A Pepco immár 10 éve van jelen Magyarországon, és mára több, mint 260 üzletével a családok egyik legkedveltebb üzletláncává vált. A vásárlók idén ősszel nem csak a megszokott széles választékkal, hanem a legújabb divat- és szépségtrendeket követve különleges újdonságokkal is találkozhatnak: a női kapszulagardróbtól a licence termékekig.
10 éve a mindennapok része
A Pepco 2015-ben nyitotta meg első boltjait Magyarországon, és már az induláskor is nagy érdeklődés fogadta a márkát: az első év végére 25 üzlettel működött, a második évben pedig rekordnak számító 50 új egységgel bővült az üzletlánc. 2017-ben ünnepelhették a 100. bolt megnyitását, ma pedig már több mint 260 bolttal van jelen az országban.

Tavalyi felmérésünk szerint a Pepco üzleteit látogatók több, mint fele lojális vásárló, aki szinte hétről hétre visszatér hozzánk. Elsősorban kisgyermekes anyukák alkotják közösségünket, akik kifejezetten tudatos vásárlónak számítanak: háromból ketten előre megírt listával érkeznek hozzánk, amihez ragaszkodnak is és szinte minden látogatás vásárlással végződik. Ők nem csupán az alacsony ár, hanem a jó ár-érték arány miatt választják újra és újra a Pepco-t.
– mondta Berecz Barbara, a Pepco regionális marketing vezetője.
Kapszulagardrób és otthoni spa élmény várja a vásárlókat
Az idei év egyik legnagyobb sikere a Ladieswear kampány volt, amely a női kapszulagardróbot állította a középpontba. A koncepció lényege, hogy a vásárlók néhány jól megválasztott alapdarabból változatos, stílusos összeállításokat tudjanak kialakítani. A kollekcióban letisztult, egymással könnyen kombinálható darabok kaptak helyet – a hétköznapi pólóktól és farmerektől egészen az elegáns ruhákig.
A tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak a minőségre és a legfrissebb divatirányzatokra: a gondosan válogatott anyagok, a kényelmes szabásvonalak és a modern formák lehetővé teszik, hogy a vásárlók egész nap magabiztosan és kényelmesen viselhessék ezeket a ruhákat. A kollekciónak köszönhetően akár néhány alapvető ruhadarabból is teljes, sokoldalú ruhatár alakítható ki.
A női vonal mellett a különleges „affluent” kollekciók is egyre népszerűbbek: magasabb minőségű, trendi darabokat kínálnak, amelyek kizárólag bizonyos kiemelt üzletekben érhetők el. Az egyik legújabb vonal például a tinédzser lányok számára készült, és a jelenleg népszerű szövegeket, szlengek világát hozza el ruhadarabokon és kiegészítőkön keresztül.
A divat mellett a szépségápolás is fókuszba kerül év végén: olyan spa-kiegészítők, mint a gua sha kövek és arcmaszk készítő szettek hozzák el a fürdőszobákba wellness-élményt. Az új termékeket a vásárlók könnyen felismerhetik a speciális „ÚJDONSÁG” feliratoknak köszönhetően, így azonnal rábukkanhatnak a legfrissebb trendekre az üzletlánc valamelyik boltjának polcain.
Ünnepi kedvencek: családi pizsama és teleszkópos manó
Az elmúlt években Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a Halloween-dekorációk, így az üzletlánc idén is új kollekcióval készül az ünnepekre. A közelgő téli időszakban a hazai vásárlók körében hagyományosan a családi pizsamakollekciók a legkedveltebbek, amelyekkel a család minden tagja összeöltözhet. Emellett az olyan télies lakásdekorációk, mint például a teleszkópos lábú karácsonyi manók és az illatgyertyák kiemelten keresettek. A legújabb téli kínálat már októbertől elérhető lesz az üzletekben.
Az üzletlánc sikerének titka, hogy a család minden tagja megtalálja a számára szükséges termékeket egyetlen vásárlás alkalmával, miközben átlátható üzlettér, barátságos kiszolgálás, széles választék és folyamatosan frissülő kínálat várja őket. Minden idők legnépszerűbb kategóriái közé tartozik a gyermekruházat és a lakásdekoráció, valamint a limitált licence termékek, amelyek rendszerint pillanatok alatt elfogynak.

Pepco, az egyik kedvenc üzletlánc
A Pepco Európa egyik legjobb ár-érték arányú kiskereskedője, valamint a leggyorsabban növekvő európai kiskereskedelmi láncok egyike. Ruhákat, háztartási termékeket, gyermekruházatot és kiegészítőket kínál rendkívül alacsony áron. A Pepco 20 év folyamatos növekedés után ma már több millió vásárlót szolgál ki Európa-szerte, havi több, mint 30 millió tranzakcióval. A poznani központú vállalat mintegy 31 000 embert foglalkoztat, és 18 európai országban közel 4000 üzletet üzemeltet.