Barion Pixel Csak három billentyű: Ctrl+C/V – Coloré

Csak három billentyű: Ctrl+C/V

2021. 10. 11.

Poénból készítették, de nem várt siker lett a 3 gombos billentyűzetből.

A találmányok jelentős része azért jön létre, hogy az életünket megkönnyítse. Ez nem azt jelenti, hogy lángelmék agyából nem pattannak ki olyan ötletek, amelyek aztán mégis feledésbe merülnek. Amiről most szó lesz, az mondhatni poénnak indult, de még az ötletgazda sem gondolta, hogy terve életképessé, sőt kelendővé fog válni.

Három a magyar igazság is…

Ha ránézel a laptop vagy a számítógép billentyűzetére, akkor azon tömérdek gombot látsz. Nos, egy cég ezt lecsökkentette mindössze három gombra. Jól tudjuk – és milyen monoton munka az -, amikor kivágunk, beillesztünk. Ismered ezek gombkombinációját?

Kimásol beilleszt billentyűzet
Kép forrás: Shutterstock

Igen: Ctrl+C (másolás) és Ctrl+V (beillesztés) ezek. A Stack Overflow úgy gondolta, hogy poénból gyárt egy olyan billentyűzetet – már ha 3 gomb annak számít -, amelyen csak ezek a gombok találhatók, így nemcsak megkönnyíti a munkát, de a többi billentyűzetet bele sem lehet kavarni a munkafolyamatba.

Viccen túl

Azt hitték a fejlesztők, hogy viccnek nagyon jó lesz, de nem lesz hosszú életű a 3 gombos billentyűzet. Csakhogy ez nem így lett. Annyira kelendő volt, hogy a kitaláló összeállt egy céggel, a Droppal és The Key néven piacra is bocsátották és úgy tűnik, hogy sikeres a projekt.

3 gombos billentyűzet
Kép forrása: Shutterstock

Akár te is beszerezheted a Drop cég shopjából az ultra kicsi billentyűzetet és nagyon mélyre sem kell a zsebedbe nyúlni, ha segíteni szeretnéd a kimásolás-kivág munkát.

Borítókép forrása: Shutterstock