Bruce Willist afáziával diagnosztizálták: 67 évesen végleg visszavonul

Bruce Willis teljes családja nyilatkozatot tett közzé Instagram oldalán, amelyben tudatták, hogy a legendás színésznél afáziát diagnosztizáltak az orvosok, ezért végleg abbahagyja a színészkedést.

Bruce Willis nemrég ünnepelte 67. születésnapját, ezért is ért mindenkit váratlanul a család őszinte bejelentése, amelyből nemcsak az derül ki, hogy több filmben már nem láthatjuk a 90-es évek egyik legsikeresebb színészét, hanem az is, hogy az afázia nevű kognitív zavarban szenved, amely során az alany nem képes kimondani, amit szeretne, illetve nem tud egyszerre több dologra figyelni.

Bruce Willis
Forrás: Northfoto

A betegség agyvérzés, fejsérülés vagy agydaganat (esetleg fertőzés) hatására alakul ki. Teljes gyógyulásra ritkán van esély, de kitartó terápiával jelentős javulást lehet elérni.

A közleményben egyébként a következő áll:

„Szeretett Bruce-unknak az elmúlt időszakban egészségügyi problémái adódtak, ugyanis nemrég beszédzavart állapítottak meg nála, ami hatással van a kognitív képességeire. Ennek okán hosszú gondolkodás után úgy döntött, felhagy a karrierjével, amely olyan sokat jelentett számára. Nagyon nehéz időszak ez a családunk számára, nagyon köszönjük mindenkinek a támogatást és a rengeteg szeretetet.”

Bruce Willis kétszer házasodott, első felesége Demi Moore, akitől három lánya született: Rummer, Tallulah és Scout. 2009 óta pedig Emma Heming férje, akitől két lánya van: Mabel és Evelyn. A színész olyan filmekkel lett híres, mint a Drágán add az életed!, a Hatodik érzék, A sebezhetetlen, a Ponyvaregény vagy éppen az Armageddon.

Bruce Willis
Forrás: Northfoto
Forrás: variety.com

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor nyerték idén a Libri irodalmi díjakat