Most, hogy elértem, sőt elhaladtam a harmincadik születésnapom, azt látom, kétféle ember van; aki mindent megtesz, hogy gyermeke legyen és, aki mindent megtesz, hogy ne legyen.
Összetett kérdés manapság a gyermekvállalás. Míg nagyszüleim vagy szüleim korában természetes volt, hogy fiatalon megismerkedtek, összeházasodtak és jöttek a gyerekek, addig napjaink társadalmában rengeteg választási lehetőségünk van, hogyan éljük felnőtt és társas életünket. Ma sem ritka, hogy valaki igen fiatalon lesz anya vagy apa, de jóval többen vannak, akik kivárják a megfelelő élethelyzetet, anyagi biztonságot és az áhított partnert, így jóval a húszas éveik után köszön be a gólya. De ez sem feltétlen törvényszerű.
#batorvagyok
Ahogy kezdtem, az ismeretségi körömben leginkább kétfélék az emberek. Az egyik csoport mindent megtenne, hogy gyermeke lehessen, mégsem jön össze. Ide tartoznak azok a barátaim, akik hónapok vagy évek óta próbálkoznak párjukkal, de nem sikerül nekik. Belevágnak a lombikba, a mesterséges megtermékenyítésbe, és még így sem garantált a családalapítás. Rendkívül szomorú. Akár a kettejük párkapcsolata is rámegy arra, hogy mindenek felett szülőkké akarnak válni. Olyan ismerősöm is van, aki egyedülállóként, párként vagy meleg párként szeretne gyermeket, és az örökbefogadást találják az útjuknak. A rendszer viszont kíméletlenül bürokratikus, azt is mondhatnám, sokszor embertelen. Még ezek az önzetlen és a világot jobbá tenni vágyó emberek sem feltétlenül érnek célt. Persze vannak kivételek, szerencsére.
Gyerek? Köszi, nem! Marad a tudatos gyermektelenség!
Lássuk kicsit bővebben a másik csoportot, ahova azok a barátnőim tartoznak (és persze vannak pasik is), akik úgy érzik, nem állnak készen az anyaságra, sőt, nem tudják elképzelni, hogy valaha is anyák, szülők legyenek. A társadalom előszeretettel ítélkezik, pláne a névtelen kommentelés ködébe burkolózva, elég csak megnéznünk azokat az eseteket, mikor egy híresség vállalja fel: ő gyerek nélkül akarja leélni az életét. Vajon valóban az emberiség jövője és a fajunk fennmaradása miatt aggódnak? Vagy ezeknek az embereknek egyszerűen jó érzés odamondani másoknak, és másokban keresni a hibát, mert azáltal ők kevésbé érzik nyomorultul magukat a saját problémáik alatt görnyedve? Költői kérdések ezek, mert én nem szeretnék hozzájuk hasonlóan pálcát törni.
A tudatos gyermektelenség egy választás. Van, aki az érzéseivel indokolja, azzal, hogy képtelen magát beleélni, nem érzi azt, hogy elég jó szülő lehetne vagy hogy egy kis életről tudna gondoskodni. Mások karrierrel és a szabadságvágyukkal érvelnek. Elismerik, hogy túl önzőek ahhoz, hogy lemondjanak a kötetlen időről, az utazásokról, hogy magukra költsék a pénzüket és, hogy mindent kiélvezzenek, amit csak lehet. A felnőtt társadalomnak ez a rétege már megszólította a fogyasztói trendeket is, hiszen például üdülőhelyek egész sora hirdeti magát úgy, hogy ,,adults only”, vagyis, aki gyerekmentességet akar élvezni, az tényleg megteheti mindenek felett.
Szemben a teremtés akaratával
Az ellentábor a természet törvényével jön, hogy ez a dolgok rendje, és csak így maradhat fenn az emberiség. Miközben azt halljuk a tudósoktól, hogy túlnépesedtünk és kiszipolyozzuk, sőt, elpusztítjuk a drága bolygónkat. Akkor most mennyire is a természet rendje ez? Ha pedig valóban elemezzük a népességi adatokat, azt látjuk, hogy bizonyos nemzetek valóban fogynak, míg mások túl sokan vannak, miközben nincs rendes ivóvizük vagy egészségügyi ellátásuk sem. És ha kicsit a történelem oldaláról kapirgáljuk meg, azt látjuk, a korábbi korszakokban is mindig voltak emberek, akik gyermektelenül éltek, nagy családok, ahol a ,,vénlányként” maradt testvérek dolga volt a kisebbek felnevelése. Ez volt a természetes.
Ki dönti hát el, hogy a tudatos gyermektelenség mennyire természetellenes, mennyire önző tett vagy mennyire szolgálja épp a Föld jövőjét?
Egy barátnőm, amikor megkapja az önző jelzőt azért, mert nem akar gyereket, úgy érvel, hogy pont az ellenkezője igaz. Ő, ha lenne gyereke, mindenből a legjobbat akarná adni neki, csak úgy van értelme. De amíg erre képtelen, nem fog szülni. Szerinte épp az az önzőség, ha valaki egy gyerektől remél jobb házasságot, odaláncolt partnert, megfelelő állami támogatásokat és elismerést a társadalom szemében. Ezen is érdemes egy kicsit elgondolkodni!
Nem lehet igazságot tenni, éppen ezért nem is szabadna mások felett ebben a kérdésben ítélkezni. A szabad akarat, az ember egyetlen élete, ami felett ő rendelkezik, tiszteletet érdemel. El kell fogadnunk mások döntéseit, akkor is, ha eltérnek az általunk helyesnek vélt normáktól. Amíg ennyi gyermek család nélkül kénytelen felnőni, állami gondozásban, miközben másoknak nem adatik meg a lehetőség, hogy általuk szülővé válhassanak, addig azt is fogadjuk el, hogy egyes emberek nem akarják gyarapítani a csonka családban vagy bizonytalanságban cseperedő gyerekek számát.
Borítókép forrása: Getty Images