A ’90-es évek filmtermése máig élénken él sokunk emlékeiben: VHS-kazetták, plüssös tékák, sörösdobozos tinifilmek és harsány vígjátékok sora határozta meg a korszakot.
Ami akkor még menő, vagány vagy kultikus volt, az ma gyakran elavultnak, érzéketlennek vagy egész egyszerűen rosszul öregedettnek tűnik. A Collider friss listája olyan ’90-es évekbeli kultfilmeket gyűjtött össze, amelyek az idő vasfoga alatt már nem csillognak úgy, mint régen – sőt, néhányat ma már nehéz egyáltalán végignézni bűntudat nélkül.
Ace Ventura: Állati nyomozó (Ace Ventura: Pet Detective, 1994) – A túl sok arcmimikával nem lehet mindent kimagyarázni
Jim Carrey ikonikus karaktere annak idején úttörő volt – legalábbis a túlzásba vitt arcmimikában és gesztikulációban. Az “Állati nyomozó” sokaknak jelentette a ’90-es évek egyik legnagyobb vígjátéksikerét. Ma viszont már nehéz elvonatkoztatni a film transzfóbiát súroló fordulatától, az elnagyolt karakterábrázolástól és attól, hogy a poénok többsége olyan, mintha egy másik évszázadból szabadult volna ki. Carrey energiája továbbra is lehengerlő – de a film már inkább kényelmetlen nosztalgia, mint kultikus gyöngyszem.
Kegyetlen játékok (Cruel Intentions, 1999) – A tiniszerelem sötét oldala
Amikor megjelent, a film szexi, sötét és formabontó volt. Ma viszont szinte lehetetlen nem észrevenni a manipulatív viselkedés romantizálását, a szexuális erőszak határán billegő jeleneteket és a hatalmi játékok normalizálását. A „gazdag, unatkozó tinik” története már nem provokatív, inkább zavarba ejtő. A soundtrack viszont még mindig ütős.
Tökéletlen idők (Dazed and Confused, 1993) – Aki iszik, vezethet?
Richard Linklater kultikus coming-of-age filmje sokaknak jelentette a fiatalság nosztalgikus esszenciáját. De mai szemmel nézve a film egyszerre romantizálja a kábítószer-használatot, a kiskorúak alkoholfogyasztását, és olyan viselkedéseket, amelyeket 2025-ben már messziről elkerülnénk. A hangulat, a karakterek és a nyár íze megmaradt – csak már nem érezzük olyan ártatlannak, mint egykor.
Apád-anyád idejöjjön! (The Parent Trap, 1998) – Az ikresdi már nem olyan vicces
Lindsay Lohan kettős szerepben aratott a ’90-es évek végén forgatott filmben. A sztori pedig klasszikus Disney-mese: válás után külön nevelt ikrek találkoznak egy nyári táborban, és szövetséget kötnek a szüleik újraegyesítéséért. Aranyos? Igen. De a mai gyerekfilmes elvárásokhoz képest túlságosan is a sztereotipikus nemi szerepekre épít: anya = finom, apu = keménykezű, a női rivális pedig természetesen gonosz. A film bájos, de idejétmúlt.
Katicák, avagy hajrá csajok! (Ladybugs, 1992) – A keresztöltözés nem mindig poén
Rodney Dangerfield vígjátéka, amelyben egy fiú lánynak öltözve focizik lánycsapatban, akkor még nevettetett. Ma viszont a nemi identitás kérdéseinek tükrében már inkább problémás. A poénok alapját adó félreértések ma már egy érzékenyebb társadalomban nem feltétlenül számítanak viccesnek – sőt, sokak számára kifejezetten bántóak lehetnek.
Csekkben a tenger (Blank Check, 1994) – Mert melyik gyerek ne akarna egymillió dollárt?
Egy kisfiú, aki véletlenül hozzájut egy üres csekkhez, és elképesztő életet kezd élni – szökőkutas limuzinban, csúszdával a hálószobába. A ’90-es évek gyerekrögeszméinek netovábbja. De az alapsztori – miszerint egy bankár csinos nővel kezd afférba a 11 éves főszereplő – ma már több mint kérdőjeles. A film naiv idealizálása ma már inkább riasztó, mint varázslatos.