Van egy szó, amit túl gyakran, túl könnyen ejtünk ki a szánkon: szeretlek. Egykor a legnagyobb vallomás volt, ma viszont sokszor rutin, reflex, egy kapcsolati kötelező kör.
Azt hisszük, hogy ha kimondjuk, „szeretlek„, már tettünk valamit a másikért, pedig sokszor épp az ellenkezőjét érjük el: kiürítjük a szavakat.
Elcsépelve?!
A szó inflációja ott kezdődik, amikor naponta tízszer elhadarjuk, mintha csak azt mondanánk: „szia” vagy „jó étvágyat”. És közben a partner nem érzi mögötte a súlyt. Nem érzi, hogy tényleg hozzá, tényleg róla szól. Csak egy zaj, amit megszoktunk.
Pedig minden ember arra vágyik, hogy ne csak szeressék, hanem hogy tudja, miért. Hogy miért ő, miért pont vele teljes a másik.
Szeretlek, mert melletted érzem magam önazonosnak.
Szeretlek, mert melletted nem félek hibázni.
Ezek azok a mondatok, amelyek tényleg építenek egy kapcsolatot. Nem a puszta kijelentés, hanem az indok, ami személyessé, hitelessé teszi.
Egy kis plusz
Sokan félnek a bővítéstől. Attól, hogy ha hozzátesznek egy „mert”-et, akkor sebezhetővé válnak. De éppen ez a sebezhetőség az, ami valódi közelséget teremt. Önmagában lehet egy szép szó, de a „mert” az már egy ajtó, amit kinyitsz a másik előtt.
Lehet, hogy a modern kapcsolatok gyors tempója miatt vált üressé a szó. Folyamatos üzenetváltásokban, közösségi médiás posztokban, rövid hangüzenetekben szórjuk, miközben az igazi tartalmat, a valódi vallomást nem adjuk át. Épp ezért gondolom azt, hogy ez a szó önmagában kevés. Szép, de nem elég.
A szerelem nem közhely. Ha azzá tesszük, magát a kapcsolatot gyengítjük. A szeretlek helyett, vagy inkább mellett, ideje megtanulnunk azt mondani: „szeretlek, mert…” – mert az nem csak szó, hanem történet, indok, bizonyíték. És valljuk be: ki ne akarná hallani, miért ő a másik ember legfontosabb választása?