Barion Pixel B. Nagy Réka: ,,Nagyon tárgyiasítva vagyunk, leginkább ez ellen szerettem volna felszólalni” – Coloré

B. Nagy Réka: ,,Nagyon tárgyiasítva vagyunk, leginkább ez ellen szerettem volna felszólalni”

2022. 04. 14.

B. Nagy Rékát elsősorban a Youtube-ról ismerhetjük videói és dalai által. Réka a videóin keresztül betekintést enged az életébe, de nem áll meg itt, hiszen olyan fontos, társadalmunkat érintő kérdésekre is felhívja a figyelmet, mint az elhagyott állatok megmentése. Mesélt karrierről, zenéről és tartalomgyártásról.

Réka mindössze 24 éves, mégis hatalmas követőbázissal rendelkezik a Youtube-on és Instagramon egyaránt. Tizennégy évesen kóstolt bele a videózásba, majd némi szünet után a tartalomgyártásnak kezdte el szentelni az életét, és mellette énekesként is több klipet tudhat magáénak.

Colore.hu: El tudnád mondani egy szóban hogy mi a foglalkozásod?

B. Nagy Réka: Talán az a legjobb válasz, hogy tartalomgyártó vagyok, mert ez magában foglalja a zenét és az összes többi közösségi médiás platformot is, ahol megtalálható vagyok.

Az éneklésen, dalszerzésen és videókészítésen belül melyik az, amit igazán a szenvedélyednek érzel?

A zene a mindenem, és gyerekkorom óta végigkísér. Ennek ellenére a videókészítés is a szenvedélyemmé vált, mert imádok tartalmakat gyártani a különböző felületekre, de a zene az, amiben teljesen önmagam tudok lenni.

14 éves korodban vetted fel az első videódat, de aztán szünetet tartottál, majd végül 2018 januárja óta űzöd hivatás-szerűen a videózást. Mi történt 2018 januárjában?

Talán akkor jött el az a fajta magabiztosságom, amikor úgy éreztem, hogy teljesen mindegy, hogy ki mit gondol rólam. Mindig is szerettem nézni egyes videósokat, mert nagyon inspiráltak, és mindig is szerettem kommunikálni az emberekkel, úgyhogy arra gondoltam, hogy kipróbálom én is a videózást. Abban is bíztam, hogy ha megismernek, később a dalaim is több emberhez eljutnak, és ezáltal sokkal személyesebb közönségem lesz, akik az életem más részeit is ismerik. Sosem gondoltam volna, hogy egy nap ez lesz a munkám, és nagyon hálás vagyok azoknak, akik az elejétől kezdve követnek és támogatnak, mert azzal foglalkozhatok, amit imádok, éppen ezért nem is érzem úgy, hogy dolgozom, mert szó szerint a hobbimnak élek.

B. Nagy Réka
B. Nagy Réka 14 évesen vágott bele először a videózásba, mely később a szenvedélyévé vált / Kép forrása: B. Nagy Réka

Kemény munka azért a videózás, különösen a Vlogmas-széria, amikor december elsejétől egészen karácsonyig minden nap készítesz videót.

Sokan nem gondolnak bele abba, hogy mennyi munka van egy negyedórás videóban: kitalálni, hogy mi legyen benne, felvenni, megvágni.

A Vlogmas esetében reggel mindig az az első, hogy a kezembe veszem a kamerát és még éjfélkor is vágom a felvételeket. Fárasztó időszak, de megéri, mert úgy érzem, hogy rengeteg erőt tudok adni a fiataloknak, és sokan írnak, hogy inspirálom őket abban, hogy fel merjék magukat vállalni, vagy hogy belevágjanak olyanba, amibe addig nem mertek.

Ezt én is alá tudom támasztani, mert rám nagyon hatottál abban, hogy merjek tetováltatni!

A tetoválás nagyon jó önkifejezési mód, úgyhogy különösen örülök, hogy ezzel tudtalak inspirálni! Nekem rengeteg pluszt ad. Kezdetben volt egy-két kisebb, aztán egyre több lett, és végül beletörődött a környezetem, hogy ez vagyok én. Szerencsére a férjem is támogat, nem is kívánhatnék nála jobbat; sokszor ő ad ötleteket, hogy mi legyen a következő minta.

A szüleid teljes mértékben támogattak, amikor elkezdtél tartalmakat gyártani. Tényleg nem volt mitől félteniük?

Utólag belegondolva volt mitől félteniük. Bármit kitaláltam gyerekkoromban, a szüleim támogattak benne és a videózással sem volt másképp, de amikor belekezdtem, annyira új volt még ez az egész, hogy szülőként sem feltétlenül tudta az ember, hogy mivel jár az, ha a gyereke felkerül az internetre. Anyukámék minden videómat megnézték, és a mai napig figyelnek mindent, amit csinálok. Akkor még nem gondolt bele az ember, hogy mennyi negatívummal járhat: például a bántó kommentek, amik borzasztóan befolyásolják az ember önképét. Szerencsére az első pillanattól volt egy hátországom, és ha bármi vagy bárki bántott, volt kihez fordulnom. Lekopogom, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert ritkán kapok negatív kommentet. Sokkal több a kedves, pozitív gondolat, ezekre kell fókuszálni!

Hamar kiderült, hogy ezeket a videókat nem csak magadnak csinálod? Melyik hozta meg a nagy áttörést?

