Barion Pixel Mary-Kate Olsent így még nem láthattuk – Coloré

Mary-Kate Olsent így még nem láthattuk

2022. 06. 26.

Mary-Kate Olsen és Ashley Olsen a mai napig az egyik legnépszerűbb testvérpár, akik számos filmben nyújtott alakításukkal rabolták el a nézők szívét.

Mary-Kate Olsen színészi pályafutása alatt lett anorexiás és a pszichiátrián is többször megfordult. Majd a filmezéstől a divat felé fordult a figyelme Ashley-vel és megalapították a The Row ruhamárkát.

Mary-Kate Olsen
Forrás: Northfoto

Ezt követően nem is volt kérdés, hogy teljesen hátat fordítsanak Hollywoodnak. New Yorkba költöztek és kizárólag a cégük egyengetésével és a tervezéssel töltötték az idejüket, ami azóta is így van. A ma 36 éves egykori gyereksztárnak a magánélete sokáig kiegyensúlyozottnak tűnt, tavaly a válás mellett döntöttek Olivier Sarkozy-vel., akivel hat évig voltak házasok.

A különválás okára azóta sem derült fény, de azt mindenki látta, hogy Mary-Kate teljesen magába zuhant. Csak testvérét tűrte meg maga körül, akihez pár hónapra oda is költözött. Most viszont úgy néz ki, végre ismét boldog és kiegyensúlyozott, hiszen lovaglás közben, mosolyogva kapták lencsevégre a divattervezőt, aki még egy versenyre is benevezett.

Mary-Kate Olsen és Ashley Olsen
Forrás: Northfoto

Mary-Kate Olsen a 2022-es Longines Paris Eiffel Jumping díjugrató versenyen vett részt pénteken a francia fővárosban. Az esemény a Longines Global Champions Tour része, és ezen a hétvégén rendezték meg, közvetlenül az Eiffel-torony előtti téren.

Mary-Kate Olsen egy korábbi interjúban árulta el, hogy már gyerekkorában imádott lovagolni, a sport mindig feltöltötte a nehéz napok után.

„A lovaglás rendkívül fontos volt, mert lehetővé tette számomra, hogy a munkán és az iskolán kívül más életet élhessek.”

Ez a hobbija most is sokat segített neki, hiszen elvonta figyelmét a gyászról és a veszteségről, ami a válás után maradt a szívében. Szerencsére azonban nemcsak húga, hanem egész családja azon van, hogy Mary-Kate újra megtalálja a helyét.

'new York Minute' Movie Stills
Forrás: Northfoto

Ez is érdekelhet:

Dakota Johnson

Dakota Johnsonnak nemcsak a tehetsége, hanem a stílusa is irigylésreméltó. A 33 éves sztár mindig is szerette a visszafogott, egyszerű, olykor kifejezetten sportos stílust, amely az évek során szintén nagy fejlődésen ment keresztül. Remek érzékkel választja ki a szettjeit, a hétköznapokon ugyanis lezser, mégis divatos darabokat részesít előnyben. Ha szeretnél többet tudni legutóbbi szettjéről, akkor olvasd el a cikkünket!

Forrás: justjared.com