Igaz történet egy régi nyárról

Nehéz döntés, hogy jó ötlet-e, ha a nagyszülőnél nyaral a gyerek a hosszú óvodai vagy iskolai nyáriszünet alatt. Ha nagyon meg akarja oldani a szülő, egymaga is találhat rá módot, de neki is szüksége van pihenésre és olyan estékre, amikor úgy eshet haza a munkából, hogy semmivel és senkivel nem kell törődni.

Vekerdy Tamás, pszichológus is megerősíti, hogy bátran igénybe lehet venni segítséget, mert senkinek nem jó, ha a szülő beleszakad a feladataiba. A szülő tehát pihen, az unoka remélhetőleg jól érzi magát, a nagyszülő pedig több időt tölthet az unokával, így tovább él – legalábbis egy kutatás ezt mutatta ki.

Kevesen vannak, akiknek ne lenne rossz tapasztalata a nagyszülőkkel, vagy ne lenne olyan ismerősük, aki megbánta, hogy szeme fényét a saját vagy párja szüleire bízta. Érdemes a gyerek szempontjából is megvizsgálni a helyzetet, úgyhogy visszautaztam az időben, hogy elmeséljem, gyerekként hogyan éltem meg, hogy a nagyszüleimnél nyaraltam!

,,Elrontottad a gyereket!”

Anyukám és nagymamám közt örök konfliktusforrást jelentettem, mert a nagymamám felnőtt koromig azt hallgatta anyukámtól, hogy ,,elrontottad a gyereket!” Nyilvánvalóan nem teljesen alaptalan a vád, nem tudhatom, anyukám hogyan élte meg azt az időszakot, amikor visszakerültem hozzá. Pár éve mesélte, hogy nagyon kiborult azon, amikor egyszer azzal fogadtam, hogy elmeséltem neki az aktuális Dallas-epizód tartalmát, amikor is Samantha lefeküdt Jockeyval. Felnőtt fejjel értem, hogy rosszul érintette, mert számtalan kérdést felvethetett bennem, és furcsa is lehet egy 4-5 éves gyerek szájából ezt hallani.

Nem emlékszem erre, de még a Dallas-epizódra sem, úgyhogy nem tudom megvédeni a nagyszüleimet, hacsak nem pont ezzel, hogy nem emlékszem rá. Valószínűleg tisztában voltam vele, hogy ez egy felnőtt dolog, amiről nekem nem kell tudnom, és nem is gondoltam tovább, hogy mi lehet. Lefeküdtek és kész, minek ragozni? Nyilván fogalmam sem volt, mit jelent, de azzal voltam elfoglalva, hogy Lucynak milyen szép a haja, hogy Ray-nek milyen lovai vannak, és hogy ha egyszer gazdag leszek, veszek egy olyan házat a Mamának, mint Southfork. (Spoiler: még nincs neki.)

,,A régi ház körül”

Nem tudom, miért akartam neki egy akkora házat – hacsak nem azért, mert mindig mondogatta, hogy milyen szép. Imádtam a házukat, számomra maga volt a Paradicsom! Fent a padláson régi játékok és írógép, amin ,,írósat” lehetett játszani, aztán ha jeleztem, a Mama már jött is fel értem.

A legtöbb időt a kertben töltöttem: locsoltunk, ástunk, kapáltunk. Ez utóbbi kettőt nyilvánvalóan nem csináltam szabályosan, és inkább játékként fogtam fel, mégis rengeteget köszönhetek ennek az időszaknak. Láttam, hogy hogyan lesz egy apró magból növény, majd termés, hogy mennyi munka van vele és hogy mekkora örömet ad, ha a befektetett energia kézzel foghatóvá válik. Borsót fejtettünk, amit frissen meg is ehettem, úgyhogy ebben sem volt köszönet, de a Mama nem bánta, sőt!

Imádtam a terasz alatti kis pincét, volt benne egy régi, nem működő tűzhely, abban ,,sütöttem” a homoktortákat és díszítettem a földön talált különböző termésekkel. A tyúkól mögött volt egy kád, amibe éveken át hullott az esővíz, én pedig mindenfélét beledobáltam. Azon a területen boszorkányosat játszottam, az volt a főzet – ennek megfelelően szaga is volt. (Utólag csodálkozom, hogy a szomszéd nem panaszkodott.)

A legtöbb időt a csirkéknél töltöttem. Imádtam őket nézni, kiszedni alóluk a tojást, figyelni, ahogy kikelnek a kiscsirkék, és rendkívüli büszkeséggel töltött el, ha egyet-egyet megszelídítettem annyira, hogy ne fusson előlem. Ennek megfelelően nagyon sajnáltam őket, amikor húsleves volt a menü, de a Mama sosem azt vágta le, amelyiket szerettem. (Bár nyilvánvalóan amikor már nem voltam ott, rejtélyes körülmények között ,,elvitte őket valami”).

