Hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a pszichológus csupán a gyenge emberek luxusa, holott egy jó szakember megváltoztathatja az életünket. Nem szégyen segítséget kérni, sőt: akkor vagyunk igazán bátrak, ha szembe merünk nézni az elakadásainkkal!
Számomra nem volt idegen a pszichológushoz járás, mert a testvérem gyerekkorától kezdve rendszeresen járt. Mégis sokáig tartottam magam, mondván, elvagyok magamban. Megoldom, és mélyre nyomom amit mélyre kell nyomni. Az életben való sikertelenségem miatt mégis úgy gondoltam, hogy lehet, hogy mégsem ártana, mert ki tudja, talán van a mélyben valami, ami miatt ennyire nem jönnek össze a dolgaim. Bevallhatom, végső kétségbeesésemben jutottam ide. Pocsékabbnál pocsékabb munkákat kaptam, egyik takarítói munkából a másikba estem, holott főiskolát végeztem, több szakmát kitanultam az évek alatt, amikről papírt is szereztem, az élet mégsem akart úgy összejönni, ahogyan szerettem volna.
Ma már el sem kell menni sehová, online is megoldható a beszélgetés, így tényleg nem lehetett sok kifogásom: segítségre volt szükségem, ám korántsem voltam biztos abban, hogy pszichológus kell nekem, nem pediglen ördögűző.
Ekkor jött a pszichológus
A pszichológusra időt kell szánni – pontosabban nekik ránk – hiszen nemcsak az ogre olyan, mint a hagyma, hanem mi, emberek is. Rétegesek vagyunk, és az évek előrehaladásával egyre több réteg gyűlik rajtunk, s így az elnyomott érzéseinken is.
Bennem is számos elnyomott érzés volt, de letudva véltem őket, így csak azon a helyzeten szerettem volna változtatni, ami volt, hogy nem tudtam egyről a kettőre lépni. Mégis le kellett a futni a – szememben csupán – kötelező köröket. Család, szülők, nagyszülők, testvérek, ezen belül az anyai és apai kapcsolat. Mint a legtöbb családban, esetemben sem volt idilli a helyzet, de közel sem katasztrofális – bár a pszichológus szerint igenis az volt.
A beszélgetések során kiderült, hogy komoly önbecsülési problémáim vannak, amikről ugyan tudtam, és az okokat is sejtettem mögötte, arra nem számítottam, hogy köze van a karrieremhez. Puszta szerencsétlenségnek fogtam fel azt, hogy csak rosszabbnál rosszabb munkákat kapok, amikhez jócskán túlképzett vagyok, és tehetségesebbnek is éreztem magam annál, hogy a vécécsésze mellől menjek nyugdíjba. Mégis úgy gondoltam, hogy peches vagyok, rosszul állnak a csillagok, és valamiért el vagyok átkozva.
A megoldás
Mint a pszichológus segítségével rájöttem, korántsem az a helyzet, amit gondoltam, ugyanis én okoztam saját magamnak, hogy ilyen munkahelyeim legyenek. Természetesen nem tudatosan tettem, de a háttérben mindig ott munkálkodott az, hogy miért vihetném sokra, ha egyszer ilyen, olyan, amolyan vagyok – képzeljünk ide negatív jelzőket, amikről szentül hittem, hogy igazak rám, holott legbelül tudtam, hogy ez csak a látszat, mert sokkalta több vagyok annál, mint ahogyan az életem alakulása mutatja.
Nem tudom visszaidézni, hogyan történt, hiszen lassú, hónapokon át tartó folyamat volt, de a szakember rávilágított arra, hogy azért nem sikerül jó és testhezálló munkákat szereznem, mert valójában nem is jelentkeztem ilyenekre, mert azt gondoltam, hogy úgysem vennének fel. Ezzel a hozzáállással sokkalta rosszabb munkákra pozícionáltam magamat, mint ahol egyébként a helyem lett volna, ezáltal esélyt sem adtam magamnak arra, hogy egy jobbat kapjak meg, vagy ha mégis, az interjún garantáltam elszúrtam – hasonló okokból.
Összesen nem telt egy évbe a terápia, és sokkalta többet kaptam tőle, mint számítottam. Pesszimista ember lévén ugyanis nem gondoltam komolyan, hogy valóban bármilyen változás származna abból, hogy hetente egyszer pszichológussal beszélgetek.
Mégis ez történt, sőt, életem legnagyobb változását eredményezte ez a heti egy óra, és a legszebb, hogy a változást valójában én hoztam létre! Tény azonban, hogy kellett hozzá egy hozzáértő, aki felismeri az elakadásomat, és úgy ismerteti fel velem, hogy azt hiszem, hogy én hoztam el a magam megváltását, holott ő volt az!
Ennyin múlik hát az ember sorsa: ha elismerjük, hogy szükségünk lehet egy pszichológusra, megváltozhat az életünk. Kár lenne hagyni elúszni az álmainkat csak azért, mert félnünk szembenézni saját magunkkal.
Nyitókép forrása: Getty Images
