Mostanában már világsztárok is gyakran beszélnek változókori tapasztalataikról, a klimax mégis sokszor felkészületlenül éri a nőket. Pedig érdemes lenne több ismeret birtokában nekifutni a hosszú éveken át tartó időszaknak, hogy könnyebben vegyük az akadályokat. A 44 éves Edina története következik.
Ki lehet ez a fura hárpia?
Amikor a harmincas éveidben a tíz évvel idősebb önmagadra gondolsz, biztosan nem a klimax jut eszedbe először. A legszebbnek mondott években nehéz is elképzelni, hogy jöhet olyan időszak, amikor úgy érzed: nem vagy ura önmagadnak, ráadásul mintha minden és mindenki összeesküdött volna ellened. A munkahelyi megbeszéléseken egyre gyakrabban kerülsz kínos helyzetbe, amikor váratlanul rád tör a forróság, és lángoló arccal kapkodod a levegőt, miközben mosolyogva próbálsz túlélni. Nem érted, hogy miért kapsz idegbajt a szemben ülő kolléga szuszogásától, pedig már öt éve hallgatod. Dühöngve csapkodsz otthon, mert valaki nem a jó polcra tette be a piros lábast a konyhaszekrénybe – tíz perc múlva kiderül, hogy te voltál, és akkor zokogva kérsz bocsánatot a családtól, akik csak állnak, néznek, és ők sem értik, hova tűnt a mindig nyugodt, kiegyensúlyozott anya, és vajon ki lehet ez a fura hárpia, aki hol sír, hol nevet, folyton ideges és fáradt, éjszakánként meg még a jó alvó tizenévest is felébreszti, amikor a lakásban járkál ahelyett, hogy aludna.
Más állapot ez, de nem terhesség
Amikor a mindig rendszeres, megbízható menzeszem először kimaradt, kicsit megijedtem: a két tizenéves mellé nem számítottam egy kisbabára. Mielőtt a férjemre is ráhoztam volna a frászt, elmentem a nőgyógyászomhoz, aki megvizsgált, meghallgatta a mostanában tapasztalt tüneteimet. Más állapot ez, de nem terhesség – nézett rám az orvos, ez a klimax „előszele”. Megnyúlt az arcom: hogy mi van? Klimax? Nem vagyok én még olyan öreg! Nem hát – magyarázta a doktor, a változókor nem egyenlő az öregséggel, de az évek számának növekedésével bizony elkezdődtek a testemben azok a hormonális változások, amelyek hosszú évekre meghatározzák majd az életemet. Az ösztrogén egyre kevesebb lesz a szervezetben, előbb-utóbb végleg leáll a ciklusom, de az ösztrogén hiánya sok más folyamatra – emésztésre, agyműködésre, a csontok egészségére – is hatással van. Ha eddig nem tettem, mostantól aztán tényleg egészségesen kell élni, ha jót akarok magamnak – figyelmeztetett.
„Hidd el, jó dolgok is vannak a klimaxban”
Mit mondjak, elsőre megijesztett a doktor által felvázolt jövő: hőhullámok és izzadás, hangulatingadozás, szorongás, alvás-, koncentrációs és memóriazavar, hízás, no meg a szerelmeskedést is akadályozó hüvelyszárazság – csak veszteséget láttam magam előtt, kicsit ki is borultam. Van egy kedves, idősebb barátnőm, akit anyukámtól „örököltem”, Klárival mindig minden bajomat meg tudtam osztani – most is nála kerestem vigasztalást. Mosolyogva biztatott: „Hidd el, jó dolgok is vannak a klimaxban. Például nem kell intimbetétre költened, és attól sem kell félned, hogy teherbe esel. Tudod, mennyi mindent tanultam én még hatvanon túl is a szexről?” – kacsintott rám cinkosan. Pedig az intimszárazság miatt volt pár nehéz hónapjuk Józsival, a férjével, de Klári nem hagyta magát. Segítséget keresett, és talált is, méghozzá hosszú távra.
Természetesen enyhítette a tüneteket
„Tudom, sokan tabuként kezelik, de muszáj beszélni róla az orvosnak és a párodnak is. Az égő, feszítő érzés nagyon kellemetlen tud lenni, és ami még rosszabb: fáj a szex. Hosszú távon pedig komoly betegségeket kockáztatsz, húgyúti fertőzéseket, akár vizelési gondokat is, ha nem kezeled a problémát” – mondta Klári. Az orvosa ösztrogéntartalmú hüvelyi készítményeket ajánlott Klárinak, de ő más utat választott. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp mellett tette le a voksát, amely patikában kapható, recept nélkül. A szükség szerint hosszabb távon (Klári így használja), de kúraszerűen is alkalmazható Cikatridina hüvelykúp a hialuronsav mellett ápoló hatású gyógynövények kivonatát is tartalmazza. A hialuronsav regenerálja és nedvességgel tölti fel a hüvelyhámot, a gyógynövényi összetevők pedig hozzájárulnak a kellemetlen tünetek enyhítéséhez. A barátnőmet az is meggyőzte, hogy kutatások is igazolták: a Cikatridina hüvelykúppal történő kezelés egyenértékű a hüvelyi ösztrogénkezeléssel, illetve az intimlézer-kezeléssel, de azok kiegészítésére, valamint az elért eredmény hormonmentes fenntartására is alkalmas.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Tegyél magadért, a jóllétedért!
„A többi tünetet is enyhítheted, ha teszel magadért” – figyelmeztetett Klári. „Beszélgess a barátnőiddel, nézz körül a közösségi médiában, több csoport is működik már, ahol találsz változókorú nőket, szakembereket. Mozogj rendszeresen: ez neked nem okoz gondot, hiszen most is futsz, és túrázol a gyerekekkel – ne hagyd abba! Én az étkezésemen is változtattam: lemondtam a péksüteményekről, sokkal kevesebb cukrot eszem, a kávézást is visszafogtam. Egész könyvnyi receptem van, amelyek menopauzabarát alapanyagokból készíthetők. Nem eszem fűszereset, eszem viszont minden nap zöldséget, gyümölcsöt. Hetente legalább egyszer hal van az étlapon, egy másik napot pedig húsmentesre tervezek. A hüvelyesek, zöld leveles zöldségek, tejtermékek is fontosak – a csontjaim miatt a kalcium és a D-vitamin pótlására is figyelek. A mozgás, az új étrend segített kordában tartani a súlyomat is.” Klári azt is mondta, ebben az életszakaszban fontos, hogy legyen olyan orvosom, akiben megbízom: nőgyógyász, endokrinológus lásson rendszeresen, és persze a háziorvos, aki rendszeresen ellenőrzi a vérnyomásomat, vércukorszintemet. Ha ezeket betartom – mondta Klári –, nem lesz baj. Főleg, ha a családdal is megosztom a gondjaimat: jó, ha ők is tudják, min megyek keresztül.
Borítókép forrása: Pexels
(Hirdetés)