A híres emberek halála szinte mindenkit megérint, még akkor is, ha csak ismerték csupán az illetőt, ha kedvelték, akkor pedig különösen. Miért gyászolunk meg valakit, akit nem is ismertünk?
A híres emberek halála gyerekkorom óta megráz. Bizonyára azért is, mert a szüleimen és a nagyszüleimen is megdöbbenést láttam, ha egy ismert ember meghalt. Aztán idővel az én szívemhez is hozzánőttek ismert emberek. Zenthe Ferenc temetését például a tévében néztem, és végigzokogtam, de még az olyan emberek halála is megráz, akikhez nem fűz érzelmi kapocs, csupán láttam őket a tévében vagy filmekben. Az utóbbi időben Tompos Kátya, Hadas Kriszta vagy Bényi Ildikó halála rendkívül megrendítő volt, és nemcsak nekem, hanem szinte mindenkinek Magyarországon. Persze mindannyian fiatalok voltak még a halálhoz, és ez is benne van abban, hogy egy emberként gyászoljuk őket, mégis van valami plusz, ami miatt hat ránk egy híresség halála.
Ezért borulunk ki híres emberek halálakor
A halál szomorú és megrázó. Természetesen akkor a legrosszabb, ha egy szerettünk hagy itt bennünket, mégis sokszor látszólag indokolatlanul zaklat fel bennünket, ha egy ismert ember halálhíréről értesülünk. Ne érezzük rosszul magunkat, ha meggyászolunk egy hírességet, hiszen ez teljesen normális – mondják szakértők. Egy ember halálakor ugyanis nemcsak az múlik el, amit ő létrehozott, hanem ő maga, amilyen ő volt, s ezt emberként sem tudjuk figyelmen kívül hagyni, és ezért ugyanolyan gyászról beszélünk, mint egy szerettünk esetében, csupán nem olyan mértékűről, de a gyász az gyász.
Attól, hogy nem ismerünk valakit, még lehet mély kötődésünk hozzá, ám nem a személye miatt, hanem azért, amit nekünk adott. A hírességekkel való kapcsolat különbözik a mindennapi kapcsolatainktól, már csak azért is, mert mást ad. Mi nagyon benne vagyunk ebben, hiszen olyan érzelmeket társítunk hírességekhez, amelyeket mi kivetítünk csupán, hiszen nem ismertük személyesen. Nemcsak ahhoz kötődünk, amit adott nekünk – legyen az zene, film vagy a szimpatikus személyisége – hanem ahhoz is, amilyennek mi elképzeltük, hiszen az általunk elképzelt, felépített, számunkra kedves ember is meghal, akit mi teremtettünk, nem csak az a hús-vér ember, aki valójában elhunyt.
Esetemben nem, vagy nemcsak Zenthe Ferencet sirattam meg, hanem Taki bácsit és a Tenkes kapitányát is. Az összes emléket, amit nekem adott, és azt a kedves embert, akit én teremtettem az alapján, amit belőle láthattam.
Matthew Perry-t mondhatjuk, hogy egy világ gyászolta. De Matthew Perry egy szelete volt csupán a gyásznak. Azt a szereplőt gyászoltuk, aki egész életünkben mellettünk volt, aki a fiatalságunkat vagy épp a gyerekkorunkat jelentette.
A híresség és a civil ember kapcsolata egyoldalú: csupán mi tudunk a létezésükről, ám ez a kapcsolat tökéletesen elegendő arra, hogy a személyes szükségleteinket kielégíthessük. Rajonghassunk, szerethessünk, elképzelhessük, hogy milyen ő. Megteremtjük azt a világot, azt az embert, akit mi tökéletesnek tartunk, és így nemcsak a produktumot szeretjük, amit csinál, hanem őt magát is, annak ellenére, hogy őt magát nem ismerjük.
Paraszociális kapcsolataink
Neve is van annak, ha hírességek vagy akár sportcsapatok, kitalált karakterek vagy regényhősök felé táplálunk érzelmeket, legyen az szimpátia vagy éppen szerelem. A hangsúly a kapcsolat egyoldalúságán van, amikor is mi, a nézők, rajongók számos érzelmet élünk meg úgy, hogy a másik nem tud a létezésünkről. A különböző közösségi oldalak ráadásul közelebb hozhatják imádottjainkat. Ma már nincs szükség poszterekre, hiszen a telefonunkon bármikor láthatjuk imádottjaink arcmását, akiknek sok esetben életébe is beleláthatunk, ekképp segítve azt, hogy felépítsünk nekik (és magunknak) egy képzelt világot.
Mivel ezek a hírességek vagy karakterek életünk legnehezebb pillanataiban nyújtanak segítséget nekünk, korántsem meglepő, hogy a halálhírük megráz, hiszen mindig ott voltak nekünk, amikor szükségünk volt rájuk.
Bár nem ismertük őket személyesen, az, hogy nem lélegeznek és nem dobog tovább a szívük, kétségbe ejt bennünket, annak ellenére is, hogy személyes életünkben nem vesszük észre a hiányát, hiszen bármikor megnézhetjük, hallgathatjuk vagy olvashatjuk amit létrehoztak.
Mégis, a nincs tudata, és az, hogy múlt idővé váltak, megráz bennünket, hiszen az életünk egy kis darabja halt meg velük együtt. Akkor is, ha nem ismertük.
Nyitókép forrása: Pixabay
