Barion Pixel Nagyobb a baj, mint hitték: III. Károly királynál rákot diagnosztizáltak! – Coloré

Nagyobb a baj, mint hitték: III. Károly királynál rákot diagnosztizáltak!

2024. 02. 05.

Már hivatalosan is bejelentették, hogy III. Károly király rákos.

Még január végén derült ki, majd jelentették be hivatalosan is, hogy III. Károly királynak prosztataműtéte volt, amit egy londoni magánkórházban hajtottak végre, és amelyet a műtét után három nappal hagyott el. Akkor még úgy tűnt, hogy az uralkodó állapota rendben van, és javulásának üteme is jól halad, most azonban szörnyű hírt közölt a Buckingham-palota.

A 75 éves III. Károly királynál rákot diagnosztizáltak. Azt már biztosan tudni, hogy nem a prosztatáját érinti a betegség, ám arról még nincs hír, milyen rákot diagnosztizáltak nála.

III. Károly király
Forrás: Chris Jackson/Getty Images

A közleményben igen szűkszavúan nyilatkozott a király betegségével kapcsolatban a palota, azt viszont megosztották a világgal, hogy Károly „pozitívan áll a kezeléséhez, és várakozással tekint arra, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessen a szolgálatba”.

Harry herceg természetesen hamarosan az Egyesült Királyságba utazik, hogy meglátogassa édesapját, hiszen annak ellenére, hogy kapcsolatuk megromlott, nagyon szereti és tiszteli őt és fivérét, Vilmost is, akinek duplán nehéz az idei év, ugyanis édesapja műtéte után feleségét, Katalin hercegnét is ugyanabban a kórházban műtötték meg.

Forrás: BBC
Borítókép forrása: Jonathan Brady – WPA Pool/Getty Images