Barion Pixel A férjem múltja okozta a bajt (x) – Coloré

A férjem múltja okozta a bajt (x)

2024. 08. 02.

Nincsen azzal semmi baj, ha egy férfi, mielőtt megtalálja az igazit, aktív szerelmi életet él, sőt. Ami a férfiegészséget illeti, még jót is tesz a prosztatának – persze csak akkor, ha óvatos az ember. Mert a múlt később visszaköszönhet: mondjuk krónikus prosztatagyulladás formájában.

Zoli és Zita a harmincas éveik közepén jártak, amikor megismerkedtek egymással. Ilyen körülmények között egyértelmű volt, hogy nem ők az elsők egymás életében – de azt, hogy Zoli igazi nőcsábász volt, Zita csak 5 év házasság után, egy makacs betegség miatt tudta meg.

Ő még fiatal a prosztataproblémákhoz!

– Az első öt évben minden csodálatos volt – meséli Zita. – Zoli elkényeztetett mindenféle értelemben. Megértő társ és fantasztikus szerető volt, ezért is kezdtem el aggódni, amikor megváltozott. Eleinte csak azt vettem észre, hogy sokkal feszültebb, ingerültebb, visszatérő alhasi fájdalomról panaszkodott, és állandósultak a vizelési gondjai is: nagyon gyakran járt WC-re, még éjjel sem tudott nyugodtan aludni a sürgető vizelési inger miatt. Aztán a végén már az intim együttléteket is kerülni kezdte. Ha néha össze is bújtunk, volt, hogy miatta nem sikerült a dolog, de a legijesztőbb az volt, amikor észrevettem, hogy fáj neki. Egy idősebb barátnőmmel megosztottam a gondjainkat, akinek a férje a megnagyobbodott prosztatája miatt hasonló vizelési panaszokkal küzdött, bár a többi tünetet nem tapasztalta. „Zoli fiatal még ahhoz, hogy a prosztatája legyen beteg!” – ráztam a fejemet tagadón.

Nőcsábász volt régen, ez betegíthette meg

A dolog azonban csak nem hagyott nyugodni, így rávettem Zolit, hogy menjünk el orvoshoz. Kiderült, hogy krónikus bakteriális prosztatagyulladása (CBP) van. Ezt a betegséget egy, a prosztatában jelen lévő kórokozó okozza. Én persze azonnal lesápadtam: „De hogy került az oda?” Zoli látta rajtam, hogy kiborultam, ezért már az orvos előtt esküdözni kezdett, hogy 5 éve nem volt kapcsolata másik nővel, és nem érti, mi történhetett. Az orvos jobbnak látta megelőzni a bajt, ezért gyorsan leszögezte, hogy a CBP nem nemi betegség, tehát biztosan nem szexuális úton kapta el, a szexnek mégis lehet hozzá némi köze. Zolihoz fordult: „És a házassága előtt milyen aktívan élt nemi életet?” – kérdezte. Zoli lehajtott fejjel dünnyögte: „Hát, eléggé…”

A betegség hosszan, akár évekig is elhúzódhat

Így derült hát ki, hogy az én férjem igazi nőcsábász volt, mielőtt örök hűséget fogadott volna nekem, a nagy libidó általában még jót is tesz a férfiegészségnek, és most én is élvezem a gyümölcsét, de sajnos ilyen fájdalmas következményei is lehetnek. A krónikus prosztatagyulladás kiváltó okai még nem teljesen tisztázottak, de a túlzott mértékű szexuális tevékenység ezek egyike lehet. A baktériumok első körben a húgycsőben telepednek meg, majd különböző tényezők miatt feljebb, a prosztatába vándorolhatnak, a túlzott szexuális aktivitás pedig irritálhatja azt, ami gyulladáshoz vezethet. A CBP kezelés nélkül akár évekig is elhúzódhat, a tünetek időről időre fellángolhatnak, majd csillapodhatnak.

A Proxelan végbélkúp segített visszanyerni a férjem egészségét

Szerencsére mi még idejében kiderítettünk minden titkot a férjem múltjából. Az orvos antibiotikumot írt fel, és ellátott bennünket életmódtippekkel is, amelyek enyhíthetik a panaszokat. Én pedig biztosítottam őt arról, hogy kicsit sem haragszom rá, és alaposan utánajártam, hogyan tudnék még segíteni. Rátaláltam a Proxelanra, amely egy kiegészítő terápiás lehetőség a prosztatagyulladással járó vizelési panaszok enyhítésére. A Proxelan végbélkúp klinikailag igazolt, helyi hatású készítmény, amely hagyományosan férfibajra javallott gyógynövények kivonatát és hialuronsavat tartalmaz, amelyek nyugtatják és ápolják a szöveteket. A Proxelan összetevői az emésztőrendszert kikerülve, célzottan a probléma forrásánál szabadulnak fel, és segítenek a feszülő, pangásos állapot okozta fájdalom és a vizelési zavar enyhítésében. A Proxelan végbélkúp harmincdarabos kiszerelésben, vény nélkül kapható a patikákban. A 30 napos bevezető kúra után a kezelés ismételhető és akár tartósan is folytatható.

Proxelan Doboz 30x
Proxelan végbélkúp – Patikában kapható gyógyászati segédeszköz / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A borítókép forrása: Getty Images