Barion Pixel Bréking: Kibékült Rácz Jenő és Istenes Bence – Így lettek ellenségekből ellenfelekké – Coloré

Bréking: Kibékült Rácz Jenő és Istenes Bence – Így lettek ellenségekből ellenfelekké

2023. 12. 01.

Rácz Jenő és Istenes Bence bokszmérkőzésétől volt hangos a sajtó, ám a felek ma kibékültek.

Az utóbbi napokban a csapból is Rácz Jenő és Istenes Bence balhéja folyt. A Sztárbox két fenegyereke hivatalosan a ringben mérték össze erejüket, végül nem csak az izomok, hanem az indulatok is egymásnak feszültek. Bence ugyanis érvénytelennek érezte az eredményt, és egyáltalán nem volt boldog attól, ahogy Jenő viselkedett vele a ringben. A Coloré azonban Rácz friss social bejegyzése alapján úgy tűnik, a történet végére pont került, ugyanis a sztárséf nyitott volt arra, hogy megbeszéljék Bencével a félreértéseket, így minden nézeteltérést elsimítottak.

Közös képen a békülés

Mint Rácz Jenő Instagramjából kiderült, a séf békejobbot nyújtott a műsorvezetőnek, aki el is fogadta azt:

„Sokan nem tudjátok, de 3 nappal a meccsünk után meghoztam egy döntést… Volt bennem egy belső hang és a szívemre hallgattam! Írtam a Bencének egy sms-t, hogy tudom, hogy kemény időszakon vagyunk túl, viszont emberek vagyunk és ha tudunk egymásnak tiszteletet megadva beszélni, akkor szívesen felhívom! Szerencsére ez a belső hang a Bencében is megszólalt és ahogy láthatjátok a képen, összehoztunk egy személyes találkozót, hogy megbeszéljük a nézeteltéréseket és a vitákat!” – áll a posztban.

Rácz Jenő és Istenes Bence tusája

A Sztárbox két résztvevője között igencsak elharapódzott a hangulat az utóbbi napokban, ugyanis Istenes Bence figyelmetlenség miatt egy olyan kommentet tett fel a Tiktok platformjára, ami rendkívül bántó, s ezért idővel bocsánatot is kért, ám az ezt követő mérkőzés mégsem úgy zajlott, ahogy szerette volna. Nem tartotta ugyanis igazságosnak a meccs végkimenetelét, és felháborodott azon, hogy Jenő a helyzet hevében szidalmazta őt.

Istenes Bence nem érezte fairnek a Rácz Jenővel vívott mérkőzés végkimenetelét / Kép forrása: RTL Sajtóklub
Istenes Bence nem érezte fairnek a Rácz Jenővel vívott mérkőzés végkimenetelét / Kép forrása: RTL Sajtóklub

A séf örömmel tudatta a szurkolókkal és a rajongókkal, hogy mindent megbeszéltek, és bocsánatot is kértek egymástól, így már nem ellenségek, hanem ellenfelek lettek.

Nyitókép forrása: RTL Sajtóklub