Előfordulhat, hogy az évek múltával az emlékeink változnak. Van, amire másképp emlékszünk, mint ahogy történt, olykor rosszabbul, olykor jobban, és utólag olyan dolgokat látunk beléjük, amiket ott és akkor nem éreztünk, esetleg nem is történetek meg. Miért játssza velünk ezt a furcsa játékot az agyunk?
Életünk során rengeteg élmény, érzés és gondolat gyülemlik fel, melyek nem vesznek el, hiszen agyunk emlék formájában tárolja őket. Mivel azonban az agy kapacitásai végesek, csak nagyon kevesen tudják felidézni életük minden egyes pillanatát. Erre külön szakszó van, mégpedig a hipermnézia, amikor a tudat abnormális mértékben számon tartja a múlt történéseit. Ez az állapot rendkívül ritka: 2021-es adatok szerint a világon csupán hatvan ember szenved tőle. Jellemzően az agy nem tárolja az összes emléket részletesen, illetve hosszabb távon.
Egy emlék útja
Az élmények keletkezésük után raktározódnak, és ha a helyzet úgy hozza, felidézzük őket. Ez utóbbinak több oka is lehet: újra szeretnénk élni a jó érzéseket, látványokat, illatokat, vagy éppen érvelünk valami mellett vagy ellen. Mindenképpen hasznos, ha az emlék olyan alakban tér vissza, ahogy annak idején ,,elmentettük”. Természetesen sokszor a feledés homályába merül egy-egy élmény, ám ideális esetben fel tudjuk idézni. A kérdés csak az, hogy hogyan? Ha egy adott eseményről nincs fénykép, videó- vagy hangfelvétel, csak saját magunkra hagyatkozhatunk a velünk történő múlt keresésében.
Ahhoz, hogy az emlékeket tökéletesen elő tudjuk hívni, fontos, hogy az adott esemény egymáshoz kapcsolódva raktározódjon el elménkben. Az sem elhanyagolható, hogy ha emléket szeretnénk ,,gyártani”, akkor semmi ne vonja el róla a figyelmünket! Ha gyermekünk először áll fel, ne a telefon babrálásával legyünk elfoglalva, hogy megörökítsük a látottakat! Ilyen esetben mindig koncentráljunk az adott helyzetre, hiszen csak így idézhetjük fel, hogy pontosan mi, hogyan történt, és hogy mi mit éreztünk közben.
Hol mennek félre az emlékek?
Az emlékek keletkezése már a történés pillanatában is félremehet: ha bármi elvonja a figyelmünket, miközben az esemény történik, agyunk a későbbiekben pótolja a hiányzó darabokat. Ilyen esetben, ha egy későbbi időpontban elmesélnénk a történetet, a homályos foltokat pótoljuk, és ezt sokszor észre sem vesszük, hiszen agyunk elhiteti velünk, hogy pontosan úgy volt, ahogy bennünk él. Ilyen esetben fordul elő az, hogy egy-egy élményre mindenki máshogy emlékszik, hiszen a lyukakat az agy kinél így pótolja, kinél úgy.
Hogyan tartsuk karban emlékeinket?
,,Ismétlés a tudás anyja” – tartja a mondás, és ez ebben az esetben is helytálló. Ahhoz ugyanis, hogy minél intenzívebben újra tudjuk élni fejben a régi eseményeket és érzéseket, arra van szükség, hogy minél többször végigpörgessük őket magunkban. Ha tudjuk tehát, hogy valami nagyon fontos dolog történik az életünkben, legyen az a gyermekünk első lépése, egy velencei gondolázás, az esküvőnk vagy épp egy ölelés egy számunkra fontos embertől, legyünk jelen! Ne kalandozzunk el, hanem minden érzékünkkel kapcsolódjunk rá a történésre, így ha újra és újra felidézzük, szinte teljes pontossággal vissza tudjuk idézni a látványt, az illatokat és az érzéseket is.
James Nairne pszichológus szerint ugyan inkább a hívóingerekre kell koncentrálni, amikor felidéznénk egy megtörtént eseményt, még nem tudományosan bizonyított, hogy ez a hosszú távú memóriánál is bevethető módszer-e.
,,Színezd újra!”
Sokan egy-egy történet elmesélésénél hajlamosak kiszínezni az igazságot. Ez kezdetben még tudatos lehet, amikor is az illető megtölti a mesét fordulatokkal, hogy izgalmasabb legyen, de olyan is megesik, hogy vágyakat fogalmazunk meg ez elmondásban, vagy a súlyos helyzetet még súlyosabbá tesszük. Ez nem feltétlenül hazugság, csupán az ember a rossz emlékek el nem mondott részleteit igyekszik azzal kiemelni, hogy egy kicsit rosszabbul állítja be az aktuális helyzetet, mint amilyen volt.
A probléma akkor kezdődik, amikor sokszor meséltünk el egy-egy történet különbözőképpen. Ilyenkor egy idő után az agyunk nem az ismétlés-alapú technikával segít nekünk visszagondolni, hiszen jócskán összekutyultuk, ami a fejünkben van, így keletkeznek a ,,legendák” amikor már senki nem tudja pontosan, hogy mi történt valójában.
