Sok szülő számára kényelmetlen randierőszakról és a kapcsolatban felbukkanó intő jelekről beszélni kamasz gyermekükkel, csakhogy a szomorú valóság az, hogy napjainkban mindkettő meglehetősen gyakori. Ezért arra kerestük a választ, hogy mikor és hogyan érdemes beszélni erről.
Egy közelmúltbeli felmérés szerint tíz tinédzserből csaknem hét valamilyen bántalmazás áldozata lett az elmúlt évben. Míg a családon belüli erőszak ütéseket és zúzódásokat juttathat eszünkbe, addig a tinédzserek túlnyomó többsége azt mondta, hogy élt már át lelki, szexuális és fizikai bántalmazást. Ennek ellenére sok szülő kellemetlennek és ijesztőnek gondolja, hogy leüljön, és a randierőszakról beszéljen kamasz gyermekével. Ez azonban teljesen rendben van, különösen akkor, ha a szülőknek is van még tennivalójuk a gyógyulás és a tanulás terén saját párkapcsolatukat illetően.
Lonna Davis, a Futures Without Violence gyermek- és ifjúságvédelmi program igazgatója szerint, akit felnőttként bántalmaztak, esetleg hosszú időre egy mérgező kapcsolatban ragadt, akkor előbb a saját munkáját kell elvégeznie, vagyis meg kell tanulnia, milyen egy egészséges kapcsolat. Erre több önsegítő eszköz létezik a segélyszervezetektől kezdve a virtuális vagy személyes csoportterápián át az edukációs és gyógyító célú videókig, amelyek segítenek megértetni és elfogadtatni az érintettekkel, hogy korábbi tapasztalataik nem egyenlőek azzal, amit valójában a szeretet és a tisztelet jelent. A randierőszakról, illetve az azt kísérő jelenségekről csak ezután érdemes beszélni a gyerekkel.
De mikor beszéljünk a randierőszakról?
Mielőtt beszélgetést kezdeményeznénk a gyerekekkel, nem árt ha tudjuk, hogy a reakciójuk a személyiségüktől és érettségi szintjétől függően változhat. „Általánosságban elmondható, hogy minél fiatalabb a gyermek – fejlődési vagy életkori szempontból -, minél konkrétabban fogalmazunk, annál jobb” – mondja Davis. Példának okáért már a gyerek általános iskolában töltött évei alatt elkezdhetjük megtanítani neki a személyes határok felállítását és tiszteletben tartását, de a válaszunk soha ne az erőszak legyen az esetleges konfliktusokra. Amikor aztán középiskolások lesznek, szerelembe esnek és randizni kezdenek, akkor áttérhetünk a bonyolultabb témákra, például megkérdezhetjük tőlük, hogy mit szeretnek és értékelnek randipartnerükben.
Az átfogó szexuális egészségügyi oktatás és a fiataloknak szánt felvilágosító programok szintén segíthetnek a randierőszak kezelésében. De mindezek mellett is fontos tudatosítani magunkban, hogy a tinédzserek szüleiket, és a környezetükben élő megbízható felnőtteket tekintik elsődleges példaképnek, ezért elengedhetetlen, hogy otthon is szóba kerüljön a randierőszak jelensége. Angela Lee tanácsadó szerint minél hamarabb biztosítunk elegendő információt és nyújtunk támogatást a tiniknek, annál nagyobb az esély a visszaélések megakadályozására.
Fontos, hogy korán és gyakran beszélgessünk az egészséges kapcsolatokról és a beleegyezés szabályairól a gyerekekkel, de a középiskola általában jó alkalom arra, hogy konkrétan a randevúzással kapcsolatban is legyen köztünk párbeszéd – mondja Davis. Hozzáteszi: bár nagy a kísértés arra, hogy egyetlen alkalomra szűkítsük a komoly beszélgetést a randierőszakról és a visszaélések figyelmeztető jeleiről, de ez a megközelítés elavult, ráadásul visszaüthet a szakember szerint. Ahelyett, hogy csupán egyszer napirendre tűznénk ezt a párbeszédet, inkább teremtsünk folyamatos kommunikációt, hiszen ezáltal gyermekünk is egészséges kapcsolatokat alakíthat ki, valamint olyan döntéseket hozhat, amelyek biztonságban tartják őt – bár ettől függetlenül fontos tudomásul venni, hogy mindenkiből lehet áldozat, akkor is, ha mindig „helyesen” cselekszik. Ám ez a bántalmazó hibája és nem az áldozaté.
Hogyan beszéljünk az intő jelekről?
Létfontosságú, hogy felnőttként beszéljünk kamasz gyermekünkkel a kapcsolatban felbukkanó intő jelekről. Bár ezt számukra pillanatnyilag talán nehéz észrevenni, de magyarázzuk el neki, hogy az intenzív féltékenység, drámai veszekedések és a szerelemmel „bombázás” – más néven a szeretet túlzott megnyilvánulása egy kapcsolatban – a bántalmazó kapcsolat korai jelei, amit nyugati kultúránk hajlamos romanticizálni. Próbáljuk meg a lehető legtöbb figyelmeztető jelet megismertetni velük, illetve kérjük meg őket, hogy magyarázzák el, mit szeretnének egy kapcsolatban. Ha úgy tűnik, hogy gyermekünk nem fogadja el magát – depressziós, szorongó lesz, hirtelen elveszíti érdeklődését a barátai és a korábban örömet okozó hobbijai iránt –, ez akár arra is utalhat, hogy bántalmazzák. „Mindannyian aggódunk, ha hirtelen leromlanak az osztályzatok vagy megváltozik a viselkedés” – mondja Davis. „A depresszió időnként ahhoz a kapcsolathoz köthető, amelyben élnek” – teszi hozzá.
Ilyen esetben finoman tudassuk tinédzserünkkel, hogy változást észleltünk viselkedésében, és bátorítsuk őt arra, hogy mondja el, mi történik, anélkül, hogy rámenősek lennénk. Ha pedig bántalmazó viselkedést észlelünk, például kiabálást, vagy azt, hogy gyermekünk minden idejét és figyelmét barátja/barátnője üzeneteinek és hívásainak szenteli, legyünk egyértelműek és határozottak, vagyis mondjuk el neki, hogy nem érdemli meg, hogy ilyen módon kezeljék vagy irányítsák őt. Ahogy az sem helyes, ha ő így bánik másokkal.
Egészséges kapcsolatok modellezése
Törekedjünk arra, hogy átadjuk mindazt, amit mi magunk is megtanultunk az egészséges kapcsolatokról: hogy mi a tisztelet, a kommunikáció, a bizalom, a határok, az őszinteség és az egyenlőség. Lee szerint hagyjuk gyermekünket elgondolkodni a saját határairól, hogy miben érzik jól magukat, és mi a fontos számukra, hogy ne csupán partnerük határait, hanem sajátjukat is tiszteletben tartsák. Ahelyett, hogy betolakodnánk a hálószobájába, kopogjunk, és kérjünk engedélyt, mielőtt bemennénk. Ne követeljünk ölelést – inkább csak kérjük, és fogadjuk el a válaszaikat, jelzéseiket. Lehet, hogy minket nem így neveltek, hiszen a kulturális normák családonként eltérőek. Csakhogy ez a néhány apró, egyszerű módszer ideális a beleegyezés modellezésére. Magyarán a cél az, hogy a gyerek merjen nemet mondani, és másoktól is elfogadja azt.
A bántalmazó kapcsolatok gyakran megzavarják a tinédzsereket, mivel szinte minden idejüket párjukkal töltik, így beszűkül a társasági életük, és olyan dolgokra kényszerítik őket, amelyeket általában nem tennének meg, mint például a lógás az egyik óráról, vagy kedvenc sportjuk abbahagyása. Mielőtt elérne egy ilyen krízispontot, próbáljuk meg megmutatni neki, hogy mennyire értékes ha valaki teljes életet élhet, egyéni érdeklődési körökkel, szenvedélyekkel és barátokkal. „Az egészséges kapcsolatokra vonatkozó oktatás bizonyos része ne egy krízishelyzetben kezdődjön” – mondja Davis, aki azt javasolja a szülőknek, hogy normalizálják az erről szóló beszélgetést olyan kérdések segítségével, mint például: „Hogyan teremthetsz egyensúlyt a céljaid, az álmaid és a párkapcsolatod között, amikor randevúzni kezdesz valakivel?”
Ez szintén apróságnak tűnik, viszont ezzel felkészíthetjük a tinit arra, hogy felismerje, valami nincs rendben, ha egy randipartner miatt teljesen beszűkül az élete. Davis azt javasolja, hogy az olyan gyengéd megjegyzéseket, mint például, „észrevettem, hogy kevesebb időt töltesz alkotással, úgy érzed, hogy egy kicsit elvesztetted az egyensúlyodat?” típusú kérdések segíthetnek nekik újra megtalálni önmagukat. „Arról van szó, hogy segítsünk a gyerekeknek elsajátítani a kritikus gondolkodást a kapcsolatokról és az abban betöltött szerepükről, hogy ne veszítsék el önmagukat” – mondja Davis.
