Lapszemléztünk és hoztunk néhány friss információt az országból, világból. Szó lesz Nagy Feróról és a fiáról, Mucsi egykori függőségéről és egy 13 éves srác Tetris mániájáról.
Az élet változását Nagy Feró már számtalanszor megtapasztalhatta, de most újabbal nézett szembe. Fia, Hunor Attila ugyanis kilépett a Beatricéből. Mellette még a dobos, Kékkői Zalán is távozott az együttesből.
Nem engedi el a fia kezét Nagy Feró
Habár már nem lesz az együttes tagja, de ez nem jelenti azt, hogy ne támogatná tovább fiát a Ricse frontembere. Nagy Hunor Attila elárulta a Storynak, hogy
Úgy éreztem, más úton kell járjak, mint amelyen a zenekar tart. Az együttes gyakorlatilag egy ember kultusza köré épül. A zenekar múltja nagyon erősen befolyásolja a jelenét és a jövőjét, és ezek azért keretek közé szorítják az embert, ha benne van. Kicsit ki szeretnék lépni édesapám árnyékából. Ezt már elég régóta tervezgettem, és a múlt év végén jött el a megfelelő pillanat.
Egyik tag kilépésének hátterében sem sérelem vagy konfliktus állt. Nagy Feró fia más vonalat, más utat is ki szeretne próbálni és édesapja támogatja döntésében. Mindkettőjüket érzékenyen érintette a kilépés, amely miatt könnyeket is hullattak.
Mucsi Zoltán sokat veszített
Kicsi pénz kis bukta, nagy pénz nagy bukta. A most 66 éves művész őszintén vallott arról, hogy milyen valami rabjává válni. A Jászai Mari-díjas színész egy időben aktívan pókerezett. Ahogy illik, pénz volt a tét és bizony sokat bukott. A Blikknek azt is elárulta, hogy ez olykor a fizetésének háromszorosát jelentette.
A hiányt persze valahogy pótolni kellett a kasszából, ezért kölcsön kért. Hamar rájött, hogy így egy ördögi körbe kerül, amely hosszú távon felemésztheti az életét, ezért erőt vett magán és felülkerekedett a játékszenvedélyén.
Ez volt talán a legnagyobb veszteség, amikor úgy éreztem, hogy ez egy hülyeség és abba is hagytam.
Gyerekkorunk játékát végigvitte
A ’80-90-es évek gyermekei nem is álmodoztak Xbox-ról, mert még nem is létezett. Volt helyette kvarcjáték és Tetris, amely kellően lázba hozta a fiatalságot. Láss csodát, ez a játék ma is ugyanúgy hódíthat, igaz, hogy (inkább) az online térben. Egy 13 fiú úgy rákapott, hogy együltő helyében kijátszotta a jó öreg Tetrist- írja a twn. Mindezt rögzítette is.
A 40 perces felvételen az elejétől fogva látható a játékmenet és az is, hogy mennyire megdöbbent saját teljesítményén.