Vannak sorozatok, amik elmondanak egy történetet – és vannak olyanok, amik rád néznek, és azt mondják: nézd meg végre magad. Erre buzdít a Szirén című sorozat.
A Netflix legújabb minisorozata, a Szirének ez utóbbi. Molly Smith Metzler (az Egy szobalány vallomása alkotója) új drámája nem a sellőkről szól, nem is a mitológiáról – hanem a hús-vér, esendő, dühös, összetört, túl sokszor elnémított nőkről. Azokról, akik végre nem suttogni, hanem üvölteni kezdenek.
A Szirének középpontjában egy éles eszű, de szétesés határán álló nő áll, aki önkényesen beáll egy milliárdos családhoz dolgozni, hogy megmentse húgát a háttérben meghúzódó veszélytől. Ez az alapsztori akár egy könnyed thriller is lehetne – de nem az. Ez a sorozat lassan építkező, fullasztóan valóságos, és leginkább arra kér: hallgasd meg végre azt a hangot, amit a társadalom túl sokszor elnyomott.
Nem hősnők. Túlélők
Julianne Moore jelenléte nemcsak filmsztár-glamúrt hoz, hanem egyfajta súlyt is – egyfajta „társadalmi tekintetet”, amit nem lehet félvállról venni. Meghann Fahy és Milly Alcock szereplése szintén pontos, érzékeny és árnyalt. Ezek a nők nem csodálatosak. Nem tökéletesek. Sőt: néha idegesítőek, néha hibáznak, néha rombolnak. Pont, mint az életben.
A sorozat egyik legnagyobb ereje, hogy nem akarja a nézőt kényelmes helyzetbe hozni. Nem kínál világos válaszokat. Nem állítja, hogy „minden rendbe jön”. Ehelyett azt mutatja meg, milyen az, amikor a női fájdalom nem díszlet, hanem maga a történet.
A női düh nem tabu – hanem jog
A „szirén” ebben a történetben nem énekel – hanem figyelmeztet. Riaszt. A női harag évtizedeken át volt stigmatizált – hisztinek, túlérzékenységnek, túlaggódásnak bélyegezve. A Szirének ezt a haragot visszaadja a nőknek, és azt mondja: jogod van rá. Jogod van érezni, kimondani, visszautasítani, nem elfogadni, hogy mások döntsenek rólad.
A luxusbirtok, ahol a történet játszódik, valójában metafora. A hatalomé, a kontrollé, az elfojtott feszültségeké. A nők itt nem vendégek – de nem is szolgák többé. Lassan, de biztosan elkezdik visszavenni a teret.
Szép? Nem. Fontos? Nagyon
A Szirének nem egy könnyű, popcorn mellé való néznivaló. Lassan csordogál, helyenként nyomasztó, és néha éppen az őszintesége miatt kényelmetlen. De fontos. Mert a #MeToo utáni világban nem elég, hogy a női történetek felszínre kerülnek – az is számít, hogyan mesélik őket. És ez a sorozat nem esik a túlzás vagy a melodráma csapdájába. Ehelyett marad kíméletlenül valóságos.
Végszó: A szirénhang végre hallható
Lehet, hogy a Szirének nem lesz mindenkinek kedvence. Lesz, akinek túl sötét. Lesz, aki unalmasnak tartja. De azok, akik már egyszer megtapasztalták, milyen érzés elnémítva élni – azok tudni fogják, miről szól. Ez nem mese. Ez egy vészjelzés. És ideje végre odafigyelni rá.
Értékelés: 9/10 – nyers, lassú, de nagyon fontos.
