Az életünk során sokszor találkozunk olyan helyzetekkel, amelyek kényelmetlenek, de a változás helyett mégis inkább egyfajta stagnálás mellett döntünk. Jó példa erre, amikor a munkahelyünkről van szó: sokan megelégszenek egy olyan poszttal, amely nem hoz igazán örömöt a számukra. Vagy egy kapcsolat, ami már régóta nem működik, de a félelem a változástól vagy az ismeretlentől olyan erős, hogy képesek vagyunk elfojtani a belső vágyainkat. Volt idő, amikor az én szívem is tele volt kétségekkel.
Küzdelem a változásért
Átlagos keddi nap volt, épp a munkába sétáltam. Akkor tudatosult bennem, döntenem kell, de nem tudom, mi a helyes út. Ahogy lépkedtem az utcán, az elmémben vihar tombolt.
„Meg kellene tennem,” gondoltam, de aztán jött a kétely: „De mi van, ha hibázom?” A kérdések csak özönlöttek. Melyik lenne a legjobb választás? Még soha nem éreztem ilyen nyomást, és a szívem egyre nehezebb lett.
Egy régi barátomra gondoltam, aki mindig azt mondta, hogy a legnagyobb bátorság a saját érzéseink követése. De mi van, ha az én érzéseim csalnak? Kételyeim zűrzavara egyre inkább eluralkodott rajtam. Mi van akkor, ha választok egy utat, ami elrettent a másiktól, és soha nem tudom meg, mi lett volna, ha azt a másikat választottam volna?
Elhatároztam, hogy változtatok
Ahogy a közeli parkba értem, leültem egy padra. A fák lombjai susogtak, mintha meg akarnának nyugtatni. Mély levegőt vettem, és próbáltam rendet tenni a gondolataim között. „Hallgass a szívedre!” – mondtam magamnak. De mit is jelent ez valójában? Az érzéseim néha olyan zavarosak voltak, hogy alig tudtam kiigazodni rajtuk.
Átgondoltam az eddigi karrierem zavaró csomópontjait, amelyekben a kívülről jövő elvárások és belső vágyak küzdöttek egymással. Az egyik oldalról ott volt a családom, akik azt gondolták, minden tökéletes az életemben és túl idős vagyok már ahhoz, hogy szakmát váltsak és új utakat fedezzek fel. A másik oldalon én, aki vágyom arra, hogy felfedezzem az ismeretlent.
Végül rájöttem, hogy bármilyen döntést is hozok, az én döntésem. Azzal a gondolattal álltam fel a padról, hogy nem szabad félni a változástól, hiszen minden lépés tanít valamit. A jövőmet még nem láttam, de a saját utamat kell járnom, még akkor is, ha annak az első macskaköveit a kétség helyezte le.
A szívem most már egy kicsit könnyebb volt. Készen álltam arra, hogy szembenézzek a döntésemmel, akármilyen kimenetellel is záruljon. A nap még mindig ragyogott, és én elindultam, tudva, hogy a legfontosabb az, hogy bízzak magamban és ne féljek a változástól.
