A nőket a klimax nem kíméli, a férfiakat a prosztata! Merthogy ötven körül bizony jelzi, hogy ott van, nem is akárhogyan!
Minden a fürdőszobában kezdődött. Áron, a negyvenes évei közepén járó, sikeres értékesítési vezető egyre többször ébredt arra, hogy éjszaka pisilnie kell. Eleinte csak legyintett, de idővel napközben is egyre gyakrabban érezte, hogy mennie kell, ráadásul hiába. A vizelet lassan, gyenge sugárban jött, az utóérzet pedig kellemetlen volt. A felesége, Anna aggódott, ő pedig csak ennyit mondott: „biztos csak a sok kávé!” Nézzük meg, hogyan alakulhat ez a történet kétféleképpen – attól függően, hogy Áron hallgat-e a feleségére, vagy sem!
1. verzió – amikor nem hallgatunk arra, akinek fontosak vagyunk
Áron a vizelési zavarokat továbbra is bagatellizálta. Még akkor sem ment orvoshoz, amikor már fájdalmat is érzett az alhasában, néha pedig égő érzést vizeléskor. Anna többször kérlelte, hogy menjen el urológushoz, de Áron mindig talált kifogást. Nem volt ideje, sok volt a munka, úgysem olyan vészes. A tünetek idővel rosszabbodtak. Az együttlétek fájdalmassá váltak, a libidója eltűnt, gyakran ingerült volt. Anna nem értette, mi történt, de érezte, hogy eltávolodnak egymástól. Végül, miután már a munkáját is nehezebben tudta ellátni a fájdalom és fáradtság miatt, elment egy urológushoz. A diagnózis: krónikus kismedencei fájdalom szindróma, amely a hónapok óta fennálló, prosztatagyulladást okozó bakteriális fertőzés talaján alakult ki, mivel az ilyenkor szokásosan alkalmazandó antibiotikumkezelés elmaradt. Áron közben egyre több időt töltött orvosi rendelőkben. Az elkövetkező évek Áron számára orvosi vizsgálatokkal, pszichológusokkal, fizioterápiával és hullámzóan fájdalmas periódusokkal teltek. Mindezt a párkapcsolatuk is megsínylette, a karrierje megrekedt, ő pedig gyakran emésztette magát: „mi lett volna, ha akkor hallgatok Annára?”
2. verzió – Amikor tudjuk, hogy a prosztata nem játék
Áron ugyanúgy kezdte: éjszakai vizelés, akadozó sugár, kellemetlen érzés. Anna aggodalma itt is megjelent, de ezúttal nem hagyta annyiban. „Nem érdekel, hogy mit mondasz, bejelentettelek az urológiára, és el is kísérlek!” Áron kissé morogva, de elment. Az orvos alaposan kikérdezte, vizsgálatokat végzett, és megállapította, hogy krónikus bakteriális prosztatagyulladása van, amelyet még idejében sikerült elcsípni. Néhány hetes gyógyszeres kezelés, életmódbeli tanácsok és egy kis türelem. Ennyi kellett ahhoz, hogy a tünetek megszűnjenek. Pár héttel később Áron ismét jól aludt, nem kellett három-négy alkalommal kimennie éjjel, és a feszültség is eltűnt az életükből. A hálószobában visszatért az intimitás, a munkában újra lendületbe jött. Áron később gyakran mondta Annának: „nem tudom, mi lett volna, ha akkor nem állsz a sarkadra és nem cipelsz el az urológushoz. Köszönöm, hogy nem hagytad, hogy elsumákoljam!”
Mi a tanulság?
A prosztataproblémák nem ritkák és egyáltalán nem „időskori nyavalyák”. Bármelyik férfit érinthetik, és bár az érintettek hajlamosak hallgatni róla, a szervezetük egyértelmű jeleket küld.
A legnagyobb különbség a két történet között egyetlen döntés volt: meghallgatni a párunkat. Hallgatni arra, aki szeret, aki törődik velünk – és aki néha jobban látja, mi történik velünk, mint mi magunk. A struccpolitika nem véd meg a problémáktól – de időben felismerve, pár hetes kezeléssel elkerülhető a hosszú távú szenvedés. Ne hagyjuk, hogy egy aprónak tűnő probléma tönkretegye a közös életünket. Ha a párod aggódik, ne védd magad kifogásokkal, inkább köszönd meg, hogy figyel rád! Mert egy szerető társ néha nemcsak lelki, hanem életmentő támasz is lehet!
Nyitókép forrása: Pexels