Barion Pixel A kóros sovány vágya – Aki hízni akarna, de nem tud – Oldal 2 – Coloré

A kóros sovány vágya – Aki hízni akarna, de nem tud

2024. 10. 11.

A túlsúly a mai világban általános probléma. Csakhogy vannak soványak is, akiknek a hízással gyűlik meg a bajuk.

Ha a soványság nem lenne elég

Azt már tudjuk, hogy a túlzott soványság sem egészséges. Olyan egészségügyi problémákat okozhat, mint a szívbetegség vagy cukorbetegség. Érdekes, hogy e két betegséget főleg az elhízás következményeként könyveljük el, pedig a sovány embereknél is felléphet. Az, hogy valaki nagyon vékony, még nem jelenti azt, hogy nincs rajta zsír. Esetükben azonban a felhalmozódott mennyiség nem a kritikus testtájakon mutatkozhat meg, hanem a zsigerek között, amely komoly kockázatot jelenthet a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában. Ez azt is jelenti, hogy a kórosan soványoknak ugyanúgy oda kell figyelniük arra, hogy mit esznek. A nem megfelelő tápanyagbevitel ráadásul csökkenti a szervezet immunvédelmét, így nagyobb az esélye annak, hogy megbetegszenek.

Sovány
Kép forrása: Getty Images

A soványság sokak számára áhított forma, azonban ez járhat fáradékonysággal is, amely a csökkent energiabevitel mellett a vérszegénység és a vashiány is okozhatja. Ha a táplálékkal nem kerül elegendő vas a szervezetbe, az olyan tünetekkel jelentkezhet, mint a szédülés, légszomj vagy a fejfájás.

Ahogyan a túlsúly is okozhat termékenységi gondot, úgy igaz ez a soványságra is. Ha a teherbeesés meg is valósul, akkor a várandósság is lehet nehezebb, sőt a vetélés kockázata is magasabb.