David Attenborough, dinoszauruszok. Két név, ami bármikor képernyő elé ültet, pláne, hogy a mester ezúttal dokumentumfilmben mutatja be az első dinófosszíliát.
A dinoszauruszok utolsó napja valószínűleg éppúgy indult, mint bármelyik másik. A folyó és a meleg, trópusi erdők által határolt homokparton, a mai észak-dakotai prérin, triceratopszok és T-rexek tojást raktak, barangoltak, thesceloszaurusok és teknősök úsztak a vízben, pteroszauruszok repültek az égen, és furcsa szőrös emlősök fúródtak a föld alá. Földünk történetének egyik legfontosabb napján (ahogyan azt csak David Attenborough tudja igazán csodásan kiejteni), az élet bőségben telt.
Egészen addig, amíg egy, a Mount Everest méretét meghaladó aszteroida el nem érte a mai mexikói Yucatán-félszigetet egy akkora robbanással, amelynek ereje nagyobb volt, mint a hirosimai atombombáé. Kevesebb, mint két óra alatt örökre megváltozott az a világ, amilyennek mi sosem ismertük.
Dinosaurs: The Final Day With David Attenborough
Azt nem tudjuk pontosan, mikor csapódott be az aszteroida, ám annak következményei 40 percen belül még a 2 ezer mérfölddel távolabbi Tanisnál – egy dakotai homokdűne, amelyet az egy évtizede ott dolgozó paleontológusok neveztek el – is bizonyítottan érződtek. A BBC One Dinosaurs – the Final Day with David Attenborough (TV Movie 2022) – IMDb című sorozata újrateremti az utolsó félelmetes perceket, amikor futótüzek, földrengések, szökőárak és szeizmikus hullámok pusztították a bolygót, és a tanisi élővilág pillanatok alatt odaveszett. Mindennek már több mint 60 millió éve, az ember mégis beleborzong. Ráadásul ez még csupán a dokumentumfilm első fél órája.
Mivel engem személy szerint lebilincsel a dinók világa (igen, a Jurassic Parkon nevelkedtem), valószínűleg David Attenborough nélkül is imádtam volna ezt a dokumentumfilmet, az ő narrálásában azonban még inkább. Annak ellenére, hogy közben végig az motoszkált a fejemben, hogy mi, az emberiség vagyunk az igazi aszteroida, hiszen még mindig nem értettük meg, hogy a Földet csak kölcsönbe kaptuk, és nem azért, hogy porig romboljuk. Na de vissza a filmhez.
Megpillanthatjuk az első dinoszauruszfosszíliát
Nagyjából a cselekmény felénél feltűnik Robert DePalma paleontológus (vagy ahogy én hívom, Indiana Jones, de csak mert teljesen magával ragadó a lelkesedése). A lényeg az, hogy DePalma – és a modern technológia – segítségével visszarepülhetünk a késő krétai időszakba, hogy saját szemünkkel lássuk, hogyan telhettek a dinoszauruszok utolsó napjai.
Ám ami igazán izgalmas, az a Hell Creek formációnál történő ásatások. (A Hell Creek formáció, Észak-Amerika egyik kőzetsorozata, a felső kréta végén és a paleocén korai szakaszában képződött. A Hell Creek formáció intenzíven tanulmányozott geológiai képződmény, mivel sok ősmaradványt tartalmaz, és segíthet megérteni a kréta–tercier kihalási eseményt.) Itt, DePalma és csapata voltaképp egy dinoszauruszokból álló tömegsírra bukkan, egy morzsalékos sziklarétegbe ágyazva. Az egyik hal kopoltyúiban apró olvadt kőzetgolyókat fedez fel. Ezek az aszteroida miatt jutottak a légkörbe mintegy 66 millió évvel ezelőtt.
A régmúltban játszódó detektívtörténet másik izgalmas pillanatában a csapat felfedi azt, amit korábban még soha: egy dinoszauruszfossziliát, amit az aszteroida becsapódása ölt meg. – „Azt hiszem, fogtunk egy dinoszauruszt!”, kiáltja szinte sírva DePalma sír, miközben a hordalékban ásnak. Órákkal később felbukkan egy thescelosaurus megkövesedett lába, a bőrrel és a szövetekkel együtt, ami úgy néz ki, akár egy hálaadási pulyka. Vagyis ez az első dinoszaurusz, amit bizonyítottan a meteor pusztított el.
A borzasztó nap után az aszteroida által kibocsátott kén teljesen elzárta a napfény útját, így a bolygó egy évtizedre félhomályba merült. A hőmérséklet drámaian csökkent. A szárazföldön a növények elpusztultak, a tengerekben pedig eltűntek a planktonok. Az összes faj háromnegyede odaveszett. „Aztán – mondja Attenborough – történt valami csodálatos. A növények életre keltek, és velük együtt a legkisebb és legleleményesebb lények is, köztük apró termetű szőrös őseink, akik odúikban vészelték át a nukleáris telet. „Egyedülállóak vagyunk abban, hogy képesek vagyunk tanulni a távoli múltból” – összegzi. „Most bölcsen kell használnunk ezt a képességünket… hogy megvédjük azt a több millió fajt, akiknek rajtunk kívül ez a bolygó az otthona.”
Borítókép forrása: BBC