Simon Lovell 31 éves volt, és profi csaló, aki a nagyapjától megtanult szerencsejáték-trükköket pörgette bele a jövedelmező vállalkozásba, amellyel idegeneket menekített.
Habozás és megbánás nélkül a világ minden táján lévő szállodákban eltüntette a saját nyomát. Semmi sem utalt arra, hogy ez a nap más lenne. 1988-at írtak.
Lovell Európában tartózkodott, amikor egy bárban észrevette következő áldozatát, italokkal felvette és tőrbe csalta – ez egy klasszikus csalás, amelyben az áldozattal elhitetik, hogy egy bolondbiztos módszert ajánlanak neki, amivel meggazdagodhat. A csaló tökéletesen csinált mindent, meginvitálta szállodai szobájába, mondván megosztja vele a részleteket, de csupán kirabolta a részeg férfit. „Rendkívül nagy összeget tettem zsebre” – mondja Lovell. Miután végzett, Lovell kitette az ittas férfit a szálloda szobájából, ahol a rablás történt, és szándékában állt a folyosón hagyni a saját biztonsága érdekében. De aztán valami váratlan történt. A jel egy pillanat alatt hasított belé. „Soha nem láttam, hogy egy ember ennyire csúnyán összeomlik” – emlékezik vissza Lovell. – Csak támasztotta a falat, sírt és jajgatott. Ezután az a pillanat következett, amikor Lovell visszatekintett élete töréspontjára. – Mintha hirtelen kigyulladt volna a fény. Azt gondoltam: ez most szörnyű. Most először sajnáltam valakit.
Lovell következő lépését még neki is nehéz volt elhinni. Visszaadta a srác pénzét, és kijelentette, hogy végzett a csaló életével. „Abszolút epifánia volt, hogy már csak nem tudtam megtenni” – mondja. Másnap új embernek érezte magát. Könnyebbnek. „Megint igazi ember lettem – mondja. Soha nem vezetett meg többet más embereket.
2003-ban Mark Beeman, PhD, kognitív idegtudós, az északnyugati egyetem laboratóriumában az agyi betegségek sorozatát tanulmányozta és osztotta meg az emberekkel. Az általa használt teszt célja, hogy ugrásszerű gondolatokat generáljon. Arra kéri az alanyokat, hogy adják meg a hiányzó kapcsolatot három látszólag teljesen idegen szó – mondjuk, fenyő, szósz és fa – között. (Az emberek sokszor felkiáltanak: „Aha!”, Amikor az alma szó eszembe jut.)
Az alanyokat olyan gépekhez is csatlakoztatták, amelyekkel rögzítették agyuk elektromos aktivitását. „Másfél vagy két másodperccel a tudatos gondolatok előtt láthatjuk ezt a tevékenységet az agy hátsó részén” – mondja Beeman. Az agy szerinte „blokkolja a vizuális bemenetet, ami segít abban, hogy a gyengébb információk versenyezhessenek a figyelemért”. Amikor egy gondolat belépett az alanyok tudatába – aha! -, akkor a neocortex, az agy látáshoz és halláshoz kapcsolódó része karácsonyfaként világított.
Kiderült, hogy az „üresjáratban” lévő agy sokkal aktívabb lehet, mint az a feladat, amelynek elvégzésére összpontosít. Ez volt a washingtoni egyetem idegtudósának, Marcus Raichle-nek a 2001-es felfedezése, aki a pihenő agy megfigyelésével észrevette, hogy lényegében egy „buli” zajlik a sötétben. Az alapértelmezett módú agy, ahogy Dr. Raichle nevezte, szinte kicsattan az aktivitástól, ami a tudatos agy anyagcsere-erőforrásainak talán 20-szorosát használja fel. Tehát az agy nyugalmi állapotú áramköre – amely paradox módon bekapcsol, amikor abbahagyja a problémára való összpontosítást-, valószínűleg a legjobb hely a probléma megoldására, mert a legjobb, legbölcsebb ötletet a legkreatívabban alkalmazza (bár nem feltétlenül a leggyorsabban működőt).
Sajnos a céltalan agy, bár nagyszerű eszköz, ahol valódi megoldások rejtőznek, sajnos nem áll mindig rendelkezésünkre. Lehetséges-e rögtön a kognitív képességek helyére ugrani, ha égető problémával küzd? Ahelyett, hogy időt töltenél elmélázva, jegelve a megoldást, tudnál-e tudatosan így gondolkodni?
De valóban újszerű megoldásokat soha nem fedeznek fel ilyen célirányosan az aggyal kapcsolatban. Ha a keresett megoldás kívül esik ismerős tapasztalatunkon – amelyet hit, kultúra és elfogultság teremt meg -, akkor a tudatos elme valószínűleg soha nem fogja megtalálni.
Így történik tehát, hogy ha kikapcsol az agyunk, sokkal hatékonyabbak vagyunk, de hogy ezt mennyire tudjuk kontrollálni, sokáig kérdés lehet még.
Képek forrása: pexels.com