A Szomszédnéni Produkciós Iroda egyik tagjával, Bálint Ferenccel beszélgettünk, mégpedig arról, hogy miért alakult így, hogy önálló estekkel is készülnek, hogy hogyan viszonyul a határidőkhöz, és az is kiderült, hogy miről beszélgetett Cicciolinával.
Coloré / Karsa Tímea: Hogyan született meg a „Bálint Ferenc feleséget keres” című előadás?
Bálint Ferenc: Bizonyos szempontból kényszerűségből jött az önálló est ötlete, egy lehetőség a Szomszédnéni mellett, ugyanakkor kreativitásra is ösztönzött. A humorista nem olyan, mint egy zenész, hogy írsz egy slágert és végighaknizod vele az életedet, hanem évről évre új önálló estekkel és jelenetekkel kell színpadra állni. Összeírtam, hogy mi mindent tudnék elmondani magamról a színpadon, és mivel sokat beszélek a párkapcsolatokról, és a feleségem állandóan visszatérő téma, arra gondoltam, mi lenne, ha másfél órán keresztül róla beszélnék. Elmentem egy stand-up klubba, ahol fiatal humoristák próbálnak betörni az iparba, és úgy viszonyultam magamhoz, mintha fiatal, feltörekvő humorista lennék. Teljes anonimitásban lementem a klubba, és így próbáltam ki a különböző, új anyagokat.
A klubban nem néztek értetlenül, hogy mit keresel ott?
Volt, aki felismert, és volt elvárás az irányomban, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Részemről nem volt arra igény, hogy csúcsidőben lépjek fel, hanem megnéztem a többieket, és amikor rám került a sor kiálltam, és ugyanúgy elmondtam a mondandómat, mint mindenki más.
Nem voltak sztárallűrjeid?
Humoristáknál nincs ilyen, hogy sztárallűr, mert hiába állok ki, hogy mennyire menő vagyok, ha utána beszélek tíz percig, és senki nem nevet.
Egy énekes el tud úgy énekelni egy dalt, hogy őt magát nem szeretik, a humorista viszont csak a közönséggel együtt tud létezni.
Én feldobom a labdát, ők nevetnek. Énekelni és zenélni lehet önmagad szórakoztatására is, de stand-upolni nem.
Alig egy éve mondtad egy interjúban, hogy rosszul tanulsz szöveget, ezért számodra elképzelhetetlen, hogy kiállj, és hatvan percen keresztül egyedül beszélj. Akkor most mi történt?
A Szomszédnéniben inkább jelenetek vannak, míg a stand-up inkább belülről jön, és olyan sztorikat mesélünk el, amiket megéltünk. Abban a pillanatban, ahogy megéltél valamit, és te vagy a történet főszereplője, sokkal könnyebb elmondani, mintha másfél órán keresztül olyanról kellene beszélned, amihez semmi közöd. Hozzáteszek persze a történethez egy-két dolgot, de megpróbálok önazonos lenni, mert ha nem vagyok az, és sokat hazudok, egy idő után kiderül, és a közönség érzi, hogy kamu, amit csinálok. Ha önazonos az ember, hiába nem tökéletesen ugyanúgy mondja el minden alkalommal az anyagát, a lényege ugyanaz, mert belülről jön.
Nem volt ez félelmetes vagy diszkomfortos a másik feled nélkül színpadra állni?
Álltam már nélküle, mivel minden Szomszédnéni előadásban – most például a Hatalmi arcok című előadásunkban – van egy negyedórás blokk, ahol Szabolcs nélkül stand-upolok. Persze ez más, mint két félidőben egyedül, de régen sokat buszoztam, és ott is sokat kellett állni, úgyhogy nem olyan nehéz.
Zsuzsa, a feleséged az est főszereplője, és a második könyved, a Boldogságtól ordítaniis a házasságot járja körbe. Ő egyfajta múzsa neked?
Muszáj annak lennie! Aláírtunk egy házassági szerződést, ahol kötelezve van erre. A mi házasságunk meglehetősen pezsgő. Nagyon sokat beszélgetünk, vitatkozunk és veszekedünk, úgyhogy ha úgy érzem, hogy kezd kevés lenni az anyag a színpadra, egyszerűen csak nem pakolom ki a mosogatógépet, és egyből lesz valami, ami tud inspirálni. Azt vettem észre – és a közönségnek is az a visszajelzése – hogy nem olyan egyedi ez, mert más pároknál is előfordulnak ilyen problémák, és az a jó, hogy ugyanazokat a dolgokat közösen tudjuk megélni.
Úgy tudom, hogy az első mondatod az volt hozzá, hogy ,,fel kell hívnom Cicciolinát telefonon”. Ez kizárólag tényközlés volt, vagy ezzel már fel akartad hívni magadra a figyelmet, hogy nem akármilyen munkád van?
