Anya, miért gurul a székkel a bácsi? Az a fiú miért tartja azt a botot a kezében? És az a lány mit mutogat, olyan furcsa! Gyerekként még bátran kimondjuk a gondolatainkat, és merünk kérdezni. Ez sajnos felnőtt korunkra sokszor túlzott szeméremmé szelídül, ami miatt előfordul, hogy ha fogyatékossággal élő személlyel találkozunk, zavarba jövünk a helyzettől.
Pedig ennek nem kellene így lennie, valójában az lenne csak a dolgunk, hogy lássuk az embert az akadályozottsága mögött, és hogy tudjuk: nem para, nem kell túlgondolni, csak el kell kezdeni a beszélgetést! Az Egy Sima Egy Fordított – Egyesület az Inklúzióért azért dolgozik, hogy ezt az akadálymentesítést elvégezze a fejekben. Milyen jó lenne, ha a gyerekek őszinte kérdéseitől nem ijednénk meg, és mernénk ugyanolyan őszinteséggel válaszolni. De mi akadályoz ebben meg minket?
Először is gyakran csak annyi, hogy nincsenek a dolgokra szavaink. Vagy ha vannak, akkor igencsak bonyolultak. Hogyan is hangozna a buszon a kisgyerek kérdésére az a válasz, hogy „Ó kisfiam, a kislány csak egy intellektuális képességzavarban érintett személy, de valójában ugyanolyan gyerek mint te, ne aggódj.” Hát, ez lehet, hogy kicsit érthetetlen információ lenne neki. De akkor mit lépjünk ilyenkor?
Mindenekelőtt legyünk bátrak! Az Egyesület munkatársai azt szokták javasolni, hogy a fogyatékosságban érintett személyre is úgy tekintsünk, mint bármelyik emberre, és ha látszódik a nyitottság, akkor csak kérdezzük meg bátran tőle, hogy mi a válasz pl.: a gyermek kérdésére, és neki mi az oké, milyen néven nevezi ő maga a saját képességeit, állapotát? Ezekre és egyéb hasonló kérdésekre ad nagyon egyszerűen használható válaszokat Török Flóra, az egyesület egyik alapítója ebben az interjúban.
Az is ugyanilyen fontos lenne, hogy a társadalom legyen annyira inkluzív (azaz vegye természetesnek a sokszínűséget), hogy ne érezzék az emberek azt, hogy aki a többségi társadalomra szabott terepen nehezített pályán van, azzal óvatosan kell bánni. A félreértelmezett együttérzés, sajnálat indokolatlan alá-fölé rendeltségi viszonyt szül. A fogyatékossággal élő emberek is (és ezt szintén el kell mondanunk gyerekeinknek) ugyanazokkal az álmokkal, vágyakkal, örömekkel és félelmekkel élnek együtt, mint bárki más. Lehet, hogy egy látássérült embereknek állapotánál sokkal inkább fontos saját szempontjából, hogy pl.: miben tehetséges, mi a munkája, vagy éppen a vallása, vagy csak a kedvenc filmje.
Az Egyesület az Inklúzióért éppen ezért a kisgyermekkori érzékenyítő programjai mellett, idén elindította társadalmi szemléletformáló kampányát is, amibe bevont olyan fogyatékossággal élő embereket is, akik vállalták, hogy szívesen mesélnek a nyilvánosság előtt arról, hogy mit jelent számukra a saját állapotuk, de főképpen azt, hogy miként élnek ők, és mi az a számtalan dolog, ami összeköt minket inkább, mintsem elválaszt. Hallgasd meg őket, és azt hogy mit tanácsolnak nekünk, ha nem akarjuk túlgondolni a dolgokat, csak szeretnénk elkezdeni a beszélgetést… >>> https://www.egysimaegyforditott.com/negondoldtul