Dr. Zsigmond András, avagy ahogy Liverpoolban ismerik Andrew Zsigmond az 1956-os események hatására hagyta el Magyarországot. A nyugalmazott orvos 25 évig tiszteletbeli konzul volt Liverpoolban. Ő mesélt nekünk az ’56-os eseményekről és arról, hogy hogyan alakította ki új életét egy idegen országban.
Coloré: 1957 januárjában ment ki az Egyesült Királyságba. Miért hozta meg ezt a döntést?
Andrew Zsigmond: 1956-ban a forradalom kitörésekor harmadéves medikus voltam a Pécsi Egyetemen. Teljes szívvel a forradalom céljai mellett álltunk, így nyakig benne voltam az eseményekben. A Szabad Pécsi Egyetem nevű újság egyik szerkesztője voltam, aminek ’56 októberében a rendkívüli kiadását készítettük. Nemzetőrként is tevékenykedtem, melynek során olyan feladatot kaptunk, hogy tartóztassuk le a pécsi kommunista vezetést, így többek közt a polgármestert is megakadályoztuk ügyei folytatásában. Amikor Nemes Aladár alezredest tartóztattam le azt mondta nekem: ,,fiatalember, ön borzalmas hibát követett el”. Nagyon sokáig bennem maradt ez a mondat, és többek közt ennek eredményeképpen úgy döntöttem, hogy öt társamhoz csatlakozva elhagyom Magyarországot.
Hogyan lépték át a határt?
Meglehetősen későre hagytuk a menekülést: 1957 januárjában már nehéz volt átmenni a határzárakon, de háromnapi sétával sikerült. Először Ausztriában töltöttünk pár napot az egyik menekülttáborban, majd január 13-án kerültünk Londonba és végül a Yorkshire-ben található Barnsley városában lettünk szénbányász-inasok.
Hogyan került utána Liverpoolba?
Ugyan a társaság és a helyzetünk is kifogástalan volt, nem voltam kimondottan boldog szénbányász: szerettem volna visszakerülni az egyetemre, de angoltudás híján nem sok esélyem volt rá. Amikor mentünk a bányába volt egy orvosi vizsgálat és az orvos látta rajtam, hogy nem úgy nézek ki, ahogy egy átlag magyar szénbányász, így megkérdezte, hogy mi volt a foglalkozásom. Amikor mondtam neki, hogy medikus voltam, bemutatott Barnsley parlamenti képviselőjének, akin keresztül minden orvosi egyetemre jelentkeztünk Anglia-szerte. ’57 júniusában kaptam egy levelet a liverpooli egyetemtől, hogy ugyan öt külföldit vesznek fel, de az ötödik visszamondta, úgyhogy meghallgatnak. Addigra már valamennyire tudtam angolul, felvettek, így októberben már a Liverpooli Egyetem harmadéves medikusa lettem: új helyen, új módszerrel, új nyelven, úgyhogy nem volt egyszerű a dolgom.
Érte hátrányos megkülönböztetés amikor Angliába ment?
Nem éreztem ilyesmit. Egyből felvettek az egyetemre, ösztöndíjakat is kaptam, úgyhogy már az elejétől kezdve nagyon jó dolgom volt. Tudatosan próbáltam beépülni az angolok közé, ennek köszönhetően a feleségem is angol. Nagyon szép dolgok történtek velem itt, Liverpoolban, úgyhogy nem panaszkodom.
Ezek szerint Liverpoolban tartózkodott akkor, amikor a Beatles befutott.
Igen. Ugyan nem vagyok a popkultúra nagy híve, de volt velük némi kapcsolatom. John Lennonnal kis híján összeverekedtem. Baloldali ember volt és azt mondta, ellenforradalmár vagyok. Elkaptuk egymás nyakát, de nem lett bajunk belőle: azzal zártam le a vitát, hogy ha nem érti a történelmet, akkor inkább gitározzon. Ringóval fiatal orvosként találkoztam. Vett magának egy autót, amiben le akarta ellenőrizni az olajat és szerencsétlenül megégett az alkarja. Pont én voltam ügyeletben, amikor behozta a menedzserük, Brian Epstein. Megkérdeztem a beteget, mi a neve, mondta, hogy Richard Starkey, de akkor még nem tudtam, ki ő. Felvettem az anamnézist, elláttam a sebét és másnapra visszarendeltem, hogy újrakötözzem a karját, de mire visszajött, a kartonja eltűnt. Valószínűleg az egyik nővér hazavitte a gyűjteményébe. Míg tartott a kötözés, Epstein megkért, hogy úgy kössem be Ringo karját, hogy ne látszódjon az aznapi tévéfelvételen. Így is tettem, és amikor megnéztem a tévében az adást – mivel tudtam, hol keressem -, bizonyos helyeken láttam a kötésemet Ringo karján. Azóta természetesen én is megszerettem a zenéjüket.
Hogyan lett Önből tiszteletbeli magyar konzul?
Amikor csak tudtam, mindig próbáltam segíteni magyarokon, és ez valahogy eljutott a Nagykövetséghez is. 1993-ban meghívtak egy találkozóra, ahol bejelentették, hogy újraalakítják a tiszteletbeli konzuli hálózatot és azt szeretnék, ha én ügyelnék Észak-Angliára. Kezdetben annyi volt a feladatom, hogy folytassam az eddigi munkámat, majd miután Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz egyre több magyar lett, így a feladatok is megszaporodtak. 25 év után átadtam a stafétát a Manchesteri Főkonzulátusnak, akik folytatják a megkezdett munkámat.
Hogyan tartja karban a magyar nyelvtudását?
A tiszteletbeli konzuli pozíció bizonyára sokat hozzátett, mert rendszeresen használhattam általa az anyanyelvemet. Egy-két magyar mindig van körülöttem, akivel elmegyünk valahová, és a magyarországi családommal is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot telefonon.
Jó döntés volt elhagyni Magyarországot?
Csupán kényszerűségből tettük. Tíz évre rá már elkezdhettem visszajárni. Ma már egyenes repülőjárat van Liverpoolból, így ha honvágyam van, elmegyek Budapestre és minden rendben van.
