Szerb Antal műve 1937-ben jelent meg először, s ezt számos további kiadás követte. A regényt több nyelvre lefordították, köztük angolra, lengyelre, olaszra, hollandra, szerbre és hindire is.
Szerb Antal maga is többször fedezte fel Olaszország szépségeit, így egyik legismertebb regényében szakértelemmel kalauzol minket végig az olasz tájakon.
,,A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal”. Így indul Mihály története. Nászúton van épp, és felesége nélkül fedezi fel a szerelmesek városát. Lenyűgözik a gondolák, a csatornák, a lagúna és a sikátorok. Velence – akárcsak Olaszország maga – alig változik, így ha odalátogatunk, ugyanabban az élményben lehet részünk, mint Mihálynak.
Az Emilia-Romagna régióban található Ravennában folytatják útjukat, ám Mihály ismét egyedül fedezi fel a várost. Ekkor látogat el a San Vitale templomba, hogy megcsodálja a bizánci mozaikokat. A templomot 548-ban avatták fel, és a művészettörténet egyik legfontosabb kora-keresztény alkotásának számít.
Hamarosan Toszkánában találják magukat, azon belül a festői Firenzében. Mihály a feleségével, Erzsivel a Dómba menekül az eső elől, melyet lenyűgözőnek talál: ,,hirtelen megértette a Dóm egész tragikumát. Hogy itt ál a páratlan szépségben, és senki sem veszi komolyan. Idegenforgalmi és műtörténeti nevezetesség lett, és senki nem gondolná róla, senki sem hisz imár el neki, hogy azért van itt, hogy Isten és a város dicsőségét hirdesse.”
Továbbra is esik, így Mihályék a Fiesole-beli Szent Ferenc kolostorba mennek, és ott várják az zápor végét. Itt ,,megnézték a sok keleti ócskaságot” majd Mihály elment a főpostára, hogy átvegye a levelet, amit felesége udvarlója írt neki.
A nászutasok vonata megáll a toszkánai Terentolában, ahol Mihály leszáll, hogy igyon egy kávét. Pechére egy másik vonatra száll vissza, ami Perugiába viszi. Itt már az umbriai tájjal ismerkedhetünk, mely jelentősen különbözik Toszkánától. Szerb Antal e szavakkal írja le: ,,Umbria egészen más, mint Toszkána – gondolta -, parasztabb, ősebb, szentebb, és mintha egy árnyalattal zordonabb is volna”.
Olaszország ,,zöld szíve” is gazdag kis, hegyvidékre épült falvakban, ám elkerüli a tömeg, így turisták százai nélkül ismerkedhetünk meg a helyi szépségekkel. Mihály nem időzött sokat Perugiában, Spellóba ment, ami szerinte Magyarországon ,,nyomorult kis falu” volna csupán ,,itt mégis szabályos város, katedrálissal és kávéházzal, sokkal inkább város, mint például Szolnok vagy Hatvan”.
,,Mihály gyalog érkezett Spellóból Assisibe, felment a város legmagasabb pontjára, a Roccára, meghallgatta egy szép és bölcs olasz kisfiú történelmi magyarázatait, leült az ősi várrom egy falára, órák hosszat nézte az umbriai tájat, és boldog volt”. A város Szent Ferenc emlékét idézi, arcára és munkásságára utaló szimbólumok kísérik végig a turista útját.
A következő állomás Norcia, majd a főhős innen vág neki a hegyeknek, és csodálja meg a vidéki falvakat. Foligno szélén találnak rá kimerülve egy árokban. Kórházba viszik, ahol megismerkedik Ellesleyvel, az orvossal és Millicenttel, az amerikai turistával, akivel Sienába látogatnak. ,,Siena volt a legszebb olasz város azok közt, amiket Mihály eddig látott. Szebb volt Velencénél, szebb a nemes Firenzénél és az árkádos, édes Bolognánál is. (…) A város meseszerű, vidám meseszerű jellegét az adja meg, hogy minden pontjáról látni lehet a város tetején a dómot, amely mint egy tréfás, zebraszínű, tornyos Zeppelin lebeg fölötte”.
Mihály – még mielőtt Rómába érne feleségéhez – Gubbióba látogat. A kis városról Ellesley doktor mesélt neki, s arról is, hogy a hely egyik nevezetessége, hogy a holtaknak külön ajtót építenek a visszatérésüket megelőzendő. Gubbio, a hegyoldalban fekvő városka nagy hatást tesz Mihályra: ,,az összevissza kanyargó utcák közt középen feltornyosodik egy hihetetlenül magas épület, amiről nem érteni meg, kik és miért építették ennek az istenhátamögötti helynek a közepére. Irdatlan és búskomor középkori felhőkarcoló”. A Palazzo dei Consoliról van szó, melynek építését 1349-ben fejezték be, s a város igazgatásának székhelyéül szolgált.
Mielőtt útja véget ér, a főhős utolsó állomása az olasz főváros. ,,Mihály napok óta Rómában volt, és még mindig nem történt vele semmi sem. (…) Csak Róma történt vele, ha szabad így mondani”. Miután megcsodálta Róma legszebb épületeit, a temetőbe látogatott. Szerb Antal útikönyvek pontosságával írta le az emlékhelyen látottakat, melyek a mai napig úgy vannak: ,, Mihály már el akart menni, mikor a temető sarkában egy különálló kis sírcsoportot vett észre. Odament, és az egyszerű empire-sírkövekről leolvasta a felírást. Az egyik csak annyit mondott, angolul: Itt nyugszik az, aki nevét a vízre írta. A másik síron hosszabb szöveg, hogy itt nyugszik Severn, a festő, legjobb barátja és halálos ágya mellett hűséges ápolója John Keatsnek, a nagy angol költőnek, aki nem engedte meg, hogy nevét rávéssék a szomszédos sírkőre, amely alatt pihen.”
A szerző, Szerb Antal halála után sokáig nem lelt örök nyugalomra, annyi sem jutott neki, mint a történetében szereplő Keats-nek: munkaszolgálat közben halt meg, majd egy tömegsírba került a ma már Sopronhoz tartozó Balfon. Testét idővel exhumálták, így ma a Fiumei Úti Sírkertben látogatható.
