Hófehérke, Darth Vader és Amerika kapitány bemennek egy kórházba – nem, ez nem egy vicc kezdete, hanem a CosHelp Egyesület hétvégi látogatásai, melyek során gyermekkórházakat keresnek fel mese- és filmkarakterek képében. Honfi Julival, az Egyesület alapítójával beszélgettünk önkéntes munkájukról, emlékezetes látogatásaikról és arról, hogy milyen érzés Disney-hercegnőnek lenni.
Melyik jött hamarabb, a cosplayezés vagy a jótékonykodás? Hogyan kapcsolódott össze a fejedben ez a kettő?
Nálam az önkéntességgel kezdődött. 2011-ben kezdtem el bejárni gyerekkórházakba, először a Heim Pálba, aztán pedig a Szent László Kórház Csontvelőtranszplantációs Osztályára. Beszélgetni, kézműveskedni, játszani mentem a gyerekekhez, és egy másik önkéntessel, illetve az osztályos pszichológussal együtt igyekeztünk a heti látogatásokon túl is élményeket nyújtani. Ezek inkább különleges eseményekhez kapcsolódtak, például születésnaphoz, amikor hosszú hónapok után hazamehettek a gyerekek, vagy ha olyan eredményt kaptak, ami ünneplésre méltó volt. Porschéval mentünk egy kört például, vagy éppen egy kis traktor jött a kórházhoz, és hasonlók. 2013-ban a tizennyolcadik születésnapját ünnepelte egy Barni nevű fiú, és neki is szerettünk volna valamilyen felejthetetlen élményt nyújtani. Mivel nagy Star Wars-rajongó, ezért arra gondoltunk, hogy mennyire jó lenne, ha maga Darth Vader köszöntené fel őt. Először csak viccként merült fel, de aztán kiderült, hogy létezik itthon az 501-es Légió Magyarországi Helyőrsége, akiknek szuper, filmhű jelmezeik vannak, ráadásul szoktak jótékonysági fellépéseket is vállalni. Így kerestem fel Darth Vadert és kérdeztem meg, hogy lenne-e kedvük hozzá – így ez lett az első ilyen látogatás. Annyira jól sikerült, hogy aztán elkezdtek pár havonta járni. Egy másik kisfiúnak A Gyűrűk Ura volt a kedvence, ezért megkerestem a Gyűrűk Ura Cosplay Klubot, akik szintén nagyon kedvesek voltak, és elvállalták a látogatást. Ezekkel a rendszertelen látogatásokkal telt el három év, 2016-ban pedig úgy gondoltam, hogy kicsit szervezettebbé kellene tenni az egészet, összerakni egy színes csapatot, akik más kórházakba is elmennek a gyerekekhez. Így született meg végül a CosHelp.
Sokan nem tudják, hogy mi a különbség a cosplay és a jelmezes beöltözés között – te hogy fogalmaznád meg a lényegét?
A cosplay a costume („jelmez”) és a play („játszani”) szavakból tevődik össze, vagyis a lényeg a szerepjáték. Minél élethűbben kell hozni a karaktert, el kell játszani, hogy épp az adott meséből vagy filmből lépett elő az illető. Egy farsangon vagy más beöltözéskor ez nem feltétlen így szokott lenni. Emellett a cosplaynél törekszünk arra, hogy minél film- vagy sorozathűbb legyen a ruházat és a kiegészítők.
Hogy találtál társakat ehhez a „misszióhoz”?
Kezdetben meghívásra jöttek a cosplayesek. Aztán az első keménymag belőlük állt össze, és ahogy elkezdtük megmutatni magunkat Facebookon, már csatlakoztak olyanok is, akiknek nem volt köze a cosplay-világhoz, viszont direkt ezért készítettek vagy vettek jelmezt. Azóta is egyre több ilyen „civil” tagunk van.
Hányan vagytok most már?
Kicsit nehéz összeszámolni. Az elmúlt években körülbelül nyolcvan jelmezes volt, aki akár csak egy alkalmon is részt vett velünk. Őket természetesen már úgy számolom, hogy részei a közösségnek. A keménymag tíz-tizenöt főből áll—ők rendszeresen tevékenykednek nálunk.
Mindenki egy karaktert játszik, vagy több szereplő bőrébe is bele szoktatok bújni?
Változó. A cosplayes vonalról érkezőknek több, hiszen ők elég sűrűen készítenek új jelmezeket, és van, akinek csak egy.
Mely karakterek a legnépszerűbbek a gyerekek körében?
Nagyon szeretik a Star Wars karaktereit, a Disney-hercegnőket, most a szuperhősök is a fénykorukat élik, ők jöhetnek akár Marvel, akár DC oldalról. Vannak Toy Story karaktereink is, Jessie és Woody. Egy látogatás alkalmával találkozunk egy kislánnyal, akinek pont volt Jessie figurája – készült is róluk közös kép. Ezért járunk minél színesebb társasággal, hogy mindenki találhasson a szívéhez közel álló karaktert.
Meg sem kérdeztem, hogy te milyen jelmezt öltesz?
Én Hófehérkeként járok a látogatásokra.
Milyen érzés másnak a bőrébe bújni? Hasonlít ez a Disneyland-beli hercegnők munkájához?
Azért nem teljesen olyan, muszáj önmagunkat is belecsempészni a dologba. Nekem az indulás után egy évvel, 2017-ben lett jelmezem, mert eleinte azt gondoltam, hogy elég számomra, ha szervezem és kísérem a többieket. De aztán jobbnak láttam, hogy én is jelmezt öltsek. Amikor felvettem Hófehérke ruháit, nagyon jól éreztem magam, kényelmes volt, és ugyanúgy tudtam a jelmezben is beszélgetni és kapcsolódni a gyerekekhez, mint korábban, az önkéntes tevékenységeim során.
