Az angol iskolákat legtöbben úgy képzelik el, mint ahogy a Harry Potterben látták: iskolai egyenruha, házak, színek. Ez egyáltalán nem áll messze az igazságtól, sőt! Az angliai iskolákban az élet tényleg játék és mese!
Tanársegédi karrieremet egy főiskola előzte meg. Ugyan nincs összehasonlítási alapom magyar- és angol főiskolák tekintetében, azt leszűrtem, hogy az angliai főiskolák inkább az együtt dolgozásra és a kutatásra fektetik a hangsúlyt, mint a lexikális tudás elsajátítására. A három év alatt egyetlen egy szóbeli vizsgám sem volt, sőt, másodévben még írásbeli sem, akkor elég volt letudni az évet jó pár beadandóval.
Az angol iskolákról általánosságban
Az angol iskolák teljesen másképpen működnek, mint ahogyan Magyarországon megszoktuk. Az általános iskolát ötévesen kezdik a gyerekek. Ezt megelőzően egy úgynevezett ,,reception” év van, amikor már nem csak játék van, mint az óvodában, de még nem is komoly tanulás, mint az iskolában. A felkészítő év után mennek első osztályba a gyerekek, majd tizenegy évesen járják ki a hatodik osztályt, és mennek középiskolába.
Itt kötelezően tanulnak angolt, matematikát, tudományokat, nyelvet és ,,embertant”. Ez utóbbi nem a biológiára vonatkozik, hanem mindenre, ami az emberrel kapcsolatos: történelem, földrajz, vallási- és politikai ismeretek adják a tantárgy alapjait. A fő tantárgyakon felül kiválaszthatják a diákok, hogy mi mást szeretnének tanulni. A listán szerepel többek közt a művészet, a zene, a sport és az informatika is.
Tizennégy évesen a diákok megkezdik a felkészülést az úgynevezett GCSE vizsgákra, ami a középiskola végét jelentő vizsgasorozat. Hasonlít a mi érettséginkhez, ám jóval könnyebb annál. Ezután ha úgy döntenek, további két évet tanulhatnak, ám ekkor már kizárólag azokat a tárgyakat kell tanulniuk, amik az egyetemi felvételinél fontosak lehetnek. E két év végén úgynevezett A-level vizsgát tesznek, ami nagyjából a mi, magyar érettségink szintjén van.
Angol iskolák – így láttam külsősként
Az angol iskolák működésébe már akkor beleláthattam, amikor még tolmácsként dolgoztam. Egy kislányhoz jártam, aki egy szót sem beszélt angolul, és fordítanom kellett neki, hogy mi történik az órán. Ez a gyakorlatban nem igazán működött, mert képtelenség volt szinkrontolmácsolni, miközben a többi gyerek figyelni próbál. A megoldás az volt, hogy végighallgattuk a tanárt, és elmagyaráztam ugyanazt, a saját szavaimmal. Szerencsém volt, hogy a szorzótáblát tanultuk, mert deriválásnál már bajban lettem volna – bár ez az angol diákokat nem fenyegeti.
Mivel a kislány az angoltudás hiánya miatt le volt maradva a többiektől, külön jártunk angolórára az úgynevezett ,,Hidden talents” – azaz ,,Rejtett tehetségek” csoportba, ami egyfajta korrepetáló óra volt.
A hétfőket jellemzően egy gyülekezővel kezdtük, amikor is minden osztály diákjai sorban leültek a tornateremben a földre, és végighallgatták az igazgatónőt. Ezek általában motivációs beszédek voltak, amik nemcsak a diákoknak, hanem olykor a tanároknak is szóltak. Természetesen a diákok élvezték a legjobban, mert ők kaptak okleveleket, akár osztályonként többen is. Az elsősök közt azért osztottak ki ilyen papírt, mert valaki végig tudta mondani az ABC-t, míg az ötödikesek közt a teljes szorzótábla ismeretéért járt a dicséret.