Eleinte sminkes- és öltözködős videókat készítettem, de az első, ami robbant egy kihívás videó volt, amikor egy gyerekeknek készült sminket próbáltam ki. Amivel viszont igazán meg tudtam szólítani az embereket az akkor volt, amikor hazahoztuk az első kiskutyánkat. Ezzel a videóval egy nagyobb közönséget tudtam megszólítani, köztük kutyásokat is. Mára már öt kutyánk van, akiknek hála minden téren megváltozott az életem, hiszen hatalmas felelősséggel jár nap, mint nap. Sajnos rengeteg a menhelyi kutyus, és örülök, hogy a közösségi médián keresztül segíthetek azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell felelősségteljesen kisállatot tartani, mire érdemes odafigyelni, mi a teendő, ha valaki kisállatot talál.

B. Nagy Réka
Gyerekkora óta lételeme a zene / Kép forrása: B. Nagy Réka

A Vlogmas-sorozat esetében tudatosan megtervezed, hogy naponta mi legyen benne. Mennyire készíted tudatosan a tartalmakat? Mindig előre kitalálod, hogy mikor mi fog kimenni, és hogy mennyi az, amit még megmutatsz az életedből?

Nagyon stréber vagyok, ezért nagyjából egy hónapra előre eltervezem, hogy milyen videókat fogok készíteni. Nyilvánvalóan, ha valami váratlan történik, rugalmas vagyok, de az alapot előre tudom. Sokan mondják, hogy milyen sokat mutatunk magunkból, de ez legfeljebb az életünk 10%-a, amit a nézők is látnak. Egy tízperces videóból nem derül ki, hogy nekem is megvannak a napi problémáim, de úgy érzem, hogy van egy határ, amit már nem feltétlenül mutat meg az ember. Tudom, hogy van, akinek már ez is túl sok, de ha elutazunk valahová, miért ne készíthetnénk videót, hiszen minden ember készít képeket vagy videókat, csak nem mindenkit követnek annyian. Úgy érzem, hogy megvan az egyensúly az életünkben.

Úgy tudom, nagy álmod volt, hogy Magyarországot képviselve kijuss az Eurovíziós Dalfesztiválra, de az ország kiszállt ebből a rendezvényből. Nehéz volt új célt találni helyette?

Nagyon nagy álmom volt, hogy Magyarországot képviseljem egy ilyen nagy nevű showműsorban, de mindennek megvan a maga oka. Ami még nagy álmom, az egy Budapest Park koncert, vagy később egy fesztiválon fellépni, de ezek hosszú távú célok.

Mi kell ahhoz, hogy az ember befutott énekes lehessen? Mi jelenti a legnagyobb kihívást – a jó hangon túl?

Szerintem egy művész esetében különösen fontos, hogy társuljon hozzá egy személyiség, és hogy az ember tudjon adni önmagából a dalain keresztül. Az embernek valamivel meg fognia a közönségét. Fontos az egyediség: ez lehet akár egy különleges hang vagy egy jó dalszöveg, a lényeg az, hogy az emberek találjanak valamit, amivel tudnak azonosulni. Szerintem ennek nincs receptje, de a jó személyiség nélkülözhetetlen, hogy az emberben legyen valami plusz.

B. Nagy Réka
Megtalálta az egyensúlyt a tartalomgyártás és a magánélet közt / Kép forrása: B. Nagy Réka

A legújabb kliped, a Nézz rám azokat a személyes élményeket is feldolgozza, amikor a középiskolában csúfoltak? ,,Nézz rám, ez lettem én!”, így fejezted ki, hogy mennyire értelmetlen bántani a másikat?

Ez egy abszolút új megvilágítás, és akár így is fel lehetne fogni, de nem ez a dal inspirációja. Régóta szerettem volna egy feministább, nőközpontúbb dalt írni, de eddig nem tudtam úgy megfogalmazni a gondolataimat és az érzéseimet arról, hogy milyen nőnek lenni.

Nagyon nagy az elvárás felénk: hogyan nézz ki, mit hogyan csinálj, és az újságok is arról írnak, hogy hogyan csábítsd el a férfit, hogyan öltözködj, hogyan tüntesd el a ráncaidat. Nagyon tárgyiasítva vagyunk, és ez ellen szerettem volna felszólalni. Rengeteg elvárás van a nők felé, sőt önmagunk felé is, és ezzel a dallal szerettem volna erőt adni. A ,,Nézz rám” arra utal, hogy mindegy, mi történik a hétköznapokban, milyen atrocitások érik az embert, vagy hogy nem tud előrébb lépni a munkahelyén, nőként talpra állunk, és mindig újrakezdjük.

A klipben a ruhád sem mindennapi!

A ruha, az overálra felírt szavak, a férjem, Dávid ötlete volt. Mindenképpen szerettem volna olyan szavakkal díszíteni, ami akkor jut eszembe, ha egy nőre gondolok, az önelfogadás, a tűz, a siker. Igyekeztem pozitív dolgokat felírni, és nagyon megszerettem ezt a ruhadarabot, úgyhogy alig várom, hogy koncertekre is tudjam vinni magammal!

Ha jól láttam, édesanyád is szerepel a klipben.

Majdnem az összes szereplőt ismerem, és örülök, hogy az anyukám és a nővérem is vállalta a szereplést, mert mindkettőjükre felnézek. Anyukám hihetetlenül erős, úgy nézek rá, mint egy csodára, a nővérem pedig teljesen egyedül törte magának az utat ahhoz, hogy üzletasszony legyen. Mindent magának köszönhet, és többször mesélte, hogy nőként milyen hátrányokkal indult egy-egy tárgyaláson a férfiakkal szemben. Nagyon sok ilyet olvasok az interneten, a barátnőimnek is hasonló történetei vannak, úgyhogy bízom benne, hogy ez a dalom célba ér, és ha valaki hallgatja meg, erőt tud meríteni belőle.

Nyitókép forrása: B. Tóth Réka