Amikor először találkoztunk, épp egy rádiónak dolgoztam, és ,,közéleti személyiségekkel” készítettem interjúkat. Staller Ilona elérhetőségét is megszereztem, és kitaláltam, hogy milyen jó lenne beszélgetni vele. Egy kávéházban voltam a barátaimmal, de tudtam, hogy indulnom kell a stúdióba, és egyszerűen tényt közöltem velük – így Zsuzsával is – de ő nem nagyon hitte, hogy tényleg azt fogom csinálni, amit mondtam. Aznap végül nem jött össze a dolog, mert hallottam a vonal másik végén, hogy sokan vannak a művésznőnél, és mondta is, hogy ,,tele vagyok emberekkel”. Egy második interjút beszéltünk meg, és az már jól sikerült.
Nem véletlen, hogy interjúztál, merthogy médiaszakon végeztél.
Igen, és dolgoztam is annak idején a Transindexnél is többek között, de aztán túl sok lett a fellépés, és nem tudtam párhuzamosan csinálni a kettőt, úgyhogy a mikrofon másik oldalát választottam.
Botár Endre, a József Attila Színház színésze azt mondta nekem, hogy erdélyiként minden vágya volt, hogy az Anyaországban játszhasson. Benned volt ilyen, hogy az Anyaországban legyél befutott humorista?
Nagyon hálás vagyok, hogy a közönség itt is elfogadott és szeret, és nagyon nagy szerencsém volt, hogy nem kellett megtanulnom a nyelvet. Ha valaki előadóművészettel akar foglalkozni, és azt szeretné, hogy a hivatása is ez legyen, muszáj ott lennie, ahol a közönség van. Az amerikai stand-uposoknál azt szokták mondani, hogy ha stand-upos akarsz lenni, költözz New Yorkba vagy Los Angelesbe, mert Bostonban senkit nem érdekel, ha jól stand-upolsz. Egy idő után én is úgy éreztem, hogy bár nagyon szeretem Kolozsvárt, Budapestre kell jönnöm, mert itt van a Showder Klub, a Rádiókabaré és most már a Dumaszínház is. Régebben akár tízperces fellépésért is bevállaltam a hétórás autóutat Pestre, de beláttam, hogy ez túl sok áldozat, és ide kell költöznöm, hogy az életem ne az utazásról szóljon, hanem a humorról. Nagy élmény, hogy itt is teltházak előtt tudok fellépni, de ha van új önálló estünk akár egyedül akár a Szomszédnénivel, mindig elvisszük Erdélybe, a Felvidékre, Újvidékre, bárhová, ahol várnak bennünket.
Nem érzed úgy, hogy itt többet kell tenned a közönség szeretetéért?
Szerintem, ha az ember vicces, ugyanúgy értékel téged, mint bárki mást, aki vicces. Az emberek elsősorban azért fizetnek, hogy kikapcsoljanak, hogy elfeledjék a napi gondokat, hogy valaki szórakoztassa őket a színpadon. Csak ezt várják el tőled.
Egy humoristát mennyire szorítanak olyasmik, mint például a határidő?
Nagyon! Évente szoktunk írni egy teljesen új estet. Ilyenkor kitűznek egy premiert, és arra a dátumra kész kell, hogy legyen az előadás.
Sőt, csak úgy lehet alkotni, ha van határidő, mert mi humoristák elég lusta emberek vagyunk, és ha nem lenne határidő, soha semmi nem készülne el.
Ez az egyetlen dolog, amivel lehet bennünket motiválni, hogy ki kell állni egy közönség elé, és ott valamit csinálnunk kell. Általában az estjeinken próbáljuk ki az új anyagokat, amiket a következőre tervezünk. Egy folyamatos kísérletezés az egész. Akkor jó, ha a közönség nem tudja, hogy benne van-e az estében a poén vagy csak próba.
Egy interjúban azt mondtad, hogy ahogy megkapja egy humorista a Karinthy-gyűrűt, leszállóágba vonul. Lehet így alkotni, hogy tudod, hogy vége lesz?
Egyszer mindennek, a bolygónak is vége lesz, de nagyon remélem, hogy méltósággal tudom azt csinálni, amit csinálok, és amíg az emberek eljönnek megnézni, addig tudom csinálni. Nagy Bandó András és Fábry Sándor is stand-upol, Hofi is fellépett, amíg meg nem halt. Ha az ember ezt csinálja, akkor ez ő. A humoristánál nincs olyan, hogy az ember nyugdíjba megy, és vége. Olyan dolgokról kell beszélni, ami érdekli az embereket.
Nem nyomasztó humoristának lenni?
Dehogy nyomasztó, sőt, felszabadító! A poénok és a kreativitás úgy születik, hogy az emberben van egy gyermeki játékosság. Próbálunk felkerekedni a problémákon, a síró gyereken és a visszafizetendő hitelen, és egyfajta játékossággal állunk a problémáinkhoz,hogy aztán történetekké alakítsuk őket. Ha ott van a fejed felett, hogy ennek egyszer vége lesz, és meg fogunk halni, akkor semmi vicceset nem lehet kihozni belőle. Természetesen ennek ellenére mindenki életében eljön az, hogy kiég, vagy a sok vagy a kevés fellépés, akár egy covid miatt. Ennek ellenére jó humoristának lenni annak minden nehézségével együtt!
