Schmidt Adrienn hatalmas utat tett meg. A túlsúlyos móri kislány, aki úgy tudta, hogy kétbalkezes és kétballábas, 2021 szeptemberében korosztályos magyar bajnok lett az IronMan versenyben. Dániában dolgozik építészként, vegetáriánus, szenvedélyes állat- és környezetvédő.
Mikor kezdtél sportolni?
Hagyományos magyar családban nőttem fel, ahol az egészséges étkezés helyett inkább a rossz kalóriákkal telített, hagyományos ételek kerültek az étkezőasztalra. Egész gyerekkoromban azt hallottam, hogy „Nem baj, ha kövér vagy, az az egészséges”, vagy „Nekünk ilyen a genetikánk”. Látszott is rajtam, túlsúlyos voltam. Sokkal később jöttem rá, hogy sok múlik azon, mit eszünk és mennyit mozgunk. Tinédzserkoromban csak azért bicikliztem, hogy egy kicsit kiszabadulhassak otthonról. Amikor 22 évesen kikerültem Dániába, az életkörülményeim radikális változásnak köszönhetően pár hónap alatt híztam 12 kilót. El kellett kezdenem mozogni, a futást választottam, mert ez volt a legegyszerűbb és a legolcsóbb. Nem volt könnyű, de azt a célt tűztem ki magam elé, hogy mindig csak egy picivel futok többet.
Azóta hihetetlen eredményeket értél el. Harminchat maratont futottál, és háromszor teljesítetted az IronMan versenyt – 3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpározás, 42,2 kilométer futás. Ott volt a Balaton Szupermaraton, amikor négy egymás utáni napon tesznek meg 50-50 kilométert a versenyzők. Alig hiszi el az ember, hogy erre bárki képes lehet.
Ó, én is így voltam ezzel. Amikor ilyen teljesítményekről hallottam korábban, mindig azt kérdeztem: „Kik ezek, űrlények?” De belülről ez másképpen látszik. A versenyen sokszor nekünk is nagyon nehéz, de az alapos felkészülés sokat segít. Ráadásul a versenyek nagyon jól motiválnak. Hónapokkal korábban kell jelentkezni, drágák, és ha már befizette a pénzt az ember, akkor rendesen fel kell készülni. A versenyek aztán beszippantanak. Ha nem lenne Covid, nekem is tele lenne már a naptáram a következő évre, de most nagy a bizonytalanság. Sok nagy álmom van: például a Mont Blanc-on vagy Madeirán futni, részt venni az IronMan VB-n Hawaii-on, vagy elmenni arra a maratonra, ami a Kínai Nagy Fal tetején vezet. De szerencsés vagyok, sok álmomat már elérem.
Mik azok? Mi a legjobb eredményed?
Nehéz lenne most mást mondani, 2021. szeptember 12-én megnyertem a korosztályos magyar triatlon hosszútávú országos bajnokságot, ami lényegében egy IronMan verseny, abszolútban pedig az 5. lettem. Nekem is nagy meglepetés volt, még most is alig hiszem el. Imposztor-szindrómám van: ilyenkor mindig azt mondom: „Az erős lányok nem jöttek el”, „A Covid miatt kevesebben voltak”, de próbálok ezen túllendülni. Folytatom a munkát, úgy gondolom, most is bennem maradt 14 perc, legközelebb még jobb lehetek.
Nem vagy profi sportoló, hogy fér bele ebbe az életbe az edzés? Hány órát töltesz ezzel naponta?
Inkább azt mondanám, mennyi időt edzek hetente. Egy átlagos héten egy pihenőnap van, ez kell a regenerálódáshoz. A többi napon általában összesen nettó 13-15 órát edzek, ebben van biciklizés, futás, úszás, erősítés és nyújtás. Heti egyszer van egy hosszú, 4-5 órás biciklizés, de ez lassú, kellemes mozgás. Vannak könnyebb és nehezebb hetek. Az első két IronMan versenyre egyedül készültem fel, a harmadikra Sasi Gabriella készített fel. Egy hozzáértő edző nagyon nagy segítséget jelent, hiszen az ember soha nem látja saját magát objektíven. Gabival különösen nagy szerencsém volt, mert személyiségét is adja a munkája mellé, amivel motiválja sportolóit, és a száraz edzésterveket vidámsággal tölti meg.