Ebből sejthető, hogy az angliai iskolákban rendkívül nehéz megbukni, az évismétlés pedig nem létező fogalom, még azoknak sem, akiknek esetleg szükségük volna rá. Az iskolában, ahol dolgoztam, volt egy értelmileg sérült, tolókocsis kisfiú, akivel külön SEN-re specializálódott tanár foglalkozott (Special Educational Needs – külön oktatási igényű), és ez a kisfiú is ment végig a többiekkel a következő évbe, hiába volt lemaradva társaitól.
Mivel az utcán tömegében láttam a diákokat, nem okozott meglepetést, hogy egyenruhát hordanak. Minden iskolának megvan a maga egyenruhája és színe. A fiúk általában nadrágot és pulóvert kapnak, míg a lányok szoknyát és kardigánt. Természetesen minden ruhanemű színe reprezentálja az iskolát, ahová járnak, amit néha még egy nyakkendővel is megerősítenek.
Ahogy belsősként láttam
A tolmácsolás annyira meghozta a kedvemet az iskolához, hogy elvégeztem egy tanársegéd-tanfolyamot, így egy évet dolgoztam gyakornokként egy iskolában. Akkor láttam igazán, hogy hogyan is történik az angol oktatás.
Második osztályba kerültem, azaz hatévesekkel dolgoztunk. Reggel a gyerekek a földön ülve hallgatták végig a tanárnőt, majd csoportokban asztalokhoz ültek, hogy együtt oldják meg az adott feladatot. A legtöbb esetben nagyon élvezték, nem volt ez másképp a törteknél sem! A tanárnő bevitt egy egész tortát és pizzát is, így magyarázta el, hogy mennyi a fél, a negyed, a háromnegyed. A végére, miután mindenki megértette, természetesen mindenki kapott a taneszközként használt ételekből!
Ami érdekes volt számomra, hogy a gyerekeknek egyáltalán nincsenek tankönyveik. Egyetlen matek- és angolfüzet volt csak, amit reggel kényelmesen bevittek az iskolába, majd este hazavittek. Ha kinyomtatva kaptak feladatot, nappal beragasztották a füzetbe. Jellemzően így dolgoznak a tanárok: mivel a lexikális tudás minimális, ezért nem vetetnek meg feleslegesen tankönyveket. Ez az oka annak, hogy hátizsákra sincs szükség, csak egy aktatáskára emlékeztető kis tartóra, ami az iskola színeivel és logójával van ellátva.
Az is furcsa volt, hogy ugyan reggel 9-re kellett járni – ott dolgozóként 8-ra – az iskola délután fél 4-ig tart. Ebbe több, hosszabb szünet is belefért, de ha a gyerekek bírták, nem mentek ki szünetre, és egyben meg volt tartva másfél óra. Iskola előtt és után vannak foglalkozások, így azok a szülők, akik nem tudnak időben menni a gyerekekért, biztosak lehetnek benne, hogy jó helyen vannak a gyerekek. Reggel meg lehet írni az esetleges házi feladatot – ami minden esetben minimális, hiszen a tanárok ügyelnek arra, hogy a gyerekek iskola után pihenjenek – délután pedig zene- és énekkarba járhatnak a diákok, de sportolásra is van lehetőség.
Angliában a gyerekek lexikális tudása ugyan elmarad a magyarországi diákokétól, de a tanárok ügyelnek arra, hogy gondolkodásra késztessék őket. Gyakorta megkérdezik, mit gondolnak egy-egy témáról, miáltal a gyerekek megtanulják bátran elmondani a véleményüket. Ez a főiskolán is fontos szerepet kapott: azon túl, hogy a csapatban való dolgozással megtanultunk kiállni magunkért, többször kellet kiselőadást is tartani akár több osztály előtt is, ami szintén bátorságra tanított bennünket.
Az angliai iskolák jelentősen eltérnek attól, amit Magyarországon megszoktunk. Nincs kötelező olvasmány, temérdek házi feladat, és bemagolandó lexikális tudás. Az angol oktatás a játékosságra megy, és arra, hogy motiválja a diákokat: nem a követelés a cél.
Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix
