Jó pap is holtig tanul – tartja a mondás, és ez kifejezetten igaz pályamódosítás, előrelépés, szakmai elavulás esetén. Pedig ez csak néhány azok közül az okok közül, amik miatt akár a szakmánkon belül, akár azon kívül tanulni kényszerülünk. A KSH adatai szerint az elmúlt években minden tizedik ember tanult valamit felnőtt fejjel, mi pedig bemutatunk három nőt, akik negyven-ötvenévesen vágtak bele a tanulásba.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az előző években csaknem kétmillióan vettek részt iskolarendszerű nevelés-oktatásban, ami azt jelenti, hogy hazánkban minden ötödik ember iskolapadban, vagy az óvodában ült tavaly ősszel. Ebben a számban természetesen benne van összes általános- és középiskolás, és az egyetemi hallgatók is, nincs azonban benne a nem iskolarendszerű képzésben részt vevők, vagyis a különböző államilag elismert vagy azon kívül eső kurzusokra, tanfolyamokra, képzésekre járók, illetve a külföldi, független oktatásban résztvevők száma.
A KSH adatain alapuló becslés alapján körülbelül százezren járnak levelező formában felsőoktatásba, illetve nagyjából tizenötezren tanulnak felsőoktatási szakképzésben és a doktori fokozat megszerzéséért.
Új szakma? Hajrá!
Megdöbbentő adat, de a statisztikai hivatal szerint ennek több mint tízszerese, vagyis egymillió-kétszázezer ember iratkozott be államilag elismert de iskolarendszeren kívüli (akkor még OKJ) képzésre 2020-ban. Bár a képzési rendszer azóta átalakult, és a covid okozta tanulási kedv is csökkenhetett, joggal feltételezzük, hogy a számok nem csökkentek szignifikánsan. Ez pedig azt jelenti, hogy
ma hazánkban legalább minden tizedik ember felnőtt fejjel ül vissza az iskolapadba.
De mi motivál egy negyvenes-ötvenes embert arra, hogy munka és jó eséllyel gyerekek mellett, jó néhány év szakmai múlttal a háta mögött újra tanulásra adja a fejét? Nos, a többség a szakmai elavultság, az oldalirányú elmozdulás, illetve a pályaelhagyás miatt kezd újra tanulni.
Amikor kimegy alólad a szakma
Kunsági-Zsohár Anikó negyvenhárom éves, traumatudatos szemléletű mentálhigiénés szakember, aki szívesen dolgozik művészetterápiás és testfókuszú gyakorlatokkal is. Mára ez a szakmai identitása, azonban kanyargós út vezetett idáig. Alapvetően örömét leli a tanulásban, eredendően szaktudása elavulása, annak szűk keretei, majd a tudáshorizont tágulása miatti felismerések ültették újra iskolapadba.
Gyerekkori álmom teljesült, mikor sok évvel ezelőtt középiskolai tanárként diplomáztam. Viszonylag hamar rájöttem, hogy arra a kapcsolódási módra, ami a pályára hívott, az egyre merevebb keretek közt nem lesz lehetőségem. Váltottam, és az ifjúságvédelmi munkában találtam újra magamra. Az első hónapban világossá vált, hogy égető szükségem van egy szemléletformáló és gyakorlatorientált képzésre. Így esett a választásom a mentálhigiénére. Pár évvel később, már a szociális szférában szembesültem azzal, mennyire szűk skatulyákba próbálja gyömöszölni a rendszer a nehézségekkel küzdő, hús-vér embereket. Az, hogy senkinek az emberi valósága nem fér bele egy vagy több diagnózisba, hamar egyértelművé vált. Ahogy az is, hogy valami alapvető hiányzik ezekből a megközelítésekből, méghozzá a traumatudatos szemlélet.
