Barion Pixel Rutinszerű szellőztetés – Coloré

Rutinszerű szellőztetés

2020. 11. 24.

A szellőztetés minden évszakban nagyon fontos.

Nemcsak azért szükséges, hogy az elhasználódott, áporodott levegőt frissre cseréljük, hanem azért van nagy jelentősége a napi szellőztetésnek, hogy ezáltal csökkentsük a levegőben található pára, penész és allergének számát. Ezeknek egészségkárosító hatása a felnőttek esetében is jelentkezhet, nemhogy a kisbabáknál. Ezért olyan fontos naponta többször is szellőztetni otthonunkban. Az elhasználódott levegő miatt a baba és a mama hangulata is rosszabbá válhat, amelyen a szellőztetéssel segíteni lehet. Ráadásul a beáramló friss oxigén még az agy munkájára is jó hatással van.

A szellőztetés mikéntje

Naponta, sőt akár naponta többször érdemes 3-5 percre kinyitni az ablakot és hagyni, hogy a friss levegő beáramoljon. Legyen ez a mindennapjaink része. A szellőztetést úgy oldjuk meg, hogy a nyitott ablaktól vigyük el a kicsit, sőt érdemes egy másik helyiségbe átvinni. Mindenképp óvjuk babánkat a huzattól, azonban a szellőztetés akkor hatékony, ha az ablakot teljesen ki tudjuk nyitni. A levegőcsere után is szükséges néhány percet várni annak érdekében, hogy a frissen beengedett levegő kicsit melegedjen.

A szellőztetés legyen napi rutin, akár nyáron, akár télen, azonban figyelembe kell venni az aktuális évszakot. Ennek megfelelően nyáron nyitott ajtó és ablak mellett is hőség van, és a levegő meg sem moccan kánikula idején. A levegő hűsítése érdekében a szellőzést hajnalban vagy az esti órákban érdemes elvégezni.

Télen azonban máshogy kell a szellőztetést kivitelezni. Még a hideg sem lehet kizáró oka annak, hogy kinyissuk az ablakokat. A szellőztetés ugyanolyan fontos és ugyanúgy szükség van arra naponta akár többször is. A hideg beálltakor is teljes egészében nyissuk ki az ablakot és így rövid idő alatt átszellőztethetjük otthonunk minden egyes helyiségét. Többet ér az így elvégzett szellőztetés, mintha hosszabb időn keresztül, de bukóra nyitott ablakkal kívánjuk a levegőt lecserélni.

Szelloztetes 1

Amikor ne

Habár javasolt a mindennapokba beiktatni az akár többszöri szellőztetést, azonban mégis vannak helyzetek, amikor ez nem javasolt. Az allergének jelenléte kellemetlen tünetekkel párosulhat. A pollenkoncentráció nagysága befolyásolhatja azt, hogy érdemes-e szellőztetni vagy sem. Nagyvárosban és télen, amikor a fűtési szezon is megkezdődik, valamint a nagy forgalom is befolyásolja azt, hogy szabad-e szellőztetni. Napközben, ha úgy ítéljük meg, hogy a levegő minősége olyan, amelyet nem szívesen engednénk be, akkor a levegőcserét hajnalban végezzük el.

Páratartalom vizsgálata

Arra kell törekedni, hogy ne legyen túl magas a páratartalom, mert ez kedvez a baktériumok, gombák szaporodásának, amely a gyermek és a felnőtt légzőszervére is negatív hatást gyakorol. A fűtési szezon megkezdésével szárazabbá válhat a levegő, amely a babák bőrét is kiszáríthatja, ennek érdekében nagyobb gondot kell fordítani a bőrápolásra is.