Fáj a fejem, beveszek egy fájdalomcsillapítót – mi sem természetesebb ennél, ugye? De mit csinált valaki háromszáz, ötszáz vagy ezer éve, ha fájt valamije? Az orvostudomány egyik legnagyobb problémájáról beszélünk, amit több-kevesebb sikerrel évezredek óta próbálnak megoldani.
Nem szeretjük a fájdalmat, pedig megvan a maga fontos szerepe: megtanít minket arra, hogy elkerüljük például a tüzet és az éles tárgyakat, amik sérülést okozhatnának nekünk. A fájdalom az emberiség társa volt mindig, és valószínűleg így lesz ez ezután is. Az orvostudománynak pedig állandó feladata volt az enyhítése, ami évezredeken át csak hellyel-közzel sikerült.
Valójában a probléma egyáltalán nem egyszerű. A fájdalom eleve nagyon komplex jelenség, sokféle, sok oka lehet. Ráadásul egyéni, mérésére pedig ma sincs egzakt módszer, az orvosok ma ugyanúgy kikérdezik a pácienst, mint évszázadokkal-évezredekkel ezelőtt.
Nyilvánvaló, hogy bizonyos esetekben, például műtétek során, sérülések gyógyításánál vagy például a rákbetegség utolsó fázisában enyhíteni kell. De létezik olyan fájdalom is, aminek nincs könnyen feltárható oka a szervezetben – sokszor ilyen például a fejfájás.
Segített az évezredes tapasztalat
Őseink valószínűleg nagyon sokat szenvedtek az első pillanattól kezdve, hogy az első élőlény kimászott a vízből. Betegségek, balesetek mindig előfordultak, kezelni kellett a harcok során keletkezett sebeket, és gondoljunk bele csak abba, mekkora problémát okozhatott például a fogfájás nem megfelelő szájhigiénia miatt.
A fájdalomcsillapítás története nagyon messzire nyúlik vissza. Időszámításunk előtt 4 ezerből (!) találtak arra utaló nyomokat, hogy Mezopotámiában nyírfakéreg rágcsálását ajánlották a szenvedők kínjainak enyhítésére, és a módszer i. e. 400 körül Kínában is Európában is elterjedt. Az ősi gyógyítók egészen jó nyomon jártak, hiszen évezredekkel később a fűzfakéregben található szalicilból állították elő az aszpirint.
Hasonló volt a helyzet a piócákkal, amit az ókori Egyiptomban alkalmaztak i. e. 1500 körül, majd ez a 19. századi Európában is divatba jött. Az állatok addig szívták beteg vérét, amíg végül le nem váltak. Számunkra nem túl szimpatikus a módszer, pedig egy 2003-as tanulmány szerint a pióca nyálában található érzéstelenítő hatékonyabban csillapítja az ízületi fájdalmat, mint az egyik, ma is széles körben használt hatóanyag, a diklofenák. Ezzel együtt azonban a pióca nyálával fertőző mikroroganizmusok is kerülhettek a páciens vérébe.
Kokalevél és altatószivacs
Léteztek mai szemmel hátborzongatónak tűnő megoldások is. I. e. 10 000 körül Peruban úgy vélték, hogy a fejfájást démonok okozzák, amiket ki kell szabadítani, ezért obszidián késsel lyukat ütöttek a koponyán. Eközben a páciens kokalevelet rágott, amit aztán a lyukba helyeztek. A kokaint tartalmazó kokalevélnek valóban van zsibbasztó hatása, de a betegek nagy része baktériumfertőzés következtében elhalálozott. Néhányan azonban még évekig éltek, aminek az a magyarázata, hogy bizonyos esetekben valóban segített az agyra nehezedő nyomás enyhítése.
Sebészeti eljárásoknál az altatószivacsot használták Európában a 17. századig a sebészeti eljárások során. Egy tengeri szivacsot átitatták növényi kivonatokkal – többek között ópiummal, mandragórával és galagonyával –, majd a napon megszárították. Műtét előtt forró vízbe áztatták, és a beteg orra alá tartották. Többé-kevésbé működhetett is a módszer, de ahogyan az operációk hosszabbá és bonyolultabbá váltak, hatékonyabb szerre volt szükség. Ezek a szerek meg is születtek: az 1600-as években ópiummal próbálkoztak az orvosok, az 1800-as évektől pedig étert és kloroformot használtak a sebészeti beavatkozások során.
A fájdalomcsillapítás etikai kérdései
A régi orvosok gyakran egészen másképp gondolkoztak, mint mi. Néhány orvos amiatt aggódott, hogy etikus-e beavatkozást végezni az öntudatlan állapotban lévő betegeken, mások pedig azt állították, hogy a fájdalom csillapítása akadályozhatja a gyógyulást. Mivel azonban a sebészek egyre komplexebb műtéteket végeztek, folytatódott az érzéstelenítők kutatása. Az 1900-as évekre már rendszeresen használták a morfiumot és a heroint.
Ma már hatékony fájdalomcsillapítók állnak rendelkezésünkre, és a fejlesztések tovább folynak. A fájdalom nagyon komplex dolog, és azzal is tisztában kell lenni, hogy bizonyos mértékben „fejben dől el”. Ebből következik, hogy – csakis bizonyos mértékben! – ott is kell megoldani a problémát. Ebben az irányban is komoly lépések történtek és történnek ma is. Amíg azonban az marad a legegyszerűbb és legolcsóbb módszer, hogy beveszünk egy tablettát, addig az emberek nagy eséllyel nem fogják keresni a probléma megoldásának egyéb módjait.
Nyitókép forrása: Fortepan / Palotai Klára
