Barion Pixel Lilu vallomása a gyermekeiről: ,,fiús anyának lenni kemény ügy!” – Coloré

Lilu vallomása a gyermekeiről: ,,fiús anyának lenni kemény ügy!”

2024. 05. 24.

Lilu az állítja, hogy semmi sem ér véget negyven felett, sőt. A JOY Magazinnak adott interjújában mesélt arról, hogy élete legizgalmasabb időszakát éli most. Egy tinédzser és egy óvodás fiú édesanyja, vállalkozó és műsorvezető is egyben, akit a sérülékenyebb napjain könnyen meg lehet bántani.  

Lilu negyven felett érzi magát a legjobban a bőrében. Büszke rá, hogy vállalkozásával egy olyan közösséget építettek fel, amiről álmodni sem mert volna korábban.

Lilu8
Lilu

Jó példa arra, hogy egy álmot igenis, akár negyvenesként is meg lehet valósítani. Teljesen más töltést ad az, hogy viszonylag későn, negyvenhárom évesen lettem másodjára anya, és Félix a legjobb dolog, ami történhetett velünk. Most, negyven felett van egy óvodás-, és egy tinédzserkorú fiam, ami csodálatos.”

– mondta el Lilu. Ma már nem gondolja úgy, hogy a boldogságnak gigantikus, elsöprő őrületnek kell lennie, helyette mélyen megéli a mindennapok szépségeit. 

Lilu őszintén beszélt arról is, hogy fél-e az idő múlásától. 

Lilu 1
Lilu

„Semmi sem ér véget negyven felett, sőt, én éppen azon izgulok, hogy legyen elég időm mindenre, amit meg akarok csinálni. Azt várom, hogy láthassam, amint Dávid kamaszodik és kis felnőtt kezd lenni, és azt, hogy milyen ember válik belőle. Tudom, hogy annyi történet, sírás és nevetés vár még rám azzal, hogy a fiaim életét nézem. Fiús anyának lenni azért kemény ügy! Ráadásul nem egyszerű feladat egyedüli nőnek lenni sem a családunkban, főleg, hogy a férjem és a fiaim mindhárman erős akaratúak. De közben nyilván mindegyikük rajong értem, az meg azért nem rossz.”

tette hozzá a műsorvezető/üzletasszony.

Lilu4
Lilu

Mint minden hírességnek, Lilunak is napi szinten szembe kell néznie a digitális bántalmazással.

„Ez olyan nehéz, kegyetlen helyzet, mert sokan azt gondolják, csak azért, mert valaki ismert, neki az a dolga, hogy állja az ütést. Pedig nem az. Minket ugyanúgy meg lehet bántani, és tudnak nekünk írni olyat egy kommentben, amitől elsírjuk magunkat, akármilyen erősnek vagy menőnek is tűnik valaki” – mondta el a JOY Magazinnak Lilu. 

A teljes interjú és a hozzá készült különleges fotósorozat a JOY Magazin legfrissebb számában olvasható és látható, amelyben Lilu nemcsak címlapszereplőként, hanem beauty szakértőként is feltűnik.