A napokban Delhusa Gjon került azzal a lapokba, hogy rossz helyen parkolt, és nem is ez volt a fő hír, hanem az, ahogyan a parkolást követően viselkedett, miután megjelentek a közteresek!
Delhusa Gjon meglehetősen régen került címlapra azzal, hogy új slágere jelent volna meg, nem meglepő hát, hogy most sem a művészetének újabb ékkövéről érkeztek volna hírek. A zenész még október 7-én viselkedett minősíthetetlenül egy parkolást követően Újbudán, ám az esetre csupán most derült fény, mivel hiába a buszmegálló és a járda, az autó azóta is rendszeresen ott parkol.
Így bukott le Delhusa Gjon
A parkolásra Újbuda alpolgármestere, és a 4-es választókerület önkormányzati képviselője, Kreitler-Sas Máté hívta fel a figyelmet. Ő volt az ugyanis, aki október 7-én videóra vette a zenész reakcióját arról, hogy megbüntetik a parkolás miatt, ám akkor nem hozta nyilvánosságra, bízva abban, hogy Delhusa Gjon tanul a hibájából.
Nem ez történt, így a Youtube-ra is felkerült a videó:
A stílus maga az ember – szól a mondás, így igencsak árulkodó képkockáknak lehetünk tanúi – bár tény és való, hogy az ember felfokozott lelkiállapotban másképpen reagál, mint normálisan tenné. Mindennek ellenére mi az általános válasz arra, ha hibázunk? Belátjuk, lesütött szemmel elsomfordálunk, befizetjük a büntetést és tanulunk belőle.
A Nika se perimeno atyja azonban teljesen máshogyan reagált. Rendőrigazolványnak kikiáltott jelvényt lobogtatott, és erre hivatkozva védte magát, holott a rendőrök is csupán indokolt esetben parkolhatnak a buszmegállóban vagy a járdán. Ezenfelül előhúzta a ,,mert én híres ember vagyok” kártyát is:
Elhiszed, hogy énekeltem annyit, hogy van akármilyen rendőrigazolványom?
Érdekesség: éneklésért nem jár rendőrigazolvány, de még összeénekelt pénzösszegért sem, legfeljebb a játékboltban adnak érte seriffjelvényt. Bár valóban mutatott igazolványt, de ha valamilyen oknál fogva mégis rendelkezne egy igazival, akkor sem indokolt sem a buszmegállóban, sem a járdán való parkolás.
Végül, amikor már Delhusa Gjon kifogyott az érvekből, kulturáltan megkérte a bejelentőket, hogy távozzanak:
Húzzatok a f’szba innen, jó?
Kern vs. Delhusa
A másik ismert tilosban parkoló Kern András, aki tavaly ősszel kezdte le borzolni a kedélyeket azzal, hogy a Margit híd budai hídfőjénél lévő kedvenc péksége előtti járdán parkol. Akkor is sokan felháborodtak, teljesen jogosan: csak azért, mert ismert ember, rá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bárki másra. Ez tény és való, Kern Andrással azonban mégis elnézőbb az ember – vallom én, és tágabb környezetem, ám pontosan tudom, hogy nem feltétlenül van igazunk.
Ugyanakkor összevetve Delhusa Gjon esetével, Kern András felé billen a mérleg nyelve, merthogy a színész csak beugrott a pékségbe, és ment is tovább, nem töltött közel egy órát az autója a parkolóban, mint a zenész esetében, ráadásul nem is viselkedett olyan minősíthetetlenül, mint Delhusa Gjon, sőt. A színész a Sláger Fm műsorában nehezményezte, hogy sehol nem lehet parkolni, ami a zenész esetében nem volt igaz, hiszen ötven méterre az általa választott parkolóhelytől voltak szabad, szabályos helyek.
Kern András ráadásul egy igencsak emberi kérést intézett a hallgatók felé:
Kérem, ne jelentsenek mindig fel! Én kifizetem a büntetéseket, értem én, tudom, nem fogok ott parkolni, de feljelenteni? Az olyan ronda dolog.
Elfogult vagyok talán, de végtelenül emberinek tartom ezt a kétségbeesett kérést. Persze, attól még, hogy az ember Kern András, tartsa be a szabályokat, de nem lehet elvitatni, hogy ő nem lobogtatott megkérdőjelezhető igazolványokat és hivatkozott rájuk – teljesen feleslegesen, hiszen maga a hivatkozási alap is hibás volt, amivel a zenész érvelt. Ennyi erővel Kern András mondhatta volna, hogy ő Kardos doktor, szintén rendőr, így ott parkol, ahol akar. Merthogy – Isten bocsássa meg szavaimat – de Delhusa Gjon igazolványa is legalább annyira komolyan vehető, mintha Kern András Kardos doktorként védte volna magát. De nem! Belátta, hogy hibázott, és nem állt neki – csúnya szóval élve – pattogni, hogy ő már mennyit tett a közönségért.
Abba bele se menjünk, hogy Delhusa Gjon legismertebb dala, az 1979-es Nica se perimeno kísértetiesen hasonlít egy 1973-as görög dalhoz, és ez igazoltan nem az egyetlen ,,átvett” dala.
Nem helyes tilosban parkolni, de nagyon sokat elmond az emberről az, hogy hogyan is reagál egy ilyen esetre, különösen akkor, ha tetten is érik. Kern Andrásnak egy pillanatra sem kell bizonygatnia, hogy kicsoda, és mit tett a közönségért, míg Delhusa Gjon azzal érvel, hogy énekelt ő annyit. Hát akkor tessék kiénekelni a büntetést is, és szégyenkezve másik parkolóhelyet keresni!
Nyitókép forrása: RTL