Barion Pixel 4 sminktermék, amit sose használj mértéktelenül – Coloré

4 sminktermék, amit sose használj mértéktelenül

2022. 06. 25.

A kevesebb, néha több elve talán a sminkre igaz a legjobban, hiszen a mértéktelen sminktermékek használatával pillanatok alatt lehetünk szépségből szörnyeteg. Éppen ezért célszerű néhány tanácsot észben tartani, ahogy azt is, mely termékekből tilos túl sokat használni.

A sminktermékek közül szinte mindegyikkel túlzásba lehet esni. Ám néggyel talán még az átlagosnál is jobban kell vigyázni, ha nem akarunk mindenkit elijeszteni a végeredménnyel. A sminktermékek ugyanis nem azt a célt szolgálják, hogy eltakarják az arcunkat, hanem azt, hogy kiemeljük vele az előnyös részeinket.

Sminktermek
Forrás: Unsplash

Alapozó

Ez az első helyen álló sminktermék adja a makeup alapját, ezért igyekezzünk a bőrünk színének és a bőrtípusunknak megfelelő alapozót választani. A tökéletes eredményért ütögető mozdulatokkal vigyük fel, de használhatunk blendert is, illetve ne hagyjuk ki a nyakunk és a dekoltázsunk egy részét, hogy elkerüljük a maszk hatást.

Pirosító

Nagyon szép tud lenni, ha van egy kis rózsás színe az orcánknak, az viszont már nem mindegy mennyit és hova teszünk belőle. Az orca közepére és a járomcsontra érdemes egy ecsetnyit tenni, amivel épp egy leheletnyi üdeséget adhatunk a bőrünknek. Ennél több már inkább keltheti egy edzőteremből szabadult vagy leégett nő hatását.

Sminktermék
Forrás: Unsplash

Szájfény

A csillogó, vizes hatású ajkak igazán igézőek tudnak lenni, de sok nő esik abba a hibába, hogy a teltebb hatás érdekében legalább 4 rétegnyit kennek magukra. Ezzel csak az a baj, hogy a sok szájfény vagy rúzs pillantok alatt belefolyik az ajkak feletti ráncokba, amely igénytelen és ápolatlan külsőt eredményez. Próbáljunk inkább a könnyedségre figyelni. Az alapot egy ajakápolóval adjuk meg, majd finom mozdulatokkal egy réteg szájfényt vigyünk fel.

Szempillaspirál

Mindenki hosszú és látványos pillákra vágyik, amit sajnos a szempillaspirállal csak úgy tudunk elérni, ha óvatosan használjuk. Attól mert több rétegben visszük föl, még nem fognak megnőni. Használjunk vízállót és fekete színűt, amit csak egyszer kenjünk fel. A cél a szép végeredmény!

Ez is érdekelhet:

A tökéletes smink 4 alapterméke

A smink elkészítése mindenkinek különböző időt vesz igénybe és mindenkinek más dolgokra van szüksége a makulátlan külső eléréséhez, ám 4 terméknek kötelezően ott kell lennie a sminkelni imádó hölgyek neszesszerében. Ezek ugyanis nemcsak a smink tartósságát, hanem üdeségét és tökéletessé tételét is segítik. Ha kíváncsi vagy, melyek ezek, akkor olvasd el a cikkünket!