Sofi-Elina Oksanen finn író és drámaíró, akinek eddig hét regénye jelent meg, köztük a Tisztogatás, mely kiadásának évében világszerte az egyik legsikeresebb kortárs regény lett, és meghozta az írónak a világhírt. Műveit legalább negyven nyelvre fordították le, eddig többmillió példányban keltek el. Édesanyja észt származású, akit finn édesapja a hetvenes években vett feleségül, így került az akkor nyugatnak számító Finnországba, a szovjet megszállás alatt álló Észtországból, vagyis a vasfüggöny mögül. Az író a jelenéből, valamint három generációra visszamenőleg ősei történeteiből, koruk történelméből is merít, ezzel megalkotva egy olyan univerzumot, melyből kelet-európaiként ismerős történetek bontakoznak ki. Elsősorban nőkről, és olykor férfiakról.
Könyvajánló – Oksanen tetralógiája
Sztálin tehenei
Sofi Oksanen a Sztálin tehenei című könyvével került a látóterembe, megragadott a profán címadás, mert tudtam, hogy valahogy úgy minősít, mint a magyar narancs, csak ez a nőkről szól. És mint kiderült, ez még semmi ahhoz képest, amit az író papírra vetett, származásról és a családi gyökerek eltitkolásáról, az ebből fakadó pszichés terheltségről, bulímiáról és vad szexről. Az étkezési zavart olyan nyersen és részletekbe menően tárgyalja az író, hogy néha már fájt a gyomrom, pusztán a sok befogadott élménytől. Oksanen tetralógiájának első könyve brutalitással határos módon osztja meg a mai negyvenes korosztály pszichés állapotai és a trendbetegségek mögött húzódó emberi nézőpontot, a kettős élet nyomasztó emészthetetlenségét, mellyel kiválóan megalapoz a sorozat második kötetének.
Tisztogatás
A Tisztogatás címet adta Sofi Oksanen a Sztálin teheneit történetileg követő regényének, mely időrendben korábbi, az észt-orosz konfliktus feldolgozó elbeszélés. Gyakorlatilag Oksanen őseinek a története, melyben sokszor ráismerhetünk az orosz rezsim felénk is használatos eszközeire, a társadalmi reakciókra, az emberi viselkedés mintázatokra. Megdöbbentő volt számomra, hogy egy ennyire távoli és kulturálisan is különböző nép tagjai is éppen abba a néhány karakterbe illeszthetők bele, a történelmi környezetre adott reakcióik alapján, mint idehaza.
A regény óriási erénye, hogy a korabeli kommunista – szovjet – államberendezkedés belső mozgatórugóit sebészi pontossággal, az emberi vonatkozásait pedig kiemelkedő érzékenységgel ábrázolja. Ebből az időszakból való a Tisztogatás története, melynek kiindulópontja a kifosztott és megfélemlített észt vidék egyik elmagányosodott faluja, ahol a zárt kapus házak közül az egyik előtt megjelent egy távolról érkezett, idegen leány. Ez pedig akkoriban mindent jelentett, csak jót nem.
Amikor eltűntek a galambok
Amikor eltűntek a galambok – ez a regény cselekmény szempontjából nem kapcsolódik szervesen az előző kettőhöz, mégis, a történelmi környezet, a regényfolyam vonalvezetése miatt ez a tetralógia harmadik könyve. Fontos megjegyezni, hogy csak úgy, mint a másik három részben, ebben is fontos momentum a test fölötti hatalom, annak gyakorlása és következményei.
A történet Észtországban, két idősíkon játszódik, méghozzá az egyik 1941–44 között, a másik pedig 1963–66 között, mely években három ember, két férfi és egy nő sorsának alakulását, egymás életére tett hatásait meséli el. Roland, Edgar és Juudit merőben különböző személyiségek, pedig egy helyről indulnak, és életük utolsó nagy fordulópontját szintén egymásnak köszönhetik. Oksanen megszokott karaktereitől annyiban eltérők az ezen regényben szereplők, hogy ezúttal nem nő, hanem két férfi áll a cselekmény középpontjában, kettejük sorsa hangsúlyosabb szerepet kap a regényben, mint a két férfihoz kötődő nőé, Juudité. Épp emiatt említésre méltó ez a könyv, hiszen a karakterábrázolásokból és a cselekmény eltérő perspektívájából kitűnik, hogy Oksanen nem csupán női, feminista és kortárs, hanem korszakos tehetséggel megáldott író.
Kutyafuttató
Modell szakma, béranyaság, anorexia. Regényfolyamának negyedik könyvében, a Kutyafuttatóban ismét a test kizsákmányolása, és annak női szemszögből való bemutatása Oksanen célja, minden eddiginél szélsőségesebb példán keresztül. A helyszín még mindig a posztszovjet térség, azonban itt nem finn-észt, hanem ukrán-észt a főszereplő, megőrizve a származásbeli kettősség motívumát, súlyosbítva viszont annak társadalmi helyzetét. Az író a korábbi regényekben, a testi és pszichés, valamint a közösségbeli gyötrelmek ellenére olyan karakterekkel dolgozott, akik valamilyen módon megbirkóztak választott, vagy kapott – új – életterük buktatóival. Olenkának ez nem sikerül, ő az a lány közülünk, aki szerencsét próbált nyugaton, de ‘nem jött neki össze’, ezért visszatér szülőföldjére.
A mesélő most is Oksanen, aki most sem folyamatos, hanem szaggatott vonalvezetéssel mesél, két idősíkon, melyek közül az egyik a főszereplő gyerekkora, a másik pedig a felnőttkora. Az író eredetileg különálló regényként írta ezen könyvét, azonban a korábban felsorolt azonos elemek és az cselekményfolyam időbeli egybeesései révén a Kutyafuttató a sorozat negyedik könyvévé vált.
Oksanen gyakran alkalmazza a két idősíkon való történetmesélést, melynek egyik síkján a főszereplővel azonosulva, míg a másikon eltávolodva, egyes szám harmadik személyben beszéli el a cselekményt. Nem nehéz következtetni tehát, hogy karakterei mely életszakasza reflektál az író személyes történeteire, annál is inkább, mivel Oksanen társadalmi szerepvállalásai során viszonylag sok privát élethelyzetet oszt meg. Ugyanakkor, dőreség volna azt hinni, hogy Sofie Oksanen a saját valóságát írta meg ebben a négy, és egyéb publikált regényeiben. Az ismétlődő elemek és eszközök pusztán egy sajátos, egyéni látásmód kialakítására szolgálnak, melyben a keleti blokkban élők mindegyike helyet kap, és magára ismer, mégha a történet, amit olvas, a sajátjához képest fikció csupán.
A nyitókép forrása: Toni Harkonen, sofioksanen.com