Barion Pixel L.Q. Jones 94 éves korában elhunyt – Coloré

L.Q. Jones 94 éves korában elhunyt

2022. 07. 11.

L.Q. Jones karrierje hét évtizedet ölelt fel, szerepei pedig örök nyomot hagynak bennünk. A 94 éves színészveterán szombaton természetes halállal halt meg Hollywood Hills-i otthonában.

L.Q. Jones halálát unokája, Erté DeGarces erősítette meg, aki elmondta, hogy Jones családja körében távozott az élők sorából.

L.Q. Jones
Forrás: Northfoto

1927. augusztus 19-én a texasi Beaumontban született Justice Ellis McQueen néven. Jones a Texasi Egyetemre járt Austinban, ahol megismerkedett Sue Lewis-szal, későbbi feleségével. A hetvenes években végül elváltak.

McQueen felvette L.Q. Jones művésznevet, első filmszerepét pedig az 1955-ös Raoul Walsh által rendezett „Battle Cry” című filmben kapta meg. Jones egyébként egész színészi karrierje során ezt a nevet viselte. Utolsó filmje a 2006-os „A Prairie Home Companion” című alkotás volt.

A néhai színész Hollywood legismertebb rendezőivel működött együtt, köztük Walsh-al, Don Siegellel az „An Annapolis Story”-ban és Mervyn LeRoy-jal az „Az ismeretlen felé” című filmben. Rendszeres mellékszereplője volt Sam Peckinpah akciódús westernjeinek is.

L.Q. Jones
Forrás: Northfoto

L.Q. Jones karrierje túlnyúlt a filmvásznon, ugyanis élete során négy független filmet is készített. Ő rendezte és írta az 1975-ös „A Boy and His Dog” című filmet, amely Harlan Ellison azonos című regénye alapján készült.

Jones-t fiain, Randy McQueen-en és Steve Marshall-on, valamint egyetlen lányán, Mindy McQueenen kívül az egész filmes szakma gyászolja.

Ez is érdekelhet:

79 éves korában elhunyt Tony Sirico, a Maffiózók sztárja

Azok, akik imádták a Maffiózók című sorozatot, azok reggel szomorú hírre keltek, ugyanis 79 éves korában elhunyt a széria egyik legzseniálisabb karakterét játszó színésze, Tony Sirico. Tony Sirico a produkcióban Paulie Gualtieri karakterét formálta meg, aki a család egyik legjobb humorú, ám annál veszélyesebb tagja volt. Az elképesztően életszerű HBO sorozat mind a hat évadában szerepelt, így nem csoda, hogy a legtöbb rajongónak a szíve szakadt meg halálhírének hallatán. Ha szeretnél többet tudni a színészről, akkor olvasd el a cikkünket!