,,Ez a szemlélet idegrendszeri működésekkel dolgozik, biológiai modellekkel, túlélési reakciókkal, megszégyenítés nélkül. Az ezirányú elköteleződésem eredménye, hogy azóta is folyamatosan képzésekre, workshopokra járok, legutóbb tavalyelőtt. És persze olvasok, megállás nélkül. Fontos megjegyezni, hogy a saját belső fejlődésem, és az ismereteim miatt táguló perspektívám adta rálátás újra és újra olyan állomásokhoz vezet, amik tanulásra sarkallnak. Ilyen például az idegrendszeri sokféleségre (például autizmus, ADHD) érzékenyen, felkészülten, értékként tekintő neurodiverzitás, mint szemlélet. Éppen ezért szeretném jövő ősszel elkezdeni az autizmus szaktanácsadó képzést. A következő a művészetterápia lesz, de ezzel a találkozással várok ötvenedik születésnapomig!”
Tanulni menő!
Baráth Melinda idén szeptemberben kezdte az egyetemet, bár a saját szakmáját nem hagyja el, csak magasabb végzettséget szeretne. Tinédzserként a szülei nem támogatták a továbbtanulását, így felnőtt fejjel szerzett szakmát, és most, negyvenhárom évesen engedheti meg magának azt, hogy diplomát is szerezzen ugyanazon a területen.
Kulturális újságíró vagyok, tizenöt év szakmai tapasztalattal a hátam mögött. Végigjártam a ranglétrát, gyakornoktól a szerkesztőig, de a szakmában diploma nélkül nem lehet ennél magasabb pozíciót – főszerkesztő, lapigazgató – betölteni, hiába a rutin. Ha esetleg idővel szeretném elhagyni a média világát, az üzleti szférában is csak diplomásokat foglalkoztatnak sajtósként, vagy kommunikációs szakemberként. Munka mellett jártam továbbképzésekre, belekóstoltam társszakmákba, így egyre jobb lettem a szakmámban, de eljutottam egy pontig, ahonnan nem lehet továbbmenni, csak magasabb végzettséggel.
– magyarázta a szakember, aki kommunikáció és médiatudomány levelező szakra adta be a jelentkezését. Korábban kulturális kommunikációt és menedzsmentet is tanult akadémiai keretek között, nyelvvizsgát és fordítói rutint is szerzett.
Álommunka, álomszakma
És persze, az egyik legfantasztikusabb érv a kései tanulás mellett, a gyerekkori álmok felnőtt fejjel való megvalósítása. Számos oka lehet annak, hogy valaki évtizedeket vár arra, hogy azzal foglalkozhasson, amivel a szíve mélyén mindig is szeretett volna. Van, akinél a családi támogatás hiányzott, míg más nem hitt abban, hogy összejöhet, és az eltelt idő eredményei mutatták meg, hogy képes lehet rá. Megint mások stabil egzisztenciát szereztek, és csupán ezután érezték biztonságosnak azt, hogy kövessék a vágyaikat.
Simkó Katalin más a második diplomáját is negyven fölött szerezte, és ezután sem állt meg, belevágott újra a tanulásba. Úgy döntött, hogy gyerekkori álmát is megvalósítja, vagyis, hogy szabászattal, azon belül is női ruhákkal foglalkozzon.
Az első diplomámat, társadalombiztosítás és munkajogból is viszonylag későn, 33 évesen szereztem. A legjobb barátnőm hívta fel a figyelmemet a szakirányú, másoddiplomás képzésre. Rengeteg ismeretet kaptam, remek tanárok adták át a szakma finomságait. A diplomaosztómra eljött a párom, a gyerekeink – akik mindannyian végig támogattak, amíg tanultam – és a testvérem a családjával.
Csodás érzés volt, amikor felcsendült a Himnusz. Arra gondoltam, ezt érezhetik az olimpikonok is, mert megkoronázza az összes addigi erőfeszítést. Tavaly újra visszaültem az iskolapadba, és teljesen más irányba indultam, női szabó képzésre járok. Gyerekkorom óta varrni szerettem volna, hobbiszinten évek óta csináltam is, de most volt lehetőségem arra, hogy ezt a régi álmot igazán megvalósítsam és alkotással töltsem a munkanapjaimat
– magyarázta Katalin, akinek a varrás mellett a munkajoggal is megmaradt a kapcsolata, hiszen indított egy oldalt, ahol a munkavállalóknak szeretné érthetően elmagyarázni az őket érintő folyamatokat, jogszabályokat.
A nyitókép forrása: Getty Images
