A technológia fejlődésével még a történelemkönyvekben leírtak is bővülhetnek új adatokkal, esetleg egészen átíródhatnak – a LiDAR is tehet erről.
Sok gyermek és kalandvágyó felnőtt fantáziáját mozgatják meg a dél- és közép-amerikai dzsungelek rejtekében egykor virágzó ősi civilizáció nyomai. A majákat kutató tudósok mindig is valószínűsítették, hogy amit látnak, az töredéke annak, amilyen volt valójában a környék Kolumbusz Kristóf megérkezése előtt. Az idők során természetesen egyre több mindenre rátaláltak és még inkább kirajzolódott az egykori élet és kultúra, de a maják világáról alkotott kép lassan egészen más formákat ölt a modern technikának köszönhetően: ilyen technológia például a LiDAR.
Olyat mutat, amit nem láthatunk
A LiDAR – Light Detection and Ranging, magyarra fordítva lézer alapú távérzékelés – egy olyan mérőeszköz, amely lézeres letapogatással képes meghatározni az azt visszaverő felületek, nagyobb felületű tárgyak, környezeti jelenségek vagy akár a földfelszín elhelyezkedését, nagyságát és távolságát. A berendezés által kibocsátott lézerfényt a tárgyak, objektumok visszaverik és ennek sebességét rögzítve nyerünk azokról adatokat, ez a lézerszkennelés. Maga a módszer nem új keletű, hiszen már az 1900-as évek közepén kidolgozták és a meteorológusok használták is. Ezt a technikát felhasználják épületek minőségellenőrzése céljából, de a tengerek mélységmérésében, az árvizek előrejelzésében, földek kimérésében, a légkör mérésében, de még a törvényszéki nyomozásban is szerepe van. Segítségül hívja a mezőgazdaság, az erdészet is.
A levegőbe felvitt – repülő, helikopter, ma pedig már inkább drón által végzett – légi lézerszkennelés tulajdonságait a régészet is eredményesen alkalmazza. A magasból kiengedett lézerfény először a növényzet felületéről verődik vissza, majd lejjebbről, a talajszintről is érkezik jel és kirajzolódik, hogy mi van a növényzet alatt.
A maják nyomában
A különböző frekvenciájú lézerimpulzusokkal feltérképező eszköz előnyeit a maja kutatásba is bevonták. A dzsungel ugyanis sok helyen sűrű, áthatolhatatlan, magas a páratartalom, nehéz a közlekedés és még pókokkal, csúszómászókkal is szembe kell nézni. A fentről jövő „tapogatózás” nagyban megkönnyíti azt, hogy képet kapjanak a szakemberek az egykori élet maradványairól.
Ennek eredményeképp Mexikóban hatalmas kiterjedésű építményegyüttest fedeztek fel, amely körülbelül háromezer éves. Az egy kilométernél is hosszabb és tíz méter magas talapzaton komplett város terült el, amelynek romjait mára visszavette a természet. A Tabasco közelében található Aguada Fénix hatvanezernél több kisebb és nagyobb épületet foglalt magába, és így néz ki a LiDAR-ral készült felvétel az amúgy átláthatatlan őserdőről:
Elképesztő belegondolni, hogy hány dolgos kézre és mennyi időre lehetett szükség ahhoz, hogy ez a a több tízezer építmény elkészüljön. A régészek úgy saccolják, hogy minimum ötezer ember hat évnyi munkájának eredménye lehetett ez a maja város és feltételezéseik szerint akár tízmillió ember is élhetett ezen a területen. Megdöbbentő számadat ez, ugyanakkor az is kézenfekvő, hogy ennyi ember élelmezését bizony meg kellett oldani. A LiDAR mezőgazdaságra utaló jeleket is talált és a felvételek szerint úthálózatok kötötték össze az egyes településrészeket. Hatalmas felfedezés mindez, hiszen eddig csak azokról az építményekről tudtak, amelyek jól láthatóak, kiemelkednek az aljnövényzetből, esetleg az esőerdő magas fái közül. Éppen emiatt olyan megdöbbentő, hogy a maja város nem csupán az eddig felfedezett néhány templomból, épületből állt.
Mindez azt is jelenti, hogy jóval több munka vár még a szakemberekre, hiszen a mostani felfedezés nagyon nagy jelentőségű, ugyanakkor még nem pásztázták végig az egész területet. Az esőerdő nagyjából húszezer négyzetkilométeren rejti el az emberi szem elől titkait. Vagyis a maják múltjának kutatásában ez még csak az első lépés volt.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
