Barion Pixel Javul Gálvölgyi János állapota – Ő maga üzent közönségének – Coloré

Javul Gálvölgyi János állapota – Ő maga üzent közönségének

2023. 05. 24.

Gálvölgyi Jánosra hosszas rehabilitáció vár, de üzent a kórházból: jobban van.

Gálvölgyi János május 10-én került kórházba, miután nehézlégzéses panaszai voltak. Lányai szállították be a színészt, és egyből intenzív osztályra került. Lélegeztetőgépre tették, és mélyaltatásban kezdték meg kezelését. A szakemberek megállapították, hogy egy összetett tüdő- és szívprobléma okozta a rosszullétet, ám állapotát stabilizálták, és a színész ma már sokkal jobban van! Két héttel ezelőtti rosszulléte azért is volt váratlan, mert még előtte való napon is interjút adott.

Gálvölgyi János üzenete

A színész kórházi ágyáról üzent az érte izgulóknak, és lánya még egy friss fényképet is csatolt, melyen édesanyja és édesapja látható. Ahogy a sorok árulkodnak róla, a színészt a kórházban sem hagyta el a humor.

Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban, köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását, melyet alulfizetni ugyan lehet, de igazán megbecsülni talán soha. Köszönöm az értem mondott imákat, és köszönöm a most meglepően kis mértékű alpári üzeneteket. De ők is mi vagyunk. 55 év színpadon eltöltött idő most bebizonyította számomra, ha ennyi embernek okoztam az életében talán pár percnyi örömöt, nem éltem hiába. És remélem, hamarosan találkozunk!

Nyitókép forrása: Youtube/FixTV