Üres fészek, megtört lélek?

Mi sem természetesebb annál, hogy gyermekeink felnőnek és elhagyják az otthonukat, hogy saját életet kezdjenek. Mégsem olyan egyszerű megélni.

Már akkor jót szeretnénk gyermekeinknek, amikor magzatként növekednek. Születésük után pedig kézzel foghatóvá válik, hogy kire is kell annyira vigyáznunk. Megteszünk mindent annak érdekében, hogy boldog gyermekkort biztosítsunk számukra. Ez is feltétele annak, hogy stabil alapokra tudjanak építkezni. Óvjuk, féltjük gyermekeinket.

Tovatűnő gyermekkor

Ha megtaláljuk azt a személyt, akivel a családalapítás is szóba kerül, elkezdünk játszadozni a gondolattal, hogy milyen lesz, amikor már nemcsak ketten leszünk, hanem többen. Aztán elkezd duzzadni a család és megváltozik a létszámon túl a fontossági sorrend is. Az addig egészen más zajok helyét átveszi a gyerekek hangja, kacaja, olykor sírása. Talán még azt is kívánjuk ilyenkor, hogy csak fél órányi csendet kapjunk tőlük. Ami akkor kilátástalannak tűnik, később valóban bekövetkezik.

A családok dinamikája megváltozik a gyermekvállalással. Hazudhatunk magunknak, hogy mindent ugyanúgy teszünk, mint azelőtt, de ez nem igaz. Óhatatlanul a gyermekeink válnak figyelmük központjává. Örülünk, ha együtt lehetünk és idilli pillanatokat élhetünk meg. Élvezzük a közös játékokat, a nevetéseket. Jó nézni folyamatos fejlődésüket, ugyanakkor óvó kezekkel babusgatjuk bármilyen sérelem, sérülés vagy betegség esetén. A kialvatlan éjszakákat feledteti gyermekeink világra kíváncsian csillogó, őszinte tekintete. Ilyenkor a legboldogabbnak és legteljesebbnek érezzük az életünket. Nem gondolunk arra, hogy ez az idill is megváltozik, mint minden más. A magzatból csecsemő, majd kisgyermek válik. Képletesen értve, de egyik pillanatról a kicsi babánkból serdülő kamasz, majd felnőtt válik, aki már saját gondolatokkal és akarattal kezd bele élete irányításába. A jó gyermek-szülő kapcsolat kiépítése hozzásegít ahhoz, hogy örömükkel, bánatukkal, ötleteikkel bizalommal forduljanak felénk. Mire észbe kapunk, már azt tapasztaljuk, hogy nemcsak a szárnyaikat bontogatják, de kész tervük van a jövőt tekintve, és neki is lódulnak a nagyvilágnak.  

Ures Feszek (2)
Kép forrása: Pixabay

Kirepülő „fiókák”

Az élet rendje, hogy a gyerekek felnőnek és leválnak rólunk. El kell fogadnunk, hogy ez nemcsak sorsszerű, de a legjobb is, ami történhet. Akkor miért olyan fájdalmas az, ha gyermekeink saját életbe kezdenek?

Nemcsak a felnőtté vált gyermekeink számára tartogat számos újat az önálló élet, de egyúttal a megüresedett szülői házban maradók élete is megváltozik. Örömünk határtalan, ha a saját életet élő fiatalok jól boldogulnak. Együtt izgulunk velük, hogy jó munkahelyet találjanak, mint ahogy az is fontos számunkra, hogy saját magánéletükben is megtalálják és megtapasztalják a boldogságot. Mégis fájdalmas az, ha elhagynak minket.

Igen, úgy élhetjük meg felnőtt gyermekeink kirepülését, mintha magukkal vinnék életünk és lelkünk egy részét is. Már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt volt. Hiányozni fognak a hangok, a nyüzsgés, még akár a torzsalkodások is. Az élet természetességénél fogva azonban arra kell gondolnunk, hogy ez volt a fő célunk. Nem volt hiábavaló a nevelésünk, a sok törődés. És ha így tekintünk erre, akkor bizony hatalmas sikerként könyvelhetjük el, hogy jó munkát végeztünk szülőként.

Üres fészek, boldog lélek!

Természetes, hogy a változást meg kell szoknunk. Még az is elfogadható, hogy gyermekeink kirepülésével üresnek véljük a házat, boldogtalannak érezzük magunkat. Abba is nehéz beletörődni, hogy már nem fordulnak minden apró-cseprő gonddal hozzánk fordulni. Erre neveltük őket. Most ne essen rosszul, ha önálló döntést hoznak.

Ures Feszek (3)
Kép forrása: Pixabay

A jó szülő-gyermek kapcsolat alapja a megfelelő kommunikáció. Ahhoz, hogy ne letargikus történésként éljük meg gyermekeink igazi önállósodást, beszéljünk nekik érzéseinkről. Számolnunk kell azzal is, hogy hamarosan szülőkké válnak, mi pedig nagyszülőkké, és egészen más formában lesz ránk szükség az unokák körül. A jó viszony fenntartása érdekében fontos meghúzni a határvonalakat, hogy meddig szólhatunk bele az életvezetésükbe. Ez is egy olyan újdonság, amelyet meg kell tanulni.

A gyerekek felnőtté válása és saját élet alapítása azt is jelenti, hogy egyre korosabbá válunk. De ez nem az életünk vége. Ez egy újfajta kezdet, amikor több idő jut saját magunkra, és újra felfedezhetünk számunkra örömteli elfoglaltságokat, hobbikat. Olvasás, tánc, sport, természetjárás, kézimunka, sütés-főzés, bármi lehet az, ami önsajnálatunkból kimozdít.

Borítókép forrása: Pexels

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Ami nincs az nem fájhat? Dehogynem. Tudj meg többet a babák fogzásáról!