Zac Efron szerepel majd az új Stephen King adaptációban – Íme az előzetes!

A 34 éves Zac Efron a készülő Firestarter vagyis a Tűzgyújtó főszereplője lesz, Stephen King thrillerének új adaptációjában.

Zac Efron eddig elsősorban vígjátékokban és zenés filmekben vállalt szerepet, hiszen a High School Musical után ezekben a műfajokban érezte magát jól, és a közönség is imádta a színészi és énekesi tehetségét.

Zac Efron
Forrás: Northfoto

De az elmúlt 2-3 évben úgy döntött, ideje kilépni a komfortzónájából és más jellegű alkotásokban is ki kell próbálnia magát. Tavaly egy Netflixen futó dokumentumsorozatban láthatta a közönség, most pedig egy nem mindennapi horrorfilmben tér vissza.

A cselekmény összefoglalója szerint: több mint egy évtizede van szökésben Andy (Efron) és Vicky (Sydney Lemmon), akik kétségbeesetten próbálják elrejteni lányukat, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) egy baljós szövetségi ügynökség elől, aki ki akarja használni a kislány különleges képességét. Charlie ugyanis a tüzet tömegpusztító fegyverré képes alakítani. 11. születésnapja után viszont egyre nehezebben tudja kordában tartani ezt az erőt…

A trailer alapján igazán különleges, izgalmas élményben lesz majd részünk, és persze Stephen King eredeti műve a biztosíték rá, hogy jó pár fordulat lesz a történetben. Bár az 1984-es első adaptáció – melynek főszereplője Drew Barrymore volt -, valamint a 2002-es horrorsorozat nem volt akkora siker, az eddigi visszajelzések alapján Zac Efron játéka nagyot fog ütni.

Tűzgyújtó 1984
Forrás: Northfoto
Forrás: variety.com

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Így épít a nemet mondás művészete – 3. rész