Eldöntötted, hogy magyar, és nem dán edzőt keresel?
Igen. A dánok aranyosak, kedvesek, szakmailag is kiválók, de túl kedvesek. Azt mondják, ha akarsz, ússzál, ha nem, ne. Itt például futóverseny sincs. Közösségi futás van, kocogunk egymás mellett. Nincs győztes, a végén mindenki kap egy érmet. A sporthoz nem ilyen mentalitás kell szerintem. Nekem jót tesz, ha van egy kis szigor.
És az élethez? Milyenek a dánok? Szeretsz ott élni?
Igen. A dánok értelmileg és érzelmileg is nagyon intelligensek, a társadalomnak bármelyik rétegéről is legyen szó. A munkában és a hétköznapokban is nagyon könnyű velük boldogulni. Elégedettek, mosolyognak, nem irigyek. Már az oviban tanulják az asszertív kommunikációt: így kommunikál a zsiráf, így kommunikál a farkas. Később ezt használják is.
Hogyan kerültél Dániába?
Eredetileg egy féléves ösztöndíjra mentem ki építészetet tanulni, de azután láttam a különbséget a két oktatási rendszer között, és úgy döntöttem, ott fejezem be a tanulmányaimat. Aztán úgy volt, hogy maradok még egy-két évig, végül pedig itt ragadtam, már kilenc éve.
Mi volt az a különbség az oktatási rendszerben, ami miatt Dániában maradtál?
Magyarországon 2010 után (!) volt olyan könyvünk, ami azzal kezdődött. „Kedves Elvtársak!” Itt pedig 2013-ban olyan szabványok szerint kellett terveznünk, ami 2018-ban érvényben lesz, hogy legalább ez az előnyünk meglegyen a tapasztaltabb szakmabeliekkel szemben a munkaerőpiacon. Amúgy itt sem volt minden könnyű. Az egyetemen is folyton dicsértek: „Milyen ügyes vagy, milyen kreatív vagy, négyes.” Meg kellett tanulni olvasni a sorok között. Az elején nehéz volt, nagyon meg kellett értenem a kulturális különbségeket.
A párod, aki szintén magyar, szereti Dániát? Abból, amit eddig mondtál, úgy látom, hogy te igen.
Szeretjük mind a ketten, de látjuk a rendszer hibáit is. Jóléti állam, ami sokat ad, de sokat is követel. Itt az az elv, hogy „A legszélesebb vállnak kell cipelni a legnagyobb terhet”. Vagyis aki sokat keres, az fizeti a legtöbb adót, az fizet adott esetben az iskolában egy szegényebb család helyett. Azonkívül itt is erősödik a szélsőjobb, idegenellenes a hangulat. Tudjuk, hogy nem személyesen nekünk szól, de érezzük. Kilenc éve élek itt, éppen mielőtt megkaphattam volna az állampolgárságot, mindig szigorítottak valamit. Ha pedig Magyarország esetleg kilép az EU-ból, akkor jelentősen megnehezedik a helyzetünk.
Vannak dán barátaitok?
Igen, ebből a szempontból a Covid jó volt, nem tudtunk hazajönni, és elfogadtuk a dán meghívásokat. Beléptem egy helyi triatlonklubba is, ahonnan több barátom is lett. Már jól beszélek dánul, ami nagy segítség, a munkahelyemen is csak akkor fogadtak el valójában, amikor ezt elértem.
Milyen helyen dolgozol? Milyen a dán munkakultúra?