Hogy kell elképzelni egy látogatást egy gyerekkórházban? Hívnak titeket, vagy már megvan a menetrend?
Még a Covid előtt, 2019-ben volt egy nagyon jó évünk, amikor rengeteg látogatásunk volt Budapesten és vidéken is. Akkor és most is két módon alakultak a dolgok: van, hogy én keresem meg a kórházat, és van, hogy a kórház keres minket, vagy onnan egy szülő hívja a csapatot. Igyekszünk rendszeressé tenni a látogatásokat, ahová egyszer eljutunk, oda szeretünk visszatérni, még ha évente csak egyszer sikerül is – ilyen például Tatabánya. Budapesti kórházakba pedig akár havonta is el tudunk menni.
Van egy meghatározott „menetrendje” a látogatásoknak?
Inkább spontán módon zajlanak, a helyzet hozza őket. A látogatásokhoz csak egy szobára van szükségünk, ahol át tudunk öltözni, majd pedig végigjárjuk a kórtermeket és az osztályokat. Négy-öt-hatfős csapataink vannak, és minden gyerekkel találkozunk, bemutatkozunk nekik, beszélgetünk és játszunk velük, amennyire a körülmények engedik. Kártyázunk, társasjátékozunk, volt már olyan is, hogy pingpongoztunk vagy plüss-csatát vívtunk. Fontos, hogy mi csöppenünk bele az ő életükbe és nem őket vonjuk be a miénkbe, inkább játékos beszélgetésről van szó, mintsem előadásról.
Mennyire nehéz elvonatkoztatni a helyzettől, ha mondjuk nagybeteg gyerekkel találkoztok?
Nyilván nem mi kezdeményezzük a betegségükről való beszélgetést adott esetben, de ha ez neki fontos és szeretne róla beszélni, akkor persze szívesen meghallgatjuk. Nincs ebből a szempontból tabu, akkor sem, amikor a fotók készülnek, hiszen van olyan, hogy a gyerekek sebesek, vagy be vannak kötözve. Azt is próbáljuk erősíteni bennük, hogy ez nem számít, hiszen attól ők még szépek és kedvesek, és túl fognak jutni a jelenlegi helyzetükön. Vannak nehéz pillanatok, de tudnunk kell, hol vannak a határaink. Nem azért vagyunk, hogy meggyógyítsuk őket, erre nem is vagyunk képesek, viszont arra igen, hogy élményt szerezhessünk nekik.
Van előzetes felkészítés, esetleg szupervízió, mielőtt valaki részt vesz egy ilyen látogatáson?
Olyan szempontból szerencsés a CosHelp önkénteseit toborozni, hogy a kórházi látogatás fogalma már megszűri a jelentkezőket, és csak olyan jelentkezik a felvételi beszélgetésre, aki úgy gondolja magáról, hogy ezt bírni fogja. Én egyébként mentálhigiénés szakemberként végeztem, így hozzám is lehet bármikor fordulni a problémákkal, kérdésekkel. Meg szoktuk beszélni rendszeresen, ha például nehéz volt egy látogatás, illetve tartottunk már ilyen témában workshopot is.
Hogyan fogadnak titeket a szülők?
Néha jobban örülnek nekünk, mint a gyerekek, főleg, ha olyan karakterrel találkoznak, aki az ő gyerekkorukból ismerős, és emiatt fontos nekik – a Star Wars szereplők szoktak például ilyenek lenni. Nagyon hálásak ők is, hogy egy kicsit el tudják felejteni, hogy épp min mennek keresztül.
A szórakoztatáson túl miben segít a gyerekeknek a munkátok?
Szerintem abban is, hogy nincsenek egyedül a kórházban: kívülről, a falakon túlról érkezik egy élmény, ami arról szól, hogy ők jól érezzék magukat. Pozitív hozadék még, hogy a gyerekeknek egymással is könnyebb kapcsolatot teremteniük a közös kedvenc karakterek miatt, egyfajta jégtörő funkciónk is van. Volt már rá példa, hogy az ottjártunk után tovább játszottak és beszélgettek egymással.
Melyik volt a legszebb élményed a munkátok során?
Mindegyik látogatás különleges és egyedi, hiszen mindegyik alkalommal különleges és egyedi gyerekekkel találkozunk. Az idei első alkalom pont gyereknapra esett, a Bethesda Ilka utcai részlegébe mentünk, előtte még sosem jártunk ott. Általában igyekszünk meglepetésként szervezni ezeket a programokat, hát ott ez nem jött össze. A gyerekek tudták, hogy érkezni fogunk, sőt, még azt is, hogy Hófehérke is jön. Az egyik kislány pedig úgy készült, hogy beöltözik a gonosz mostohának, volt kendője és almája is – nagyon aranyos élmény volt.
Össze lehet titeket hasonlítani a bohócdoktorokkal?
Inkább kiegészítjük egymást. Párhuzamos dolgokról van szó, nem igazán lehet minket összehasonlítani. Természetesen az alapvetés ugyanaz, de a bohócdoktorok kicsit más formában csinálják – le a kalappal előttük, én imádom őket. Ők heti rendszerességgel járnak be ugyanoda, ezért teljesen más kapcsolatok tudnak kialakulni köztük és a gyerekek között, illetve ők azért profi művészek.
Mik a céljaitok a jövőre nézve?
Most nehéz helyzetben vagyunk, mert két évvel ezelőtt elindult a szegedi csapatunk, emellett tervben volt egy győri és egy szombathelyi csapat beindítása is. De jött a Covid és kicsit visszaestünk, ezért nem is tudunk nagyon tervezni. Úgyhogy idén a visszarázódás a cél.