Bármennyire is fájt a szívem a csirkékért, szerettem nézni, ahogy mamám vágja: tudatos, határozott mozdulatokkal tépte a tollat és vágta húst. Annyiszor láttam tőle, hogy hogyan kell egy megkopasztott csirkét felvágni, hogy semmilyen gondot nem okozott, amikor megfőztem az első húslevesemet: csak elő kellett hívni a látott mozdulatokat az emlékeimből.

Ha éppen nem húsleves főtt, akkor tésztát csináltunk hozzá! A házi cérnametélt készítésénél mindig jelen voltam: tekertem a gépet, szórtam a tésztát, imádtam, hogy egy tojásból és egy kevés lisztből ilyen csoda lesz! Ha időm engedi, a mai napig neki szoktam állni a házi tésztának, ami eszembe nem jutna, hogy ha nem láttam volna, hogy hogyan kell.

Volt egy eset, amikor majdnem úgy tűnt, hogy soha többé nem érhetek hozzá semmihez, nemhogy a házi tésztához! Előszeretettel gyűjtögettem a bogarakat, a gilisztákat és a csigákat is. Nem tudnám megmondani, milyen indíttatásból, de mindenképpen választ akartam találni arra a kérdésre, hogy milyen a csiga, ha éppen nem a házában van. Ehhez ki kellett erőltetnem a csigákat a házukból – nyilvánvalóan úgy, hogy ne törjenek össze, mert nem megölni akartam őket.

Azért a többesszám, mert sokáig tartott, mire sikerült egyet egyben kiszednem, és végre láthattam, hogyan él a házában a csiga. Mint kiderült, se nappalija, se fürdőszobája nincsen… A nagymamám a mai napig emlegeti, hogy majdnem rosszul lett, amikor tízcenti hosszan lógott a csiganyál az ujjaimról. Szegény, nem tudom, meddig súrolhatta rólam… A csigákkal egyébként azóta sem ápolok jó viszonyt, erről itt írtam korábban.

,,Mert te mindent megengedsz neki!”

Biztosan ez is gyakran elhangzik egy szülő-nagyszülő vitában. Legalábbis nálunk elhangzott. Mert a Mama mindent megengedett (és meg is enged a mai napig). Nem voltam egyébként rossz gyerek, de már akkor is nagyon leveses voltam, és nála akár reggelire is lehetett levest enni! Papámmal mindig a szobában ettek tálcáról, úgyhogy én is csatlakoztam hozzájuk. Akkor tanultam meg tálcáról enni, és ennek fontosságát akkor ismertem fel, amikor a férjemmel is bevezettük a tálcáról evést, és neki sokáig tartott, hogy ne folyjon ki a leves, vagy hogy rendesen megfogja a tálcát. Ki gondolta, hogy ez is egy olyan készség, amit szerencsésen elsajátíthattam gyerekkoromban!

Ez is konfliktusforrás volt, de a nagyszüleim azzal érveltek, hogy ha már ők a szobában esznek, nem fognak engem egyedül hagyni a konyhában. Nyilvánvalóan megoldás lett volna, ha kijöttek volna velem enni, de az ő háztartásuk, az ő szabályaik! Semmi hátrányát nem érzem a szobában evésnek, bár lehet, hogy magamon nehezebben veszem észre az esetleges káros hatásokat.

Ha boltba mentünk, kaptam csokit, de nem minden alkalommal, és mindig megértettem, ha éppen nem lehet. El voltam kényeztetve, de nem tárgyakkal vagy csokoládékkal, hanem megkérdőjelezhetetlen, feltétel nélküli szeretettel, ami a mai napig tart.

Szóval, kártékony, ha a nagyszülőnél nyaral a gyerek?

Vekerdy Tamás egy 1996-os Nők lapjában azt válaszolta egy kérdezőnek, hogy mielőtt a gyermek betöltené harmadik életévét, nem javasolja, hogy bárki más vigyázzon rá hetekig, még akkor sem, ha a nagymama vagy nagypapa költözik át a családhoz. Ezek alapján, ha a szülők mennének valahova, érdemes átgondolni, hogy tényleg szükséges-e otthon hagyni a gyereket, vagy megoldható-e, hogy ő is velük tartson. A harmadik év betöltése után már kevésbé élhet át traumát a kisgyerek, de ez esetben is segít, ha már jól ismeri azt a környezetet és azokat az embereket, ahol a következő egy-két hetet a fogja tölteni a szülei nélkül.

A fenti történetem tükrében nem tudnék egyetemes választ adni arra, hogy kártékony-e, ha a nagyszülőnél nyaral a gyerek, de életem legszebb emlékeihez kötődnek azok a nyarak, amiket ott töltöttem. Emlékszem az illatokra, a fények beesésére, arra, hogy mennyire vártam, hogy menjek. Anyukám sajnos nem így élte meg, de biztos vagyok benne, hogy ha nem lettem volna a nagyszüleimnél nyaranta, sokkal szegényebb volnék: más ember lennék és máshogy tekintenék a világra. A más nem feltétlenül rossz, de bizton állítom, hogy minden úgy jó, ahogy van. Még ha Samantha le is feküdt Jockeyval.

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix