Bizonyára nálad is előkerült már a kesztyű, amelynek fő funkciója a kéz melegítése. Nem volt ez mindig így.
Ahogy közeledik a hűvös időszak, úgy kerülnek elő rejtekükből a meleg évszakokban teljes mértékig száműzött ruhadarabok. A téli ruhatár egyik nélkülözhetetlen darabja a kesztyű. Elgondolkodtál már azon, hogy vajon honnan származik ez a klasszikus, aprócska, kezeket melegítő anyagdarabka?
Hogyan került kesztyű a kézre?
A ma már kiegészítőként is használt kesztyűnek eleinte semmilyen esztétikai funkciót nem szántak. A perzsák télen viseltek kezet melegítő darabot. Az ókori görögöknél a katonák, földművesek, és pásztorok viselték munkájuk során. Athénban pedig már az ínyenc ételek fogyasztása is kesztyűben történt, hiszen így könnyebb volt a forró étellel megküzdeni.
Az ókori kesztyű hasonlíthatott a mai egyujjashoz, csakhogy azt leginkább munkára használták, ezzel szemben Egyiptomban már úgy funkcionált, mint ékszer. Ezt bizonyítja Tutanhamon fáraó sírja, amelyben kesztyűt is találtak. Egyfajta státuszszimbólum volt.
A VII. században már a királyi udvarokban és a papi díszruhatárban is használatos volt, amely mutatta a gazdagságot, a hatalmat. A lovagi kultúrában is fontos szerepe volt a kézmelegítőnek, amely már bőrből készült és bélelt is volt, vagyis a nehéz, lemezpáncél alatt a kezet bélés védte. A kesztyű földre dobása például a párbajra hívás jele volt. Ha a férfi kesztyűt kapott egy hölgytől, az mindenképp biztató volt.
A X. századtól egyre inkább elterjedt a kezet melegítő darab, így már a spanyol és angol uralkodók is előszeretettel viselték és azok gazdagon díszítettek voltak. Nemcsak viseletként, hanem szándékot kifejező eszköz is volt: az uralkodók annak átadásával rangot, hatalmat nyújthattak át jelképesen.
A reneszánsz időszakában már a divat jelképeként viselték magukon az aprócska ruhadarabot. A jól öltözöttség egyik mércéje volt. A XVII. századig kézzel készített, horgolt vagy kötött, gyöngyökkel, kövekkel díszített kesztyűk kerültek használatba, ezután a franciák kezükbe vették a kesztyűkészítést és ahogy fejlődött a technológia, úgy a kézi varrást átvette a varrógép. Ekkor már a mindennapi, jómódot tükröző öltözék általános darabjává vált. Ez azt is jelentette, hogy a munkásosztály rétegeibe tartozók nem engedhették meg maguknak. A nap által barnított kézfej azt is mutatta, hogy dolgos, egyszerű emberről van szó.
Az 1900-as évek közepe felé megváltozott a divat és a kesztyű elveszítette erejét. Az már egyáltalán nem illett a laza stílusú öltözékhez. Azután ez a korszak is felül íródott, hiszen lezserség ide vagy oda, a hideg ellen óvni kellett a kezeket, így a divat és státuszszimbólum mellett fontosabbá vált a funkció.
Az eddigiekből megtudhattuk, hogy egy funkciójában és megjelenésében is gazdag kiegészítőről van szó, amelyet csoportosíthatunk használati célnak megfelelően:
- munkakesztyű,
- védő~,
- divat~,
- sport~.
Formáját tekintve megkülönböztetünk
- egyujjas kesztyűt,
- ötujjas ~,
- ujjatlan ~,
- hosszúszárú ~,
- rövidszárú ~.
Anyagát tekintve készülhetett bőrből, textíliából, műanyagból, gumiból, szintetikus fonalakból vagy akár fémkarikából is.
Pécsi kesztyű
Nem mehetünk el szó nélkül a magyar kesztyűgyártás mellett sem, amely Pécshez köthető. Hamerli János Ausztriában és Csehországban tanulta ki a tímár szakmát és hazaérkezve, 1861-ben Pécsen kapott iparengedélyt, ahol beindította kesztyűkészítő műhelyét, amelyet aztán jól működő gyárrá fejlesztette fel. Üzemében már varrógépekkel történt a gyártás. A kemény munkának és a piaci igényekre való gyors reagálásnak köszönhetően Hamerli János nevet szerzett a hazai és a külföldi kereskedelemben is. A gyár szerencsésen átvészelte a második világháborút és a világhírnévnek így nem állta semmi útját. Az alapító halála után Pécsi Kesztyűgyár néven az ország legsikeresebb vállalataként működött.
A rendszerváltozás és a megváltozott divat miatt ugyan megszűnt a kesztyűgyártó vállalat, de helyén családi manufaktúrák tartják életben a kesztyűkészítést.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