Egy kisebb építészirodában tervezek lakóházakat. Szakmailag nagyon sokat tanulok, mert elejétől a végéig átlátom a folyamatokat. Egy nagy cégnél ez másképpen lenne. A dán munkakultúra egészen más, mint a magyar. Úgy tartják, hogy a stressz az, amitől megbetegszel, ezért arra biztatnak, hogy kérj segítséget, ha sok például a munka. Senkinek eszébe se jut, hogy „Nahát, ezt se tudja megcsinálni.” Akinek gyereke van, az fél négykor hazamegy, hogy elegendő időt tölthessen együtt a család. Általában én zárok fél ötkor. Péntekenként pedig együtt reggelizünk a munkatársakkal. Az ebédet a kompenzációs csomag részeként kaphatjuk, volt olyan munkahelyem, ahol napi háromszori-négyszeri étkezést is biztosítottak. Itt egyébként mindenhol mindenkire gondolnak: külön van például halal menü, egy másik a zsidóknak, a muszlimoknak, a hinduknak, laktózmentes, gluténmentes, vegetáriánus.
Akkor itt neked sem jelent problémát a vegetáriánus táplálkozás, ugye? Mikor hagytad abba a hús fogyasztását?
Itt nagyon jó a helyzet, sokszor amúgy is én főzök otthon. Ezen a téren is messziről indultam, az anyám azt mondta. „Ne törődj a vegetáriánusokkal, azok hülyék”. 2009-ben részt vettem egy nemzetközi diákkonferencián, ahol egy olasz szakácsnő főzött zseniális vegetáriánus ételeket. Nagy felismerés volt, hogy így is lehet. Sok érv szól a vegetáriánus táplálkozás mellett: védjük a környezetet, egészségesebb, és persze az állatok jóléte. Magyarországon sok verbális bántalmazást kaptam emiatt: „Az én kajám a te kajádat eszi”, vagy „Ezért vagy ilyen nyeszlett.” Pedig szerintem még a versenyekre is könnyebb volt úgy felkészülni, hogy nem ettem a sok olcsó, antibiotikumos húst.
Említetted az állatok jólétét, és tudom, hogy szenvedélyes állatvédő vagy. Mit gondolsz a magyar helyzetről?
A magyar állattartás legalább száz évvel le van maradva. Nem értem, hogy akinek nincs kedve, pénze, energiája, annak miért kell kutya vagy bármilyen állat. Hozzátartozik a házhoz, mint egy kerti törpe, és körülbelül ugyanannyit foglalkoznak is mind a kettővel. Mór egy 15 ezer lakosú város, az egyik legfejlettebb Fejér megyében. Ha hazamegyek, mégis legalább húsz elhanyagolt, szerencsétlen, beteg állatot látok. Szerintem hatalmas szégyen a városnak, hogy olyan súlyos betegségek és járványok vannak az állatok között 2021-ben, amit minimális odafigyeléssel meg lehetne szüntetni. Kisvárosban az emberek vagy szégyellnek konfrontálódni a szomszéddal, vagy egyáltalán nem érdekli őket egy másik élőlény jóléte. Már az is nagy lépés lenne, ha az emberek rájönnének, milyen fontos az ivartalanítás.
Nektek van kutyátok?
Van, bár én inkább macskás vagyok. Mentett kutya, egy erdőben találták egyedül Magyarországon. Nehéz volt kihozni Dániába – oltások, karantén, papírmunka –, de lassan már két éve velünk él. Időnként azt gondolom, hogy ez az első dolog az életemben, aminek valóban van értéke: ekkora változást okozni valakinek az életében. A mi életünkre is hatalmas hatással van. Amióta velünk van, többet nevetünk, értelmet adott a mindennapoknak. Nem is tudom, hogyan csináltuk volna végig nélküle világjárványt. Ő a mi szőrös gyerekünk, imádjuk, miatta vettük az autót is.
Gyerekvállaláson nem gondolkoztok még? Hogyan képzeled a jövődet?
Nehéz családból jöttem, nem tartanám etikusnak továbbvinni a családi mintákat. A jövőképem érdekes módon most sokkal pozitívabb, mint fiatalkoromban volt. Ezt pedig nevezhetjük boldogságnak is eszerint a definíció szerint: „Az a boldogság, ha a valóság sokkal jobban alakul az elképzeléseinknél.” Korábban azt gondoltam, hogy aktívan részt veszek majd a klímaharcban, mára már beláttam, hogy egy pici csavar vagyok a nagy gépezetben.
