Harminc felett a társkeresés már nem játék, hanem érzelmi befektetés. Nem az a kérdés, hogy lesz-e match, hanem az, hogy megéri-e energiát tenni bele. És pont ez az, amitől a társkereső appok sokkal kimerítőbbé válnak ebben az életszakaszban.
Van egy pont valahol harminc körül, amikor a társkereső appok már nem ígéretes lehetőségeknek tűnnek, hanem egy furcsa, érzelmileg fárasztó kötelező körnek. Nem azért, mert hirtelen rosszabbak lettek az emberek, hanem mert mi magunk változtunk meg. És ezt az appok világa nem igazán tudja, vagy nem is akarja lekövetni.
Már nem játszunk
Húszas éveinkben a randizás sokszor kísérlet volt. Próbálkozás, tapasztalatszerzés, sztorik gyűjtése. Egy rossz randi legfeljebb egy kellemetlen este volt. Harminc felett viszont minden találkozás mögött ott motoszkál a kérdés: ennek lehet jövője? Nem feltétlenül házasság vagy gyerek, de irány. Stabilitás. Érzelmi biztonság. Ez a súly pedig minden match-re, minden beszélgetésre ránehezedik. És ettől az egész sokkal fárasztóbb lesz.
Kevesebb illúzió, több önismeret
Harmincas éveinkben általában már tudjuk, mit nem akarunk. Ez önmagában felszabadító, de a társkereső appok logikájában inkább szűkítésként működik. Nem azért swipe-olunk balra, mert válogatósak vagyunk, hanem mert nem akarjuk újra elkövetni ugyanazokat a hibákat. Csakhogy az appok nem a tanult tapasztalatokra, hanem gyors döntésekre vannak optimalizálva.
Az érzelmi fáradás jelensége
Van egy pont, amikor már nem a visszautasítás fáj a legjobban, hanem az érdektelenség. A félbehagyott beszélgetések, az eltűnések üressége. Harminc felett ez nemcsak az egónkat érinti, hanem az energiánkat is. Már nem lelkesít az ismerkedés gondolata önmagában. Inkább azt mérlegeljük: megéri-e most ebbe beletenni magam?
Nem lettünk cinikusak
Sokan összekeverik a realizmust a kiábrándultsággal. Pedig nem arról van szó, hogy ne hinnénk a kapcsolódásban. Épp ellenkezőleg: túl jól tudjuk, mennyire értékes. Ezért nem akarjuk olcsón adni. Nem akarunk szórakozásból randizni, ha közben érzelmileg már máshol tartunk. A probléma az, hogy a társkereső appok világa még mindig a gyors, felszínes impulzusokra épül, miközben mi mélységet keresünk egy lapozható felületen.
Talán nem velünk van a baj
A legnehezebb felismerés talán az, hogy a frusztráció nem személyes kudarc. Nem azért nehéz, mert elromlottunk, hanem mert a rendszer nem arra lett kitalálva, ahol most tartunk az életünkben.
Harminc felett már nem csak valakit keresünk, hanem egy működő dinamikát, egy közös ritmust, egy érzelmi biztonságot. És ezt nem mindig lehet algoritmusokkal egyeztetni.
És akkor mi marad?
Talán kevesebb swipe, több szünet. Kevesebb elvárás a technológiától, több bizalom az időzítésben. Nem feladni kell, hanem nem mindent az appokra bízni.Mert a harmincas randizás nem rosszabb, csak őszintébb. És ez néha kényelmetlen, de hosszú távon sokkal igazabb.
Forrás: Vogue / Képek: Midjourney