Aki ma már felnőtt, maga mögött tud több vagy kevesebb tapasztalatot. A felnőtté válás egyik meghatározó állomása a kamaszkor. Hoztunk néhány tinifilmet, hogy emlékeket idézzünk fel, esetleg serdülő gyermeked, unokád lelkét jobban megértsd.
Következzen 5 tinifilm, amely komoly problémákat vet fel és az idősebb korosztály számára is tartogathat meglepetést vagy választ.
Az egész azzal indul, hogy nem mindegy, milyen családba születünk. Már ehhez is szerencse kell, ám még ha baromi mázlisták is vagyunk, akkor is szemben találjuk számos problémával. Mitesszer, pattanás, szerelem, viszonzatlan szerelem, meg nem értés, identitáskeresés. Csak néhány gond a sok közül, amely mind bekavarnak. A maguk módján megpróbáljuk kezelni és ha támogató közeg veszi kerül – a családon túl normális értékrendű baráti kör –, akkor még a nehezebb időszak lezajlik minden nagyobb atrocitás nélkül. Csakhogy ez nincs mindig és mindenki esetében így.
5 tinifilm, nem csak tiniknek
Fekete vidék
Korántsem „mai gyerek” ez a film, ugyanis 1991-ben készült, de ez nem jelenti azt, hogy érvényét veszítette volna a mondanivalója. A Los Angeles-i utcagyerekeknek megvan a maga világa, ám aki ott nő fel, azt az élet sok mindenre felvértezi. Az itt élő Tre Styles-nak elege van ebből a kiszámíthatatlan és veszélyes életből. Ki akar törni, ám az út nem egyenes és nem is egyszerű.
Tizenhárom
A felnőtté válást nem kérjük, de az jön. Van, aki esetében óvatosabban, másoknál berúgja az ajtót. A fiatalok számára felnőttnek lenni egyenlő a szabadsággal. A szex, a drog, a lopások pedig ezt a hamis szabadságot kínálják Tracynek. Csakhogy ilyen fiatalon megálljt parancsolni is nehéz az érzelmeknek, az indulatoknak. A Tizenhárom a kamaszkor csapdáit kutatja és mutatja be.
Juno
Egy 2007-ben készült amerikai vígjátékról van szó, amelyben egy gimis lány (Elliot Page, korábban Ellen Page) nagy felfedezéséről szól: terhes. A még csak éppen kamasz lány születendő gyermeke számára az örökbefogadást választja. Vagy mégsem? Ezt a komoly és nemcsak a lányt érintő témát járja körül a film, ám azt kellő humorral, realitással és csattanóval megspékelve.
Csillagainkban a hiba
A hasonló a hasonlót vonzza. Ezt tapasztalja meg Hazel és Gus is. Nem elég a serdülőkor minden nyűge, a lánynak még szembe kell nézni egy komoly betegséggel, a pajzsmirigyrákkal. A fiú állapota biztatóbb, ugyanis remisszióban van, de ő tudja igazán, hogy min kell ilyen betegként keresztülmenni. Ennek ellenére azonban igyekeznek „normál” tini módjára élni, szerelmesnek lenni és kalandokban részt enni. Habár halálos betegség is a film főszereplője, mégsem a halál a központi téma, hanem az élet.
A gyűlölet, amit adtál
Feketeként az elit környék fehérek iskolájába járó Starr Carter suli után egy egészen más közegbe ér haza. Ugyanis a város szegény és leginkább feketék lakta részén él családjával. Ez önmagában nehezen kezelendő helyzet egy tininek, de még inkább nehézzé válik az élete, amikor legjobb barátját egy rendőrtiszt halálosan megsebesíti. Melyik ujját harapja? Hagyja a faji igazságtalanságot tovább dagadni vagy felvegye a harcot a rendőri túlkapással? A film egy fiatal tapasztalatait hagyja kibontakozni.
Ezek a filmek segítséget, bizonyosságot és megértést adhatnak nem csak a kamaszoknak.
Nyitókép forrása: IMDB