Beszéljünk velük nyíltan és őszintén a randizásról, a kapcsolatokról és a szexről is
Még ha úgy is érezzük, hogy gyermekünk elidegenedik tőlünk, egy közelmúltbeli, háromezer tinédzser körében végzett, családon belüli erőszakkal kapcsolatos felmérés ennek az ellenkezőjét mutatja: „Az általunk megkérdezett tinédzserek többsége a szüleit nevezte meg az első számú személynek, akikre odafigyelnek és akiknek számít a véleményük” – mondja Davis. Ahelyett tehát, hogy kiselőadásokat tartanánk a tiniknek, legyünk hitelesek. Osszunk meg életkoruknak megfelelő történeteket a randizásról és a szexről, és bátorítsuk őket saját értékrendjük felállítására. Segítsünk nekik eldönteni, mi az egészséges és mi nem. Ne feledjük: ehhez nem szükséges külön időpontot kijelölni. Valójában a csökkentett szemkontaktussal folytatott beszélgetések, például egy autóút vagy séta, vagy akár egy szöveges üzenet is megkönnyítheti a tinédzserek kapcsolatfelvételét. „Sok gyerek kényelmesebben beszél, ha nem kell ránk nézniük” – magyarázza Davis. „Ez is egy módja a kommunikációnak, viszont kevésbé megterhelő számára.” De a szórakoztatáson keresztül is rengeteg dolog megosztható velük, legyen szó akár arról, hogy tematikus könyvet vásárolunk nekik ajándékba, tévéműsorokat és filmeket ajánlunk nekik, vagy megkérdezzük, miért szeretnek egy bizonyos dalt – ahelyett, hogy a dalszöveget kritizálnánk.
Nyugodtan kérjünk segítséget, nem kell mindent egyedül csinálnunk
Ha azt gyanítjuk, hogy gyermekünk bántalmazás áldozata lett, vegyünk egy mély lélegzetet, és mielőtt bármi mást tennénk, forduljunk a helyi érdekképviseleti központhoz. Hiszen támogatásra és személyre szabott stratégiára van szükségünk, melynek legjobb módja az, ha bizalmasan beszélünk egy jogvédő szervezet képviselőjével, aki érdemi segítséget nyújthat. „Tegyük világossá számukra, hogy az erőszak elfogadhatatlan egy kapcsolatban” – mondja DJ Peay, a Children and Youth program for Futures Without Violence program kommunikációs és adminisztratív szakértője.
Bár normális, hogy meg akarjuk védeni gyermekünket, ne követeljük tőlük, hogy jelentsék az erőszakot a hatóságoknak, és mi se tegyük ezt a nevükben. Ez sértheti a belénk vetett bizalmukat, vagy úgy érezhetik, hogy még jobban elveszítik az irányítást saját helyzetük felett (a bántalmazók szisztematikusan elveszik a hatalmat és az irányítást az áldozatoktól – tehát az utolsó dolog, amit tenni szeretnénk, hogy újra áldozattá váljon, és teljesen tehetetlennek érezze magát a körülményekkel szemben). Inkább tájékoztassuk, hogy ők döntenek arról, hogy tegyenek-e feljelentést, és ajánljuk fel, hogy megbeszélést szervezünk egy ügyvéddel, aki segít a különböző lehetőségek lehetséges pozitív és negatív következményeinek további tisztázásában.
Ha a tinédzser továbbra is hárítja a beszélgetést, biztosítsuk róla, hogy hozzánk bármikor fordulhat. „Nehéz ez a gyerekeknek ebben a korban, mivel épp az elszakadás fázisában járnak, azaz, mindent maguk akarnak megoldani, de ugyanakkor vágynak a szüleik szeretetére, bátorítására és biztonságára” – mondja Davis. Ezzel szemben az erőszakot alkalmazó gyerekek „gyakran megpróbálják igazolni a viselkedésüket, és a másikat hibáztatni. Ilyen esetben emlékeztethetjük őket arra, hogy senki sem kényszerítheti arra, hogy bizonyos módon cselekedjenek” – mondja Davis. Ha szemtanúi lennénk gyermekünk bántalmazásnak, Peay a következő választ javasolja: „Ez nem helyes, és segíteni szeretnék neked, hogy megváltoztasd a viselkedésedet, ne sértsd meg a körülötted lévő embereket, és ezáltal te is jobban érezd magad.” Ha nem tapasztalunk megbánást, vagy láthatóan nem kívánnak változtatni viselkedésükön, kérjünk segítséget a jogvédőktől a következő lépések kitalálásához. Gyermekünk helyzetétől függetlenül legyünk gyengédek és türelmesek, illetve magunknak is kérjünk támogatást. Időbe telhet, amíg tinédzserünk beszél velünk és elfogadja a segítséget, de tegyük egyértelművé számára, hogy ott leszünk, amikor készen áll.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
