Négy lélegzetelállító helyszín, ahol a lánykérés még felejthetetlenebbé válik

Az élet egyik legjobban várt kérdései között bizony előkelő helyen szerepel a lánykérés pillanatában elhangzó mondat. A varázslatos pillanathoz viszont nem csak jó időzítés, hanem tökéletes helyszín is dukál. Jöjjenek azok a helyszínek, ahol a leánykérés örök emlék, az azt követő nyaralás pedig felejthetetlen lesz, no meg az igen is garantálttá válik.

Az egyik legnépszerűbb szállásközvetítőportál által készített kutatásból nemrég kiderült, hogy az utazás már önmagában is komoly boldogságfaktor, méghozzá olyannyira, hogy a megkérdezettek 45 százalékát a kiruccanás boldogabbá tenné, mint egy lánykérés. Viszont a kettő kombinálása már kimaxolja a szubjektív jólét határát, így miért ne tehetnénk meg?

Ha már megvetted a gyűrűt, és eleget gyakoroltál a tükör előtt állva, akkor már csak a tökéletes úti cél, és helyszín kiválasztása van hátra. Abban pedig segítségedre leszünk, az alábbi listával.

Júlia erkélye, Verona, Olaszország

A romantika felejthetetlen, évszázadokon átívelő ikonikus párjűnak, az irodalom legkedveltebb szerelmes hőseinek Rómeónak és Júliának erkélyjelenetét senki el nem felejti, míg él. A történelmi pillanatnak otthon adó erkély a mai napig Verona egyik leglátogatottabb helyszíne, ahol igen gyakran ismétli magát a história, csak modernizált kiadásban. Leánykérők tucatja zarándokol el kedvesével kézen foga a városban, hogy a legmegfelelőbb pillanatban fél térdre ereszkedve, feltegye a kérdést.

A romantikára és a gyakran lánykérés helyszínéül szolgáló erkély profithozó mivoltára a Lady Capulet Apartments jól ráérzett. A hely 5 perc sétára található az erkélytől, a nagy pillanat után pedig valóságos szerelmi fészekkel várja a vőlegényt és mennyasszonyt.

Léggömbök Bagan felett, Mianmarban

Ez már a leg, leg, leg romantika kategóriája. Bagan magában is misztikus élményt nyújt, az apró pagodákkal, a pjú-korszakban épült városfalakkal és az ősi városra emlékeztető látképével. Ha mindezt napfelkeltekor, egy léggöbből csodáljuk, az szinte már katartikus élményt nyújt a történelem és az utazás szerelmeseinek.

A fentieket pontosan ezen érdeklődésű párok szokták kihasználni, ugyanis igen gyakran lánykéréssel zárul a romantikus hőlégballonozás. Az adrenalinbomba után a Bagan Lodge méltó helyszíne lehet az ünneplésnek, ahol királyhoz méltó bánásmód, tradicionális ételek, és a város tetején terpeszkedő, hatalmas, panorámás medence vár mindenkit.

Loy Krathong Festival, Chiang Mai, Thaiföld

A lámpások fesztiváljaként ismert spirituális élményt nyújtó rendezvény már magában is emlékezetes, de ha az ember a felemelkedő, világító gömbök tömkelegében kéri meg szíve választottja kezét, az biztos, hogy örök emlék marad.

Salar De Uyuni, Bolívia

Garantáltan le akarod venni a lábáról? Akkor irány Salar De Uyuni a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban fekvő felszíni sómezeje, ami lélegzetelállító látvánnyal bír. A romantikus ráhatás itt maximalizálva van. Ne csüggedj, hogy sómező, a végtelenbe nyúló vakító fehérsége és az ég kékének összefonódása a horizonton, páratlan szépségű.

Forrás: Pixabay.com

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Gyökerestül megváltozott az élete a Squid Game 77 éves sztárjának