogy ők hozzák a pálinkát. Ilyenkor az én dolgom gondoskodni arról, hogy ez a probléma elháruljon: ez mindössze három telefonomba került. Volt olyan is, hogy a DJ és a hangosítás félrenézte a dátumot, pedig még egyeztettem is velük előző héten! Ez is megoldódott egy órán belül. Az a legfontosabb, hogyha bármi gond adódik akár a zenével, a fénnyel vagy a dekorációval, tudjuk, hogy mikor kit kell felhívni, és hogy ebből a pár semmit ne vegyen észre. Tudniuk és érezniük kell, hogy biztonságban vannak.

Előd Álmos a színpadon
Előd Álmos a színpadon / Fotó: Kállai-Tóth Anett

E tekintetben nem túlontúl stresszes, hogy bármikor bármi történhet, amit meg kell oldani?

Olyan világban szocializálódtam, ahol a stressz napi szinten jelen van. Ha egy forgatáson egyetlenegy lehetőség van felvenni a jelenetet, ezt is meg kell oldani. Van jó- és rosszfajta stressz. A jó előrevisz: az a pici izgalom pluszt ad az embernek. Motivál és kíváncsivá tesz, hogy mit lehet kihozni a helyzetből.

Milyen tanácsot tud adni a pároknak, mi alapján válasszanak ceremóniamestert?

Mindig az első beszélgetés a legfontosabb. Ha kialakul a kémia köztünk, akkor csapatként tudunk dolgozni a közös ügyön. Ha valaki eljön hozzám az ingyenes egyeztetésre, mindig azt javaslom, hogy beszéljenek egy másik ceremóniamesterrel is. Ha visszajönnek hozzám azzal, hogy rám van szükségük, akkor elkezdődhet az érdemi munka.

Olyan ez, mint egy casting, amikor az ember meg akar felelni?

Pont ez a lényeg, hogy nem kell megfelelni senkinek, csak őszintének kell lenni! Az első beszélgetésen mindig elmondom, hogy mit tudok nyújtani, a pár pedig azt, hogy mit szeretne. Mindenről kapnak tájékoztatást, és a végén ők hozzák meg a döntést. Ha mellettem döntenek, akkor a nagy napig akár minden nap beszélhetünk az esküvőről. Előfordul, hogy én magam látom be, hogy nem tudom azt nyújtani, amit szeretnének, és mást ajánlok.

Hol látja magát 5-10 év múlva? Össze lehet egyeztetni hosszú távon a ceremóniamesterséget, a színházat, a szinkront és az egyéb elfoglaltságokat?

Tíz év múlva, amikor majdnem ötvenéves leszek, akkor a Szerelmemmel, és a két gyermekemmel látom magam, akik akkor húsz és tizennyolc évesek lesznek. Együtt fogunk ebédelni vasárnap, és arról beszélgetünk, hogy mennyire szeretjük egymást. Eléggé idealista kép, de én már csak ilyen vagyok. A többiről azért nem tudok nyilatkozni, mert három évvel ezelőtt még azt sem gondoltuk volna, hogy maszkban fogunk járkálni a színházakban és a forgatásokon. Azt viszont biztosan meg tudom ígérni, hogy számíthatnak rám a párok!

Nyitókép forrása: Gubó Viki

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor nyerték idén a Libri irodalmi díjakat